Az egész szám típusok egy típuscsalád, melynek sok tagja van.

A különbség a tagok között az, hogy mekkora számokat képesek tárolni, illetve, hogy képesek-e negatív számokat is tárolni, vagy csak pozitívokat.

Legkisebb egész típusok a byte és sbyte. Az ’s’ előtag itt a ’signed’ szót jelöli, vagyis ’előjeles’. Ez azt jelenti, hogy az sbyte képes előjeles módon tárolni a számokat, így negatív számokat is tárol.

A short és ushort a következő méretkategória. Az ’u’ itt az ’unsigned’ szót jelöli, vagyis az előjel nélküliséget. Ez azt jelenti, hogy a short képes negatív számokat is tárolni, de az ushort már nem.

A leggyakrabban használt méretkategória az int és uint. Az ’u’ itt is az előjel nélküliséget jelöli. Az int nagyjából 9 számjegy hosszú számokat képes tárolni.

A long és ulong típusokat nagyon nagy számok esetén használjuk (19 számjegy). A long képes negatív számot is tárolni, az ulong nem.

A valós számok típuscsaládja elsősorban tört számok tárolására képes, de természetesen képes egész számok tárolására is.

A típusok között különbség a memóriaigényük. Minél több memóriát köt le egy típus, annál nagyobb pontossággal (több számjegy) képes tárolni az adott tört számot. Illetve annál nagyobb számok tárolására képes.

A float típus 7 számjegy pontossággal tárol (ebbe az egész számjegyek is benne vannak).

A double típus (ezt használjuk gyakrabban) viszont 15 számjegy pontossággal tárolja a számokat. Használata során 8 byte helyigény jelentkezik.

A karakter típus egyetlen karakter tárolására képes.

A tárolás során a karakter kódja kerül tárolásra. A kód a kódtáblából származik, amely egy kétoszlopos táblázat, ahol minden karakter mellett szerepel annak számkódja is.

ASCII kódtábla használata esetén egy karakter kódja 1 byte-os szám (0..255) lehet. Ezen kódtáblába sajnos nincs benne az összes magyar ékezetes betű.

UNICODE kódtábla tartalmazza több nyelv (köztük a magyar) összes karakterét. Ebben az esetben már jóval több számkód, így nagyobb számok szükségesek a karakterek azonosítására.

A C# a karakterek kódját UNICODE kódtáblára alapozza, annak az első 65535 karakterét lehet felhasználni. Ekkora számok 2 byte-on férnek el. Így a karakterek 2 byte-on kerülnek tárolásra.

A string (szöveg) típus karakterek sorozata. Minden karakter 2 byte-on kerül tárolásra. Ugyanakkor a karaktersorozat végét is jelölni kell a memóriában. Ezt egy speciális karakter, a nulla kódú karakter jelöli.

Ezért például az ”almafa” string tárolása a memóriában összesen 14 byte (a 6 karakternek 2-2 byte szükséges, vagyis összesen 12 byte, a string végén lévő speciális karakternek is 2 byte).

Logikai típus esetén kétfajta érték, az IGAZ és a HAMIS érték tárolása kerülhet szóba.

Két különböző érték tárolására 1 bit is elég lenne. Ugyanakkor a memóriából adat lekérésekor 1 bitet nem lehet lekérni, a legkisebb egység az 1 byte.

Ezért kissé nagyvonalúan egy logikai érték tárolására 1 byte is van elpazarolva. Egy byte-on 0..255 közötti egész számok tárolhatóak. Megállapodás szerint a 0 jelenti a HAMIS (false) értéket. Minden más érték (de azért jellemzően az 1) jelenti az IGAZ (true) értéket.

Dátum és idő tárolására a DateTime típus használható. Ez már egy összetett adattípus (konkrétan objektumosztály).

A DateTime a dátumot a 0001.01.01 és a 9999.12.31 dátumok között képes ábrázolni oly módon, hogy tárolja, hány darab 100 nanoszekundum telt el a kezdő időpillanattól (0001.01.01 00:00:00) kezdve.

Ebből is következik, hogy a dátum és idő értékek csak 100 nanoszekundum pontossággal írhatóak le.

Ennek a tárolási módnak az előnye, hogy könnyedén lehet két dátum különbségét számolni, illetve könnyedén megvalósítható a dátum és idő növelése 1 órával, stb.

Hátránya, hogy aránylag bonyolult kiszámolni, hogy egy adott egész szám érték melyik év, melyik hó melyik napjának hányadik óráját, percét képviseli.