A cím műfajjelölő, a vers valódi ima, fohász. A beszélő helyzete és viszonya a megszólítottal a középkori vallásos himnuszok alapszituációját idézi.

Az alcím – A magyar nép zivataros századaiból– értelmező, magyarázó jellegű: a versben nem a teljes magyar történelem, hanem az alkotó által kiválasztott események, epizódok idéződnek fel. Ez a szubjektív válogatás eredményezi azt a hatást, amely a magyar nép sorsát, a magyar történelmet egyfajta szenvedéstörténetté teszi, mely a pozitív, sikeres és negatív korszakok, események arányát az utóbbi irányába billenti (kompozíciós szerkezet).

Az alcím másik lehetséges funkciója a beszélő személyének azonosíthatósága: a mondat a XVI. századi krónikások, prédikátorok stílusát idézi. Az antik műfaji mintákból erőteljesen érezhető a biblikus hatás, a jeremiádok hatása, mely a középkori – elsősorban protestáns – magyar költészetben is igen elterjedt volt (vö. Farkas András: Az zsidó és magyar nemzetről). Óhatatlanul adódik a párhuzam a Himnuszban is: a magyar nép és a zsidó nép sorsazonossága. A nép történelme Isten akaratából alakul szerencsésen vagy szerencsétlenül, a sorscsapások (veszteségek, vereségek) Istennek a bűnös népre mért büntetései. Hasonlatos Kölcsey koncepciója Zrínyiéhez is, a Szigeti veszedelemben a törökök támadásának oka Isten haragja, büntetése, de e koncepció párhuzamait a kuruc költészetben is felleljük. Az archaikus műfajhoz és a régiesnek nevezhető üdvtörténeti jellegű történelemszemlélethez jól illeszkednek a nyelvi archaizmusok, melyek nyilvánvalóan tudatos megoldások.

Jeremiád: elvont bibliai eredetű lírai műfaj, panaszdal, siralomének; a műfaj elnevezése Jeremiás próféta nevére utal.