Igencsak meglepődtek azok a geológusok, akik először pillantották meg a Himalája 8000 méteres csúcsainak kőzeteiben az Ammoniteszeket. Az Ammonitesz ugyanis valaha tengeri élőlény volt. Hogyan került a világ tetejére? Megint egy olyan találós kérdés, amelyet csak a lemeztektonika tudott igazából megmagyarázni.
Szemügyre véve a Föld mai két legmagasabb hegységrendszerét, jelentős különbségeket állapíthatunk meg közöttük.
Bár az Eurázsiai- és a Pacifikus-hegységrendszer egyaránt szárazföldek peremvidékein helyezkedik el, az Eurázsiai-hegységrendszer néhány szakasza a földrészek belsejébe is bekanyarodik. A Pacifikus-hegységrendszer óceáni és szárazföldi kőzetlemezek határán fut; hegységívei előtt, az óceánok szélén velük párhuzamos mélytengeri árkok húzódnak. Az Eurázsiai-hegységrendszer túlnyomó része két szárazföldi kőzetlemez – Eurázsia és Afrika – határán magasodik. Egyes szakaszai párhuzamosak ugyan a tengerparttal, előttük azonban nincsenek mélytengeri-árkok.
Az óceáni medencék üledékes kőzeteinek hegységgé alakulását minden esetben a kőzetlemezek egymáshoz való közeledése indítja meg. A közeledésnek a hegységképződés szempontjából két alapesete van.
Első esetben egymással közvetlenül szomszédos szárazföldi és óceáni kőzetlemezek ütköznek össze. A második esetben két olyan szárazföldi lemez közeledik egymáshoz, amelyek között óceáni medence helyezkedik el. A két szárazföldi lemez közeledése következtében az óceáni medence bezárul, és az egymással szemben haladó szárazföldi lemezek összetalálkoznak.
A lemezek közeledési sebessége azonban nem egyenletes. A hosszú (több millió éves), nagy sebességű időszakokat hegységképződési időszakoknak nevezzük. Az egy hegységképződési időszakban létrejött hegységek összessége a hegységrendszer.

Trilobita