A növénytermesztés gazdasági jelentősége

A növénytermesztés közvetlen gazdasági hasznai az árupiacon értékesülő outputjai. Az ilyen hasznok maximalizálása érdekében két alternatíva között választhatunk: az egyik a művelt területek extenzív növelése (új területek művelésbe vonása), a másik pedig a már művelés alatt álló területeken folyó gazdálkodás intenzívebbé alakítása. Mindkettőnek vannak természeti és gazdasági korlátai.
Az extenzív növekedés korlátai. A legjobb területek a Földön már javarészt művelésben vannak. Többnyire a kevésbé jó adottságúak, a vízhiányos részek állnak „szabadon”. Az ember ennek ellenére próbálkozik (szűzföldek feltörése, erdőirtás), de igen gyakran kénytelen feladni a kísérletezést; nem ritkán igen komoly környezeti károk okozása után (pl. kazah szűzföldek és az Aral tó sorsa). Az újonnan termelésbe vont területek művelése amúgy is csak nagyobb tápanyagbevitel (tápanyagutánpótlás) esetén oldható meg. Az viszont költségigényes. A piacon a termékekért elkérhető ár azonnal jelzi, hogy gazdaságos-e a szóban forgó termelés.
Az intenzív növekedés korlátai. A mai technikai, technológiai fejlettség mellett (és különösen a technológiai forradalom további ígéretei ismeretében) talán korlátlannak gondolnánk a lehetőségeinket. Az intenzív használat egyre nagyobb mértékű tápanyagutánpótlást igényel, a nagy táblás monokultúra kedvez a rovarkártevők és a betegségek terjedésének. De még ha sikerül is leküzdenünk mindezeket a nehézségeket, és a szükséges vegyszerek alkalmazása mellett még mindig gazdaságos a termelésünk, akkor nagyobb léptékben jelennek meg az újabb gondok. A globális környezeti problémák a glóbusz eltartóképességének határait; például a rizsföldek és a kérődző állatok közreműködése az ózonlyuk tágulásában. Vagy a jóval kisebb mennyiségben szükséges, de éppen ezért nemcsak hatékonyabb, hanem kockázatosabb vegyszerek alkalmazása. Egyre látványosabban tárul fel, hogy a Föld eltartó képessége nem terjeszthető ki korlátlan méretekben.
A növénytermesztés gazdasági szerepének legalapvetőbb jellemzésére rendszerint a termésterületek és a hozamok statisztikai adatai használjuk. Ha a hazai adatokra vetünk egy pillantást, látható, hogy a gabonafélék területe nőtt a vizsgált tíz év alatt, amin belül is elsősorban a búza és a rozs terjeszkedett. Jelentős növekedést produkáltak még az ipari növények. Csökkent viszont a takarmánynövények vetésterülete; ami az állatlétszám alakulása ismeretében nem meglepő adat.
A vetésterület változásait elsősorban a piaci viszonyokkal magyarázhatjuk. A gazdálkodók annak megfelelően döntenek a kisebb, vagy nagyobb területek mellett, hogy milyen információik vannak a várható keresletről.
A termelés hatékonyságát az adott területre eső hozamok jelzik. A hozamok alakulására természetesen hatással vannak a természeti viszonyok (a talaj minősége, klíma), az éppen adott időjárási körülmények (napsütés, csapadék stb.), de a termésátlagokat jelentősen befolyásolja az alkalmazott agrotechnika is. A hazai adatok hullámzó eredményeket mutatnak.
Összehasonlításként érdemes megvizsgálni néhány uniós tagállam hasonló adatait is. A búza termésátlaga 2003-ban az EU-15ben 6,14; az EU-25ben 5,42 tonna volt. Ezek az átlagok azonban nagy eltéréseket mosnak egyben. Belgium 2003-as hektáronként búzatermése 8,49; Dániáé 7,1; Írországé 8,3; Hollandiáé 8,7 tonna volt. A német és francia eredmények szerényebbek (6,5 és 6,4 t/ha), mégis 2003-ban Franciaországban termett az EU-25 teljes búzatermésének 28 százaléka, Németországban 19 százaléka, míg Magyarországon 2 százaléka.
Mindezek az eredmények természetesen meghatározzák az egyes országok belső készleteit és exportálható árumennyiségét, valamint a súlyukat a piaci árak alakításában. És még szó sem esett a termékek minőségéről.
Csakhogy amikor a területnövelés korlátainak feltárulásával fontossá vált az intenzív technológiák kifejlesztése; és az 1970-es évektől nekilendült a zöld forradalom, a nemzetközi piacok furcsa kilengéseket kezdtek produkálni. Az új fajták, a növényvédőszerek és műtrágyák stb. alkalmazása tőkeigényes – és egyértelműen az ipari inputoktól függő – technológia; ezért óhatatlanul beemeli az ipari ágazat valamennyi problémáját az agrárpiacokra. Ne feledjük; az 1970-es évek eleje nem csak a zöld forradalom kezdetéről, hanem az első jelentősebb olajárrobbanásról is emlékezetes. A kemikáliákat előállító vegyipar pedig jelentős energia, vagyis olajfelhasználó. Talán ennek az összefüggésnek köszönhető a gabonaárak szélsőséges ingadozása a világpiacokon. Az 1970-ig viszonylag stabil árak a hetvenes évek óta óriási kilengéseket mutatnak. Az első rendkívül radikális változás 1970 és 1973 között következett be, amikor három év alatt a gabonaárak megduplázódtak, majd a következő három évben egyharmaddal csökkentek, miután az 1977-1980 közötti időszakban negyven százaléknyi növekedést produkáltak; és ez gyorsuló, vagy lassuló ütemben, de így megy máig is.

