Az ornamentika a művészetekben
A művészetben a díszítőelemek alkalmazásával az építészeti és az iparművészeti tárgyak megjelenését kívánták mozgalmasabbá tenni. Az évszázadok stílusváltozásai magukkal hozták a díszítőelemek változásait is. Míg a román kor építészetének jellegzetes díszítőeleme geometriára épült, addig a reneszánsz építészet a növényi ornamentikából táplálkozott. Külön meg kell említeni az ókori oszlopfőket, melyek egyaránt tartalmaznak geometriai és növényi motívumot. Ugyanakkor ne feledkezzünk el az oszlopokat helyettesítő figurális alakokról sem, mint az atlasz és a kariatida.
A díszítőelem másik megjelenési formája a középkori iniciálé volt. Minden egyes fejezetkezdő betűbe valamilyen antik mitológiai jelenetet vagy alakot rajzoltak. A képes iniciálé a kódexekben is általános volt, de ott a betű és a kép között nincs kapcsolat, s az utóbbi tárgyát a szövegből vették. Az ornamentika az iparművészeti tárgyak szerkezetét nem alakítja át, mindössze egyes részeit kiemeli, vagy elrejti.
Ornamentika a mindennapokban
Az ornamentika a mindennapi életben a népi díszítőmotívumokkal kezdődött. A napjainkban egyre kevésbé használt népi motívumokat felváltották az iparművészek által tervezett motívumok. Ezek geometriai, vagy növényi, ritkább esetben alakos motívumok. A díszítőelemekkel leggyakrabban a szűkebb környezetünkben találkozhatunk. A lakásunkban textíliák, falburkolatok (csempe, tapéta) és használati tárgyak sokasága vesz körül bennünket. Nincsenek korlátok és szabályok a díszítések alkalmazására, így a környezetünkben előforduló díszítőelemeknek csak a tervezők fantáziája és a vásárlók igényei szabhatnak gátat.