Bessenyei – francia mesterét, Voltaire-t követve – drámai műveinek alapjául a történelmet választotta. Első művei magyar történelmi alakokról szóló történelmi tragédiák: Hunyadi László tragédiája és Buda tragédiája. Műveinek témáját az előző évszázadok krónikáiból, történelmi históriáiból vette, a Hunyadi-mű alapja például Heltai Gáspár krónikája, de egy saját korábbi, befejezetlen epikus művét is felhasználta drámájához (Mátyás-eposz).

Bessenyei gondolkodásának, szellemi útjának első szakaszára inkább a rousseau-izmus és Pope hatása jellemző, drámáinak írása idején vált Voltaire hívévé. Talán e különböző, egymásnak is ellentmondó filozófiai benyomásoknak köszönhető az első drámák ellentmondásossága is. A központi kérdés, hogy a másként gondolkodó, az állam, a társadalom problémáit szélesebb spektrumában látó ember mennyiben fordulhat szembe a hatalommal, s mennyiben kell hű alattvalóként elfogadni a hatalom törekvéseit.

Ágis tragédiájaHasonló problémakör áll a kétségkívül legjobb tragédiájának középpontjában, az Ágis tragédiájában (1772) is. E művében, Plutarkhosz alapján, az ókori Spárta történelmének egyik epizódját dolgozza fel.

A dráma tragikus hőse, Ágis reformer politikus, célja az állam viszonyainak jobbítása. Eleinte az uralkodót (Leonidas) igyekszik meggyőzni arról, hogy feleljen meg népe elvárásainak, törölje el az adósságleveleket, állítsa vissza a lükurgoszi törvényeket. A király hezitálása, ellentmondásos viselkedése és az intrikák hatására Ágis magatartása radikalizálódik, bár a tényleges lázadásig nem jut el, sőt a király gesztusa (elégetteti az adósleveleket) szembenállásukat a személyesség szintjére korlátozza. Ágis úgy érzi, elérte célját. Tragédiáját az ellene folytatott intrikák és egy tragikus félreértés okozza: anyja – Ágistrát – félreérti az uralkodó szavait, s azt hiszi, hogy Leonidas Ágis életére tör. Ágis halálában bocsánatot kér a királytól – aki egyébként meg akar neki kegyelmezni –, s beismeri, hogy lázadása hiba volt. Utolsó mondatai, melyek Spárta további sorsára vonatkoznak, az országáért, az ország jövőjéért felelősséget érző politikus aggódó gondolatai is.

Bessenyei művét Mária Teréziának ajánlotta. Ajánló soraiban arra hívta föl az uralkodónő figyelmét, hogy a valóságban is sok a cselszövő, intrikus, hamis szolga, akik a birodalom érdekei helyett saját céljaikat nézik, s rossz tanácsaikkal félrevezetik őt.

A filozófusAz 1777-ben írt vígjáték a francia klasszicizmus értékeit hordozó prózaszövegű szerelmi történet. Régi és új, modern és maradiság ellentétei jelentik a különböző konfliktusokat, bár a vígjátéknak nincs valódi cselekménye. A komikum forrása elsősorban a nyelv, a szereplők beszédmódja, mely jellemük tükre is.

A főszereplő, Parménió (a filozófus) kiábrándult, a társasági élettől megcsömörlött ember, aki azonban szenved magányától. A női főszereplő, Szidalisz méltó párja Parméniónak. Arra vágyik, hogy érdemeiért, képességeiért és ne szépségéért szeressék. A vígjátéki ellenpólust Pontyi, a vidéki, műveletlen nemesúr képviseli. Pontyi tudatlansága, naiv ostobasága, provincializmusa a komédia egyik alapja: a fiatalok állandóan ugratják, becsapják, nevetségessé teszik. Fontos szereplője a történetnek Lidas, Parménió szolgája is. Lidas állandóan urát utánozná, de mindig belesül a fennkölt beszédbe, kiesik szerepéből, s nevetségessé válik. A vígjátékok talpraesett cselszövője A filozófusban Ángyélika, Parménió húga, akinek Szidalisz és Parménió egymásra találásában nagy szerepe van.

A vígjáték nemcsak a kor viszonyait, jellemző karaktereit jeleníti meg, hanem áttételesen érint egy klasszikus társadalmi problémát is: a szerelmi házasság örök kérdését.

tragédia: a dráma egyik alapműfaja; tárgya egy nagy egyéniség küzdelme és sorsszerű bukása. A nagy emberi értékek hirtelen és visszafordíthatatlan pusztulása (tragikum) egy magasabb rendű érzést, katarzist (megtisztulást) vált ki a befogadóból.

komédia: a dráma egyik műfaja; a helyzet- és jellemkomikum eszközeivel éri el célját, a nevettetést. Általában kisszerű emberek, kicsinyes tulajdonságok ütköznek össze. De komikus hatású az is, ha a kisszerű célok megvalósításához nagyarányú eszközöket használ a komédiahős. A komédia mindig szerencsés végkimenetelű.