Németország – szemben a korabeli Angliával, Franciaországgal – az 1648-as westfáliai béke óta csak névleg létező, széttagolt ország volt. Évszázadokon át kisebb-nagyobb területű fejedelemségek, hercegségek, érsekségek határozták meg politikáját, fejlődését. A XVIII. századtól (1701-től) a német fejedelemségek közül a Porosz Királyságé lett a vezető szerep. Poroszország I. Frigyes Vilmos (1713–40), és főként II. (Nagy) Frigyes uralkodása alatt vált Európa vezető nagyhatalmává. A Habsburg Birodalom egységesítő törekvésével szemben egy új alternatívát (porosz út) kínált a németségnek. A birodalom egyesítésére csak a XIX. században került sor.

Az évszázadokig tartó politikai széttagoltság nem tette lehetővé az egységes kultúra vagy az egységes irodalmi nyelv kialakulását. A fejedelemségek, királyságok társadalmi viszonyainak és kultúrájának különbözősége ellenére Németországban az európai kultúra számos meghatározó központja jött létre (pl. a protestáns egyetemek: Heidelberg, Wittenberg; fejedelmi, egyházi városok: Frankfurt, Berlin, Köln, München), s a tudományoknak és művészeteknek is számos nagy német képviselője van (pl. Bosch, Dürer, Luther, Kepler). A német kultúra európai jelentőségűvé válására Poroszország felemelkedése és a felvilágosodás eszméinek terjedése teremtette meg a lehetőséget.

Másodlagos kultúra A német kultúra a XVIII. századig jellegzetes másodlagos kultúra volt – mint pl. az ókorban a római –, azaz Európa kulturális értelemben vezető országainak (Itália, Franciaország) művészetét, irodalmát követte, utánozta – bizonyos műfajokban például csak fordítások, átdolgozások léteztek.

Az irodalom, a művészetek változásaihoz, fejlődéséhez elsősorban a kultúra önállósodására volt szükség. A német kultúra identitásának megteremtésében a filozófiának volt meghatározó része, később az irodalomé lett a vezető szerep.

Halász Előd: A német irodalom története,