Ar any János balladáiban egyéni jellemeket, sorsokat ábrázol, s különös gondot fordít a lelki indokoltságra. Több versében a bűn és bűnhődés gondolatát állítja a középpontba. Ez jellemző A walesi bárdokra is.

Edward, a kegyetlen, zsarnok angol király diadalittasan, önelégült gőggel járja végig a leigázott Wales tartományt. Elvárja, hogy a Montgomeryben rendezett lakomán őt dicsőítsék a megalázott „velsz urak”, a „hitvány ebek”. Ám a pohárköszöntő elmarad, s a vendéglátók néma ellenállása éktelen haragra gerjeszti a hódítót. Parancsba adja az énekeseknek, zengjék el ők a tetteit.

Három bárd lép a színre; külön jellem, külön egyéniség mindhárom. Eltérő az életkoruk, más a stílusuk is, de azonos a gyűlölet a zsarnok ellen, lelkükben a fájdalom, a gyász az elesettek miatt, s azonos a meg nem alkuvásuk, hazaszeretetük.

Az ősz énekes „fehér galamb”. Ez a metafora (bibliai jelkép) magában a békesség hangulatát sugallja, de a felzengő ének a pusztulás iszonyú képeit, a fegyverek csörgését, a haldoklók hörgését idézve mond átkot a királyra. Az ifjú „lágyabb éneke” – a hangzás és a tartalom ellentétével – folytatja Edward bűnlajstromát. Ám hiába küldi őt is máglyára a felbőszült király, hívatlanul egy harmadik bárd lép elő, s az ő kobzán is felsír a dal: a költőt – Petőfit – gyászoló siratóének. A király dühe fékezhetetlen: ötszáz velszi énekest ítél szörnyű máglyahalálra. Feldúltan „vágtat fakó lován” vissza Londonba, de égbekiáltó bűnéért lakolnia kell. Bűntudata, lelkiismeretének súlya űzi, kergeti az őrületbe. A vértanúk dalát hallja a néma csendben, az ő átkaik zúgnak fülébe a síp, dob, harsona zenéjén is át.

A ballada allegorikus jelentése, célzata egyértelmű: a költőknek sohasem szabad megalkudniuk a zsarnoksággal, el kell azt ítélniük, s helytállásukkal mindenkor példát kell mutatniuk.

A költemény versformája az ún. skót balladaforma(azonos Vörösmarty Szózatának strófaszerkezetével). Szerkezete egyszólamú: az események időrendi egymásutániságban, egy cselekményszálon bontakoznak ki. Az ismétlődő sorok három részre („felvonásra”) tagolják a balladát.

Allegorikus: jelképes, képletes.

Zichy Mihály: Illusztráció A walesi bárdokhoz

Metafora: a szóképek egyik fajtája; érzelmi vagy hangulati egyezésen, vagy alakbeli hasonlóságon alapuló névátvitel. Két elemből áll: az azonosítóból és az azonosítottból. Ha csak az azonosító szerepel, hiányos metaforáról, ha mindkét elem megnevezésre kerül, teljes metaforáról beszélünk. Megkülönböztethető továbbá igei, főnévi, melléknévi vagy határozói típusa.

Egyszólamú ballada: balladatípus, amelyben az események időrendi egymásutániságban, egy cselekményszálon bontakoznak ki.

Skót balladaforma: az angol és skót balladák hagyományos versformája; idegen elnevezése: chevy chase-strófa. A versszak négy sorból áll, a páratlan sorok négyes jambusok, középen erős metszettel, esetleg belső rímmel, a páros sorok hármas jambusok. Félrímes forma, a rímek a páros sorokat kapcsolják össze: x a x a.