Misztériumjátékok Magyarországon, az európai hagyományokhoz hasonlóan, a színpadi játék lehetőségeit elsőként az egyház használta ki a hívek oktatására, nevelésére. A katolikus egyház a középkorban egyházi ünnepeken, szentek vagy keresztény vértanúk napjain a templomtéren misztériumjátékokat adatott elő, amelyekben bibliai történetek, Jézus életének eseményei vagy vértanúk történetei elevenedtek meg. Különösen kedveltek voltak a Jézus szenvedését, halálát és feltámadását megjelenítő húsvéti passiójátékok. A híveket a legnaturalistább színpadi hatások alkalmazásával győzték meg az előadott történet valódiságáról és tanulságairól.

Az egyház színjátszásteremtését a didaktikus cél vezérelte. A szereplők kezdetben papok, majd papnövendékek voltak, s csak később váltották fel őket műkedvelő világiak, majd hivatásos színészek. Az előadások latin nyelven folytak, később azonban, hogy a hívek jobban megértsék a történeteket, magyarul adták elő a produkciókat.

Moralitásdrámák A másik egyházi színjátéktípus a moralitásdráma volt. Ez szintén erkölcsi nevelési célokat szolgáló didaktikus műfaj. A moralitások szereplői allegorikus figurák voltak. Emberi erények és főleg bűnök jelentek meg az alkalmi színpadokon. Az ellentétes értékek küzdelméből természetesen mindig az erények kerültek ki győztesen, ezzel érzékeltették a világ megbonthatatlan egységét, a jó diadalát a gonosz csábítása felett.

Református iskoladrámák Az egyházi oktatási intézmények szintén tanító szándékkal írattak és adattak elő színpadi műveket, ún. iskoladrámákat. A XVI. század második felétől a reformáció hatására Magyarországon megszaporodtak a vitadrámák, a hitviták eljátszására épülő előadások, amelyek célja a megújult hit tanainak terjesztése és a katolikus teológia tételeinek kigúnyolása. A latin nyelv helyett itt feltétlenül a magyart használták, hiszen a reformáció egyik fő programja a nemzeti nyelvű igehirdetés volt. A nyelvhasználat másik sajátossága a humoros s nem egyszer vaskos kifejezések használata, ami a hatás fokozását és a meggyőzést szolgálta. A játszó személyek itt is az egyházi iskolák diákjai voltak.

A protestáns iskoladrámák közül kiemelkedik Sztárai Mihály két műve, az Igaz papságnak tiköreés A papok házasságacímű 1550-ben készült darabja, valamint egy ismeretlen szerző munkája, a Debreceni Disputa, amely 1570-ből való.

Jezsuita és piarista iskoladrámák Az ellenreformáció terjedésével jezsuita iskoladrámák is születtek. Ezek lényegesen eltértek a kortárs protestáns alkotásoktól. A jezsuiták nagy hangsúlyt fektettek a színpadi látványosságra. A díszletek alkalmazása és a jelmezek használata a nézőkre gyakorolt hatás fokozását szolgálta. A szerepeket ez esetben is diákok játszották, a drámában való szereplés kitüntetés volt.

A jezsuita rend feloszlatása (1773) után az iskoladrámák hagyományának ápolását a piaristák vették át. A piaristák híres iskoladrámákon nevelkedett diákjai közül kerültek ki azok a jeles személyek, akik később az induló magyar színházat eredeti magyar darabokkal látták el. Piarista volt Dugonics András és Simai Kristóf is, az ő darabjával nyitották meg Budán az első magyar színházat.