Az információ átvitelének változatai
Az információszerzés során valamilyen külső energia-, ill. állapotváltozásról szerzünk jeleket. Az információtovábbítás során a megszerzett információt – a csatorna számára megfelelő (rendszerint elektromos jelek) formájában – az információs csatornán továbbítják. Az információ átvitele történhet vezetékesen vagy vezeték nélkül.
Vezetékes változatai:
Sodrott érpár, amely párhuzamosan futó érpárból áll, tipikusan 1 mm vastag rézhuzalt alkalmaznak.
Koaxiális kábel, melynek közepe tömör rézhuzal-mag, ami körül szigetelő van, a szigetelőt hengeres vezető veszi körül, tipikusan sűrűn szőtt fonatként, a külső vezetőt védő műanyagburkolat zárja körül.
A száloptika alkalmazása esetén az adatokat az optikai szálban haladó fényimpulzusok hordozzák, ahol a fényimpulzus a logikai 1-et, a fényimpulzus hiánya pedig a logikai 0-át jelenti.
A vezeték nélküli átviteli közegek alkalmazása esetében az átvitelt különböző hullámhosszúságú elektromágneses hullámok biztosítják – infravörös fény, lézer, mikrohullám vagy rádióhullám.
A kommunikáció fogalma
A kifejezés ma már a humán értelmezésen kívül jóval szélesebb körű. Egyre gyakrabban találkozunk a társadalmi és műszaki-technológiai változatával. Ma már mindenféle rendszer belső információáramlását jelenti az emberi szférától távol eső makro- és mikroszférában egyaránt.
A kommunikáció – az információelméleti meghatározás szerint – minden, amiben információtovábbítás történik, függetlenül attól, hogy az információ milyen jelekben, kódban van kifejezve. Tágabb értelmezésben a szervetlen és a szerves anyag szerveződéseit is tekinthetjük kommunikációnak, csakúgy, mint a gépi rendszerek információcseréjét. Hiszen atomok, molekulák, elektronok érintkeznek, kapcsolódnak egymáshoz, s az anyagnak új formája, minősége jön létre ezekből az érintkezésekből, kapcsolódásokból. A tudomány (a tudományok) szóhasználata mégis elkülönítette a kommunikáció fogalmát az élő szervezetre, azon belül is elsősorban az állatvilágra és az emberre. A kommunikáció meghatározása akkor teljes, ha mindenfajta kommunikációt magában foglal. A fenti példa alapján a kommunikációnak az alábbi területeit különböztette meg Buda Béla:
1.) A kommunikáció információelméleti-kibernetikai értelemben – információ -átadás mindenféle rendszerben. (Az embertől is függetlenül létező kommunikáció az atomok világától a galaktikákig).2.) A kommunikáció technikai értelemben – információ-átadás ember alkotta, technikai rendszerekben. (Kézírás, nyomtatás, telefon, számítógépek stb.).3.) A társadalmi kommunikáció – információ-átadás az emberek között a társadalmi szféra rendszereiben. 4.) A biológiai kommunikáció – az élő szervezetek különféle rendszereiben lezajló információátadás.
A kommunikáció kutatásával a kommunikációtudomány foglalkozik, mely olyan tudományág, ami a kommunikáció formáival, folyamatával, jelentésével, a beszéddel, a személyközi és szervezeti kommunikációval foglalkozik.
Az információ a Pallas Nagy Lexikon IX. kötetében: értesítés, tudósítás, tudatás; informál, értesít; informátor, tanító, értesítő. Az idegen szavak és kifejezések szótára alapján: Információ lat. 1. felvilágosítás, tájékoztatás; hírközlés 2. értesülés, adat, hír, tájékoztatási anyag 3. hír, mat, nyelvt a kibernetika elméletében: az anyag tulajdonságainak visszatükröződése jel formájában; hír.
C. Shannon az információt egyenlővé tette a bizonytalanság eloszlatásával a kommunikációs helyzetben.
Rényi Alfréd felfogása szerint az információ az informatika alapfogalma, tehát értelmetlen foglalkoznunk a meghatározásával. Ez utóbbi megközelítést fogadja el leginkább a tudomány.
Egy közös jelrendszer segítségével történő közlési folyamat, információcsere az adó és vevő között.
A kommunikáció jelensége
A kommunikáció jelenségeinek közös összetevői vannak, melyek minden rendszerre érvényesek (közlő fél, befogadó, hír vagy közléstartalom, a közlés formai sajátossága vagy jelrendszere: a kód, a kód elemi egysége: a jel, a csatorna, a környezet és a zaj. Ezek egyben a kommunikációelmélet alapfogalmai.
I. Közös elemek:
- Információforrás: valamilyen energia állapotváltozást hordozó jelenség, vagy személy, amely üzenettartalommal rendelkezik.
- Adó/kódoló: a forrás üzeneteinek, szimbólumsorozatainak megfelelteti a csatorna jelsorozatát, jelhalmazát, jelfolyamatát, és a csatorna bemenetéhez juttatja el.
- Csatorna: a jeleket közvetítő közeg. A fizikai közeg számára adekvát energiaállapotú jeleket képes közvetíteni. Térben, időben elkülönülő helyek között jelsorozatok, jelhalmazok, jelfolyamatok átvitelére alkalmas médium.
