A pest-budai színházi élet megindulása II. József nevéhez kötődik. A „kalapos király” 1783-ban Budára helyezte a Helytartótanácsot és a Királyi Kamarát. Hogy hivatalnokai ne maradjanak szórakozás nélkül, elrendelte, hogy a feloszlatott kármelita rend templomát alakítsák színházzá. Az építészeti átalakítás tervét Kempelen Farkas udvari tanácsos készítette, az épület 1787-re készült el. A budai német színház 1200 személy befogadására volt alkalmas, kizárólag német nyelvű előadásokat tartott, és a színészek is németek voltak. Budán azonban magyar színházi előadást is lehetett látni. A Reischl-féle nyári színház 1784-ben magyar nyelven mutatta be MöllerGróf Valtron című szomorújátékát1. A színészek ekkor is németek voltak, de magyar nyelven tanulták be a darabot.
II. József birodalmi egységesítő politikája – pl. a német nyelv kötelezővé tétele – hátráltatta a magyar nyelvű színház létrejöttét, de magát a színházak létrehozását támogatta. Az uralkodóval szemben kibontakozó nemzeti ellenállás éppen a németnyelvűség ellen igyekezett küzdeni. A nemzeti lelkesedés hatására az új uralkodó, II. Lipót, helyesnek látta a magyar nyelv támogatását szorgalmazni. Kelemen László, az első magyar játékszín vezetője így ír a lelkesült napokról 1790-ben: „Soha, talán egy nyelv gyarapodásának sem álltak oly sok akadályok ellent, és semmiféle nyelv mind kívülről, mind belülről nem oly elnyomott, mint a magyar. Nincsen Európában országos nemzet is, amelynek számos theátruma saját nyelvén játékmeséket ne játszana. Ezért most némely jó igyekezetű hazafiak anyanyelvükhöz való szeretetből ösztönöztetvén eltökélték magukban egy állandó magyar theátrumi társaságot felállítani.”
szomorújáték: a felvilágosodás korában kialakult drámatípus polgári szereplőkkel, komoly összeütközéssel, amelynek kifejlete azonban nem feltétlenül tragikus