A növénytermesztés gazdasági teljesítménye

A növénytermesztés gazdasági teljesítménye
A fontosabb növénytermesztési kultúrák gazdasági teljesítményének bemutatása.

Cukornövények termelése

Gabonafélék kártevői

A gabonatermesztés

Gabonatermelés

A kultúrnövények legfontosabb csoportja, termesztésének története több ezer évre tekint vissza. A növénytermesztés kezdetét lényegében a gabonanövények háziasításától számíthatjuk., Főleg keményítőben gazdag (lisztes) szemes termésükért termesztik. Magjaik emberi és állati fogyasztásra egyaránt alkalmasak, de ipari (keményítő-, szesz-, sör stb.) célú felhasználásuk is jelentős. Szalma és szártermésük takarmányozásra, almozásra, ipari feldolgozásra (cellulóz) alkalmas. Közép-Európában hagyományosan csak a búzát, a rozsot, az árpát és a zabot (a kalászosokat) nevezték gabonának. Ma ebbe a növénycsoportba sorolódik a kukorica és a rizs is (szemestermékek); – bár ekkor már inkább cereáliákról beszélünk.
Fontosságuk és sokoldalú felhasználhatóságuk miatt a gabonanövények terméseredményeivel szokás az egyes országok élelmiszertermelési teljesítményét jellemezni. Egyben – mint meghatározó takarmánynövények – az állattenyésztésben is meghatározó szerepük van; így a gabonatermelés mutatói a növénytermesztés általános fejlettségére és hatékonyságára jellemző értékmérők.
A gabonafélék fontosságát növeli, hogy az alapvető emberi táplálék – a kenyér – alapanyagai. Ezért csaknem minden ország (ahol a klimatikus viszonyok nem akadályozzák meg) a termésterület és a hozamok növelésére törekedett a legutóbbi időkig.
Magyarországon például a búza hozama az 1934-1938 években átlagosan tizenhárom és fél mázsa volt (amikor Dániáé 30,4 q/ha). Ma – vagyis a 2000-2003 közti időszakban átlagosan – hazánkban 37,8 q/ha (Dániában 72,6 q Írországban pedig több mint 88 q hektáronként). Ezek az eltérések a klimatikus viszonyokkal nem, sokkal inkább az alkalmazott technológiával magyarázhatók
A világ egészére kitekintve folyamatos termés- és hozamnövekedést tapasztalhatunk.

Napraforgó tábla

A Vetőmag Terméktanács honlapja

A növénytermesztést tekintjük az élelmiszertermelés meghatározó alapjának, mivel itt történik meg az élettelen és szervetlen anyagok átalakítása (a napfény energia segítségével) élő, szerves (az állati és emberi táplálkozásra alkalmas) anyaggá. Továbbá a növényi élet termeli (határozza) meg az Élet alapjait – a víz, a levegő és a föld (a talaj) – minőségét. Legfontosabb összetevői: a szántóföldi növénytermesztés, a kertészeti növénytermesztés és a gyepgazdálkodás (legelő és rétgazdálkodás).

Rizskártevők