Árvizek pusztításának társadalmi hatásai

A megáradt, medréből kilépett folyó vize nem ismer határokat, értékeket, településeket, életeket, hanem zúdul előre, az alacsonyabb fekvésű területek irányába. Az árvíz sok veszélyt rejt magában. A víztömeg is már óriási károkat okoz azáltal, hogy mindent elönt maga körül. Kárt tesz a lakóépületekben, hidakban, s bármely más építményben. Településeket zár el a külvilágtól, azáltal, hogy tönkremennek a vezetékek, megszakad az áram, telefon- és gázszolgáltatás. Emberek tucatjai maradhatnak fedél nélkül, melyeknek elhelyezése, házainak újjáépítése nagy anyagi ráfordítást jelent az állam számára is.

Az árvizek közvetett hatásai szintén megrázzák a vidéket. Nincs egészséges ivóvíz, és fertőző betegségek (kolera, hastífusz, vérhas, A és E típusú fertőző májgyulladás), rovarok által terjesztett betegségek, a szennyvízzel közvetlen való érintkezés során kialakult betegségek sújthatnak le az emberekre. A legnagyobb gondot az okozza, hogy az elpusztult állatok tetemeit folyamatosan mossa a víz, mely melegágya a fertőző betegségek kialakulásának. Ellene meszes és hipós fertőtlenítéssel, illetve megfelelő védőoltással lehet védekezni. A vízzel elöntött területeken az árvíz levonulása után a belvíz jelent további veszélyt, hiszen a vízzel telített talaj már nem képes több víz befogadására és elvezetésére.

Az árvizek ellen a folyószabályozás egy lehetséges megoldást adott a kezünkbe. A XIX. század közepétől a XX. század közepéig tartó földmunkák, a kubikosok megfeszített munkája meghozta gyümölcsét, hiszen csak az Alföldön 4000 km hosszú védőgát épült. A természet figyelmeztetését, a minden évben lesújtó árvizeket nem lehet figyelmen kívül hagyni! Jelenleg is folyik ezért a Tisza töltéseinek megerősítése és magasítása, mely reméljük, megbízható megoldást jelent az jövő árvizei ellen.

A jelentős európai és magyarországi árvizek társadalmi hatásai

Európában is számos árvíz ismert. A legutóbbi 2002-es augusztusi váratlan árvíz jelentős károkat okozott Prága, és Drezda történelmi városnegyedében. Magyarországon, melyet a folyók hazájának is nevezhetünk, szintén évszázadok óta pusztítanak árvizek.

Az 1838-ös dunai jegesár

Az úgynevezett téli jegesár nem volt ismeretlen fogalom a Dunával kapcsolatban 1838 előtt sem. Ugyanakkor gyakran 40-50 év is eltelt a nagy árvizek között, és ennek köszönhetően a városok és az emberek nem voltak felkészülve egy-egy nagyobb katasztrófa elleni védekezésre. 1838 februárjától hirtelen jött a meleg idő, és gyors olvadás kezdődött Tirolban, Bajorországban és a Kárpátokban. A Duna az innen érkező vízmennyiséggel hamar túltelítődött, és a rajta lévő vastag jégréteg nem tudott ilyen gyorsan elolvadni, így a Csepel-sziget közelében összetorlódott és megakadt. A folyó kilépett a medréből. Március 13-án este beszakadt a várost védő gát és a víz ellepte a belvárost. A legtöbb kárt Terézvárosban, Józsefvárosban és Ferencvárosban okozta. Március 15-én tetőzött az árvíz 929 cm-rel és ezután kezdődött meg a lassú apadás. A mai Természettudományi Múzeumban közel 10 000 fedél nélküli ember keresett menedéket, sőt, még a Nemzeti Múzeum kincseinek egy részét is ebbe az épületbe menekítették át. A város újjáépítése még 1839-ben is komoly munkálatokat jelentett. Az árvíz után egyből felmerült a Duna szabályozásának a szükségessége. Gróf Andrássy György ötlete volt egy pályázat kiírása Budapest árvíz elleni megóvásáról a Magyar Tudós Társaságon keresztül. A pályázatban, amelyet elsőként 1838. július 9-én, az Akadémián hirdettek ki, kötelező volt a pesti szennyvízcsatornák vizét összegyűjtő Duna-csatorna megépítése is. A pályázat azonban nem lett sikeres, a megoldást jelentő munkákat csak 1870-ben kezdték újra Reitter Ferenc indítványára.

