Településtípusok

Az emberek közös lakóhelyei, a falvak, városok bizonyos célszerűséggel, sajátos rendben épülnek. A településeknek ezt a célszerű, sajátos rendjét tükrözik a térképek vagy légi felvételek. Hegyről, síkról, templomtoronyból lenézve, a település bejárása után is kibontakozik előttünk az utcák, terek, közök, zugok, vagy a falu- és városrészek sajátos összefüggése, belső rendje. Ezeket részben a természeti viszonyok határozzák meg: folyók, patakok, medrek, hegyek, dombok vonulata stb. Sokszor elemi emberi igényekhez alkalmazkodik, igazodik a település: közlekedési vonalakhoz, utakhoz vagy védelmi szempontokhoz.

A településformákban jelentkezik a hagyomány is. A magyar nép évszázadokon át kialakult tapasztalata, gyakorlata a házak, házcsoportok, építésének, utcák, terek elhelyezésének rendjében egyaránt érvényesül.

Fő településtípusok:

Szórvány, illetve tanya
Hegy- és dombvidéken egymástól távolabb fekvő házcsoportokból, illetve alföldi község, mezőváros határában lakóházból és gazdasági épületekből álló kis gazdasági település a tanya. Az előbbiek közigazgatásilag egységet alkothatnak, az utóbbiak egy-egy falu vagy mezőváros tartozéktelepülései voltak. Még ma is léteznek olyan tanyák Magyarországon, ahová nincs bevezetve a villany.

Falu
A község vagy elterjedtebb nevén falu egy, a városnál rendszerint kisebb településforma. A történelem folyamán a falvak lakossága főként mezőgazdasággal foglalkozott. A község élén a polgármester áll. Magyarországon 2847 község található, ezek a teljes népesség 35.4%-ának adnak otthont (ezzel Magyarország közepesen városiasodott országnak számít.)

Város
A város olyan település, amelynek valamilyen (kulturális, ipari, kereskedelmi stb.) jelentőségénél fogva különleges, törvény szerint meghatározott jogállása van. A város élén ma általában a polgármester áll.

A falu típusai

Halmazfalu Egy-egy település összképe mindig esztétikai állásfoglalás is: szépnek, rendezettnek ítéljük-e.

Hazánkban a fejlődés során alábbi falutípusok voltak a jellemzők:

Halmazfalu, csoportos falu
Olyan település, amelynek belterülete szabálytalan alakzatot mutat. Házai nem alkotnak utcasort, telkei és telektömbjei szabálytalan alakúak, többnyire bekerítetlenek, a portákat összekötő közök, utcái, ha vannak, rövidek és zegzugosak. A halmazfalu az egyik legrégebbi falutípus, amely már a feudalizmus előtti időben is elterjedt volt.

Utcás-soros falu
Olyan település, amelynek két sor szalagtelke egy átfutó út két oldalán helyezkedik el. A telkek út felőli végén áll a hosszanti telekhatárra épült lakóház, beljebb következik a gazdasági udvar a gazdasági épületekkel. A telek belső vége legtöbbször veteményes vagy gyümölcsöskert.

Sakktáblás falu
A sakktábla alaprajzú, teleklábas faluban a párhuzamos és derékszögű utcák által körülzárt, téglalap alakú telektömbök két-két egymással érintkező teleksorból állnak. A teleklábas településszerkezet tudatos tervezés, mérnöki kimérés eredménye. A történelmi Magyarországon a XVIII. században sok sakktábla alaprajzú falut hoztak létre elsősorban a Bánságban, a Bácskában és a velük érintkező dél-alföldi területeken.

Létezik még az ún. szalagtelkes falutípus is, amely hegy- és dombvidékeinken alakult ki, továbbá ismert volt az alföldi nagyállattartó mezővárosok esetében a kétbeltelkes, illetve szálláskertes települési forma.

