Már a XVIII. század utolsó harmadában feltűnnek a romantika első alakjai. Nehéz éles határt húzni felvilágosodás, szentimentalizmus és romantika közé – ezért használja Szerb Antal is a preromantikus kor kifejezést, s nevezi – elsősorban a szentimentalizmus szerzőit – preromantikusoknak. A felvilágosodás nagy alakjai közül jó néhányat (pl. Goethét, Schillert) lehetne akár romantikusnak is nevezni, nem beszélve arról, hogy a romantikusok is szívesen klasszicizáltak, a romantika irodalmában tovább éltek a klasszicizmus hagyományai.

A romantika egyik előfutára a skót James Macpherson (e. mekfőszon, 1736–1796), a híres-hírhedt Ossziáni költemények (Oisin nevű kelta költő nevéből) szerzője, a mítoszteremtés nagymestere. Azt állította, hogy megtalálta Osszián ősi költeményeit, holott csak saját verseit adta át a kiadónak. Az 1760-as években kiadott homéroszi „kelta-gael” eposzok óriási feltűnést keltettek egész Európában, s a különböző népek tudósai, irodalmárai, művészei lázasan kezdték kutatni saját mítoszaikat. A csalás azonban lelepleződött, mivel Macpherson nem tudta bemutatni az eredeti szövegeket. Mindezek ellenére Európa-szerte népszerűvé vált az Osszián-mítosz. Első magyar fordítója és kiadója Kazinczy Ferenc volt.

Szerb Antal: A preromantikáról, Holnap Kiadó, Bp., 1993 (In:Kelemen Hajna (szerk.):A romantika az európai irodalomban)