A 1879-es tiszai árvíz-Szeged katasztrófája

Az 1870-es szabályozási munkák után, amikor úgy tűnt, hogy a Duna nem fog többé katasztrofális árvizeket okozni, a másik nagy folyónkra, a Tiszára került volt a sor. Széchenyi István és Vásárhelyi Pál közös terve alapján készült Tisza-szabályozási munkálatok sokáig elégségesek voltak az árvizek visszaszorítására, de az 1879-es katasztrófát nem tudták megakadályozni. A Tisza alsó szakaszán sokszor fordult elő magas árvízszint: a felső szakasza rövidebb lett a szabályozás után, de a hullámterek nem tartották vissza a vizet, a lefolyás gyorsabb, a földrajzi adottságok pedig kedvezőtlenek lettek. 1879. március 6-án Petresnél átszakadt a gát, majd ugyanez történt Sövényházán is. Március 10-én Szeged városát is körülvette az áradat, a víz a töltések pereméig állt. Ekkor kezdték meg a nyúlgátaknak az építését, ám ezek is csak órákig tudtak ellenállni az egyre csak növekvő vízmennyiségnek. 12-én kora hajnalban bekövetkezett Szegeden a katasztrófa. Fél kettőkor hatalmas szélvihar közepette átszakadt a Szegedet védő és a várost Hódmezővásárhellyel összekötő vasúti töltés. Az egész város percek alatt a víz alá került, ki kellett telepíteni a lakosságot. Több ezren menekültek a környező falvakba, vagy hagyták el végleg a várost, miután mindenüket elveszítették. Az árvíz során elhunytak száma körülbelül 150-re tehető. A házak nagy része szinte teljesen elpusztult, a hatezer házból kevesebb, mint négyszáz maradt épen, miután a Tisza csak 186 nap, azaz fél esztendő múlva húzódott vissza eredeti medrébe.

Az 1999-es árvíz

Nagy károkat okozott hazánkban az 1999-es árvíz. A hatalmas esőzéseknek köszönhetően előbb belvíz, majd kétszer (tavasszal és nyáron) árvíz okozott súlyos károkat országszerte. Elsőként tavasszal a Tiszánál, majd a nyáron Pest megyében lehettünk rendkívüli állapotok szemtanúi. A Közép-Tisza vidékén 150 éves vízállási rekordok dőltek meg, és Szolnoknál alakult ki igazi veszélyhelyzet. Mivel a térség meglehetősen alacsony fekvésű, a víz szintje folyamatosan 3-4 méterrel a lakott területek szintje fölött mozgott, így a környéken senki nem hajthatta nyugodtan álomra a fejét. Március 22-én tetőzött a folyó 974 centiméterrel. A Tisza partjainál fekvő falvak nem bírták a védekezést, sem pénzzel, sem munkával, és több száz ház került víz alá, semmisült meg.

A tavaszi árvizet követően a nyár is tartogatott kellemetlen meglepetéseket. Mikor már mindenki azt gondolta, hogy az árvízről erre az évre legalább megfeledkezhet, a hatalmas nyári esőzéseknek köszönhetően több Pest-megyei települést is elárasztottak patakjaik illetve folyóik. Kemencén például olyan mértékű vízhozamot mértek, amely az ezer év alatt egyszer valószínűsíthető legnagyobbnak is a háromszorosa volt.

A technika és a tudomány robbanásszerű fejlődésével lehetőség nyílt az árvizek előrejelzésére

Az Európai Unióban ma már létezik egy egységes árvíz-előrejelző rendszer, amely naponta küldi prognózisait a tagországok illetékes hatóságainak, a vízügy embereinek, ezt Magyarország is megkapja. Az adatok alapján közel egy nappal az árvíz érkezése előtt tudják az uniós szakemberek a magyar szakembereket értesíteni. Vigyázzatok, nagy árvíz lesz! A védekezés szempontjából ez nagyon sok idő, és hatalmas segítséget jelent. Ha belegondolunk, hogy ez az egy nap kevésnek tűnhet, de katasztrófa helyzetben, ahol az emberi élet a tét, minden másodperc számít.

Töltést erősítő kubikusok

Petőfi Sándor: A Tisza

„Többek között szóltam én hozzájok:

Szegény Tisza, miért is bántjátok?

Annyi roszat kiabáltok róla,

S ő a föld legjámborabb folyója.

Pár nap múlva fél szendergésemből

Félrevert harang zúgása vert föl.

Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék,

S tengert láttam, ahogy kitekinték.

Mint az őrült, ki letépte láncát,

Vágtatott a Tisza a rónán át,

Zúgva, bőgve törte át a gátot,

El akarta nyelni a világot!”

Idézet Petőfi Sándor „A Tisza” című verséből

Beregi árvíz (2001) társadalmi hatásai

A 2001-es tiszai árvíz megváltoztatta a beregiek életét. Az árvíz idején a falvakban soha nem látott összefogás jelentkezett, mindenki kint volt a gátakon, hordta a homokzsákot, segédkezett. Érdekes volt azt látni, átélni, milyen az, ha egy falut a víz elzár a külvilágtól. Belépsz, s nem tudsz szárazon kilépni onnan. A csónak válik a fő közlekedési eszközzé, örülsz a friss ivóvíznek, s világító lámpa, a használható gáztűzhely már luxusnak számít.

Az árvizet követő fertőtlenítések, védőoltások, élelmiszer- és ruhacsomagok, magánemberek és az állam felajánlásai nagyon jelentősek voltak. Hamarosan kezdetét vette az emberek kártalanítása, a leomlott házak újraépítése, a megrongálódottak újjáépítése. Összesen 713 új családi ház épült, 1644 megrongálódott otthont pedig felújítottak. Ha most valaki elutazik például Tákosra, rá sem ismer a falura. Minden házat újjáépítettek, a falu teljesen megváltozott. Ezt látva az a furcsa érzése támad az embernek, mintha a Tisza mégis megbánta, s jóvá akarta volna tenni tettét, s új, virágos falvakkal ajándékozta volna meg az embereket.

Az árvíz után újjáépült falu, Tákos