Sakktáblás falu

A leggyakoribb magyar falutípus

Az utcás-soros település olyan falutípus, amelynek két sor telke egy átfutó út két oldalán helyezkedik el. A házsorok lehetnek folyó-, illetve patakparti házsorok is, ahol a házak homlokzatukkal egymás felé tekintenek. Az ilyen településeknél a hét házsor között halad a közlekedési út. A telkek út felőli végén áll a hosszanti telekhatárra épült lakóház, beljebb következik a gazdasági udvar a gazdasági épületekkel. A telek belső vége legtöbbször veteményes vagy gyümölcsöskert. Ezek a falvak eredetileg mind egyutcásak voltak, közülük azonban némelyek az évszázadok alatt több utcássá váltak. Az új utcák lehetnek párhuzamosak a régivel, haladhatnak arra merőlegesen, de lehetnek ferdék és kanyargósak, térszinthez igazodók is. Azokat a falvakat, amelyeket elkerül az országút, és amelyeken csak mellékút vagy bekötőút halad keresztül, útféli falunak is nevezzük. Ilyen falu pl. a Fekete-Körös völgyi Kisnyégerfalva. Közép-kelet-európai területeken gyakran előfordul, hogy a telkek gazdasági udvarait keresztben álló pajták zárják le. Ha a telkek keskenyek, a pajták pedig nagyok, akkor az egymással szomszédos pajták végei összeérhetnek. Ilyenkor az utcával nagyjából párhuzamos két pajtasor várfalszerűen közrefogja a falut. Ilyen falu a Dunántúlon pl. Márkó és Majos.

Utcás-soros falutípus

A falu szerkezeti egységei

Általában minden településnek van egy központja, egy magja, ahol a középületek állnak. Elsősorban a templom, továbbá a tanácsház (községház), az iskola, a földesúr és egyéb előkelőségek háza. Általában itt van a piac tere is, és a fő közlekedési utak kereszteződésében helyezkedik el. Ezt nevezzük centrális elhelyezkedésnek.

A földrajzi helyek részletes leírására a helyrajzi térképet (kataszter) használják. Telekkönyvi nyilvántartást használnak az egyes birtokrészek nyilvántartására, melyből a területek elhelyezkedését, nagyságát tudjuk meg.

Helyrajzi térkép

A faluközpont

A faluközpont A falvak, városok megszabott rend szerint épültek. Ezt részben a természeti viszonyok, részben a gazdasági igények határozták meg. Egy településen mindig nyoma kell lenni a rendezettségnek: fel tudunk fedezni egy ún. központot.

A központban álltak a középületek, vagyis amit mindenki és gyakran használt. Elsősorban a templom volt régen a szervező erő, mert erős, időtálló anyagból építették, és védelmi célokat is szolgált az évszázadok során (pl. törökök ellen). Körülötte helyezkedett el a plébánia, a pap lakhelye. Itt található a községháza is, amely a hivatalos ügyek rendezésének helyszíne volt. A központban kapott helyet az iskola épülete és a tanítók lakása is: a kisebb településeken általában egyetlen iskola volt.

A mezőgazdasági falvak egy-egy földesúr tulajdonában álltak, az ő lakásuk, udvarházuk is a faluközpontban volt található. Ha körülnézünk, sok helyen találunk a faluközpontban vendégfogadót is: ennek az volt az oka, hogy a kereskedelmi utazóknak szállást, étkezést tudjanak biztosítani. Régebben ehhez melléképületek is tartoztak, mert az utazók lovon közlekedtek, az áruszállítás állatok vontatta szekéren történt, és éjszakára ezeknek is helyet kellett biztosítani, s a jószágokat is el kellett látni.

Sok településünk ma is őrzi a régmúlt építészetének nyomait, s erre épülnek, ezt egészítik ki a mai kor szükségleteit szolgáló építmények. Fontos, hogy e kettő harmonizáljon egymással, megőrizze a település rendezettségét és esztétikumát egyaránt.

A falusi főtér és a piactér

A főtér és a piactér régen is, ma is a település központjában helyezkedik el. A főtéren, könnyen elérhető helyen a legfontosabb épületek (templom, községháza, iskola, vendéglő) voltak, amit életük ügyes-bajos dolgainak intézése során kerestek fel az emberek. A piacnak állandó helye volt, s ott tartották a heti vásárokat, a piacokat. A kora középkori városok piactereinek döntő szerepük volt maguknak a városoknak a kialakításában is. Legtöbb város piachelyből fejlődött naggyá, a piactér vonzotta a letelepedő kézműveseket, kereskedőket. A nép számára a piactér nemcsak a termékcsere színhelye volt. A pusztákról, falvakból bejött emberek itt találkoztak ismerőseikkel, rokonaikkal. Itt cserélték ki a híreket, itt hallgatták meg a városháza erkélyéről felolvasott hirdetéseket.

