Felvilágosodás és romantika határa a német irodalomban határozható meg legkevésbé. A német korai romantikusok Goethe kortársai, a klasszikus költők tanítványai.

A német romantika egyik nagy tehetségű alakja, a jénai iskola tagja, a tragikusan fiatalon meghalt Friedrich Novalis (F. August Wilhelm von Hardenberg, 1772–1801). Művei nagy része töredékes, így a Heinrich von Ofterdingen című regény is, melynek hőse egy XIII. századi lovag-költő, mondai alak. Nem teljesek, nem befejezettek aforizmái, epigrammái (Fragment) sem.

Lírai művei közül kiemelkedik a Himnuszok az Éjszakához című versciklus (1799–1800), amely a prózavers első jelentős darabja. A forma radikális megváltoztatása (eredetileg versszakokra volt tördelve, a végső változatban már jórészt összefüggő szöveg) jellegzetes romantikus gesztus: megtörni a hagyományt, radikálisan új formát teremteni. A romantikában jelentős szerepet játszó, a klasszicizmus dogmatikus műfaj- és formatisztelete elleni lázadás ez.

Novalis nem csak a formát újítja meg, a szentimentális (goethei, rousseau-i) természetszemléletet is újraértelmezi. A természet Goethe Wertherében és lírájában a lélek tükre, hangulatok, érzések kifejezője, Novalisnál a természet maga az ember, a lélek. Az éjszakaszimbólum, élet és halál összemosódásának, az álomnak, a tér-idő kötöttségeitől való megszabadulásnak jelképe. Regényének hőse – csodavirága segítségével – talán megtalálta a boldogságot a szerelemben, az életben, a Himnuszok az Éjszakáhozlírai alanya számára a boldogság lehetőségét már az álmok és a halál jelentik.

Jénai iskola: a német romantika első nemzedéke (vezéralakjai: Friedrich Schlegel, August Wilhelm Schlegel, Novalis).

Prózavers: ritmikus prózában írt költemény.