- Vevő/dekódoló: a csatorna kimenetén megjelenő jeleket állítja vissza olyan formába, amit a rendeltetési hely észlelni tud.
- Címzett: a rendeltetési hely, az üzenet címzettje, a forrás által kibocsátott üzenetet észleli.
- A zaj: a nem tervezett torzulás a kommunikációs folyamatban a környezet hatására.
A két ember között lezajló beszélgetés során forrás a küldő fél tudata (az agy), a küldő – nyelvi szinten – a mozgató rendszer, a hangszalagok, a gége és az ajkak. A jel hanghullám (nyomásváltozás a levegőben), ami beszédként azonosítható. A közvetítő közeg a levegő, amelyben a hanghullámok terjednek. A vevő a hallgató halló szerve, a hallóideg, és a nyelvi szinten a hallgató agya "dekódolja" az információt, és kiszűri a zajokat. A címzett ebben az értelemben a másik fél tudata.
Az emberek közötti kapcsolatteremtés formája a kommunikáció: lényege az ismeretközlés, tárgya a hír. Meghatározza a kommunikációban résztvevők viszonyát, bizonyos viselkedésmódot sugall és mindenféle viselkedésnek üzenetértéke van. Az ember minden szituációban kommunikál. Ehhez kifejezőeszközre, kódra van szükség, melyet mindkét félnek ismernie kell.
A személyközi kommunikáció során a felek nem csak szavakban kommunikálnak, hanem teljes lényükkel. Közvetlen emberi kommunikáció során a felek jelenlétében, teljes érzékszervi apparátusa révén – eszköz nélkül történik– az információ csere. A közvetett kommunikációnál nincs személyes jelenlét, technikai eszköz segítségével kerülnek kapcsolatba a felek. A kölcsönhatásban álló felek kölcsönösen értelmezik egymás viselkedését, és ebből a tudatból kiindulva reagálnak egymásra. A mindennapi viselkedések jó részét kölcsönhatások, elvárások vezérlik. A kölcsönhatást befolyásolja az önmagunkról alkotott kép (énkép) és a másikról kialakított kép (impresszió, előítélet, hírnév) is. A kommunikációban a minőség is fontos, mert az egyén – a szervezet alkalmazkodásának érdekében – hasznosítja ezeket az információkat is.
A kommunikáció csatornái a teljesség igénye nélkül az alábbiak: írás, beszéd, testbeszéd, mimika, gesztusok, térszabályozás, hanghordozás. A szavak által való közlést nevezzük verbális kommunikációnak. A nem szavakkal történő kommunikációt nevezzük non-verbális kommunikációnak, míg a nem szándékolt, nem tudatos megnyilvánulásokat pedig metakommunikációnak. Tehát a szavakon túli, nem szándékolt közléseinkkel is közölhetünk üzeneteket másokkal.
Az üzenetek átadásában a szavak a kommunikáció kb. 7%-át, míg a hanghordozás és hangsúly kb. 38%-át, a gesztusok, mimikák, azaz a testbeszéd a fennmaradt kb. 55%-át teszik ki.
Személyek közötti kommunikáció során a felek egymás személyes jelenlétében (tér- és időkorlátok nélkül) cserélnek információkat. A közvetlen emberi kommunikáció fogalma azt a gondolatot fejezi ki, hogy mindenféle kommunikációnak elemi jelensége, megtestesülése két ember közvetlen kommunikatív kapcsolata, amelyben minden érzékszerv részt vesz, de legfőképp a látás és a hallás.
A médiakommunikáció
Az információátadás során a beszélő és a hallgató nem minden esetben van közvetlen kapcsolatban egymással, ezért nevezik közvetett közlésnek. Az interperszonális kommunikáció esetében a levegő – mint természeti anyag – az információhordozó médium. Egy párbeszéd résztvevői azonban távol lehetnek térben és/vagy időben egymástól. Ilyenkor a kommunikáció közvetetté válik, és lebonyolításához mesterséges csatornákra van szükség. Manapság a kommunikatívnak tekintett jelenség nem csupán személyközi, hanem egyúttal közvetített, mediatizált is. A közvetített kommunikáció, a „mediated communication” az ezredfordulói ember viselkedésének része. Ide tartozik tulajdonképpen minden emberi kommunikáció, kivéve a szemtől szembe társalgást.
A közvetített kommunikáció határát a technikai közvetítettségnél szoktuk meghúzni. Ebbe a szférába tartoznak a tér legyőzésére és az idő befogására szolgáló eszköz együttesek; a kézírástól és a nyomtatott médiumoktól kezdve és az elektronikus médiumukon keresztül a számítógépes multimédiás – ma már hálózatokkal is megvalósított – nyílt rendszereket is magába foglaló a számítógéppel közvetített (mediált) kommunikációig.
A médiakommunikáció egy olyan szerkezetet jelöl, ahol a közlési folyamat közvetítetté válik. Ebben az értelemben túlléphetünk az idő és a tér korlátain, azaz a távolságot és az időt legyőzve tér- és időutazást végezhetünk.
A médiakommunikáció során a közlési folyamat közvetítetté válik. A kommunikációnak az a fajtája, ahol a befogadó nem közvetlenül, hanem tér és/vagy időbeli eltolással van kapcsolatban a kibocsátóval.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