A falusi temető

Falusi temető A temető olyan földterület, amelybe a település, emberi közösség halottait temetik. A magyarországi temetők településen belüli elhelyezkedésének rendje a történelem során többször változott. A honfoglalás és az államalapítás korabeli magyarság a települések lakóterületén kívül temetkezett. A kereszténység felvétele után királyi törvény írta elő a temetkezés új rendjét. A középkorban évszázadokon át a települések templomai mellé temették a halottakat. Előkelőbbek és gazdagabbak a templomban is temetkezhettek. A temető általában a település egyik kiemelkedő helyét foglalja el. Dombos, hegyes vidékeken legtöbbször a falu melletti hegyoldalon található, de az Alföldön is igyekeznek árvízmentes helyet találni a sírok számára. A temetőket árokkal, sövénnyel, esetleg kerítéssel vették körül. Olyan városokban és falvakban, ahol több vallás élt egymás mellett, több temetőt használtak, és külön temetkeztek. A temetők egyházi tulajdonban voltak. Ha egy temető volt, akkor azt osztották több részre vallások szerint. A temetők gondozása a temetőcsősz feladata volt, akit a település közössége vagy az egyház alkalmazott.

A falu határán

A szántó, a legelő és az erdő a falusi gazdálkodás legfőbb jövedelemforrásai voltak. A szántó alatt a megművelt földterület, a földművelésre, növény-, főként gabonatermesztésre használt területek összességét értették.

A legelő és a rét a háziállatok legeltetésére és a szénagazdálkodásra használt füves terület volt.
Az erdőt fakitermelésre, a téli tüzelő biztosítására, gyakran közösségi tulajdonként (közösen) használták.

A "telek" és az udvar

A telek a paraszti gazdaságnak az a része, mely a falu belterületén, a határtól, a rétektől és szántóktól elkülönülve fekszik. A telek legnagyobb kiterjedésű és legfontosabb része az udvar, amelyen a lakóépület és a gazdasági épületek állnak. Mellette legtöbbször veteményes- vagy gyümölcsöskert található.

Az udvar a parasztcsaládok mindennapi életének, gazdálkodásának és ház körüli munkájának fontos színtere. Termelő-, tárló- és közlekedőhely. Különösen az állattartásban van nagy szerepe. Az udvarok többsége kerített volt, és kapun át lehetett megközelíteni. A magyar tanyai udvarok jelentős része azonban napjainkig kerítetlen.

Falusi porta

A lakóház és részei

A falusi lakóház külseje, mérete és beosztása történetileg és tájanként jelentős mértékben különbözhet. A XVIII-XIX. század folyamán általánossá vált a 3-4 osztatú lakóház, melyben az utcafronttól szoba-konyha-kamra, illetve szoba-konyha-szoba-kamra követte egymást. E házakban nagyméretű szabadkéményekben vagy zárt kaminokban vezették el a tüzelők füstjét.

Az utcára néző szoba rendszerint az ún. tisztaszoba volt, melyet a család csak különleges alkalmakkor, ünnepeken használt. Berendezése ennek megfelelően nagy értéket képviselt. A bútorok elhelyezésének kétféle módja volt, az egyik az ún. sarkos, a másik a párhuzamos elrendezés. Fűtésre kemence, szemes kályha, egyes vidékeken kandallós tűzhely szolgált.

A konyha régebbi típusa két részre tagolódott, kéményaljára és az előtérre, az ún. pitvarra. A későbbi konyhák már egyterűek voltak, és ezekben elterjedtek az ún. csikótűzhelyek. A konyha a sütés-főzés fő színhelye volt, s egyben a családi élet fontos színtere is.

A kamra a mindennapi élethez szükséges eszközök, tárgyak, élelmiszerek tárolásának volt a helyisége. Ha a konyhát nem követte a második, ún. lakószoba (melynek berendezése természetesen szegényesebb volt mint a tiszta szobáé), akkor a kamra hálóhelyként is szolgált.

Falusi lakóház tisztaszobája

Modernebb lakóház

A gazdasági udvar

A paraszti gazdaságnak fontos része a gazdasági udvar. Az állattartásban, a termények tárolásában volt fontos szerepük A lakóház mögött helyezkedtek el az istállók, ahol külön-külön a lovakat és a teheneket tartották. A lovakat szántásra, teherhordásra és közlekedésre használták, a tehenet pedig húsáért, bőréért és tejéért tartották. Az disznóólakban voltak a sertések, a tyúkólakban a szárnyasok (tyúk, liba, kacsa). A csűrben vagy pajtában tartották a takarmányt. Találhatunk még a gazdasági udvaron pincét (ahol a répaféléket tárolták), kukoricagórét a kukorica tárolására, gémeskutat az állatok itatására. A szálas takarmányt kazlakban tárolták: szénakazalban, szalmakazalban; a kukorica szárát kúpokba gyűjtötték. Az állati trágyát a ganédombon tárolták. Lehetett a gazdasági udvar része az elkerített legelő, a gyümölcsös, az akácerdő is.

Gazdasági udvar

Kukoricagóré