Az éghajlat
A napsugárzás hatására emelkedik a levegő hőmérséklete, csökken a légnyomás. Az egyenlőtlen fölmelegedés következtében hőmérséklet- és légnyomáskülönbség jön létre, ennek kiegyenlítésére a levegő a földfelszínnel párhuzamosan áramlani kezd és szél keletkezik. A növekvő hőmérséklet párolgással, a fölmelegedett, könnyebbé vált levegő felszállása lehűléssel, a vízpára kicsapódásával, majd csapadékképződéssel jár. Az időjárás elemei tehát a napsugárzás, a hőmérséklet, a légnyomás, a szél és a csapadék.
Az időjárás elemei – és velük az időjárás – állandóan változnak. Ebben a változásban szabályosan visszatérő, törvényszerűen lejátszódó szakaszokat figyelhetünk meg.
A napsugarak hajlásszöge és a besugárzás időtartama az északi féltekén december 22-től június 22-ig fokozatosan nő. Ezt a hőmérséklet emelkedése követi. Tapasztalatból tudjuk, hogy Magyarországra minden évben május végén, június elején érkeznek a legcsapadékosabb légtömegek. Megfigyelhetjük, hogy szeptember végén, október elején minden évben néhány kellemesen meleg, derűs hét (vénasszonyok nyara) szakítja meg az időjárás ősziesre fordulását. Az időjárás hosszabb időt (heteket, hónapokat) igénylő, meghatározott időben bekövetkező, évenként ismétlődő változásai együttesen valamely nagy terület (földrész, földrészen belüli nagy táj) éghajlatát alkotják. Ezért az időjárás elemei egyúttal éghajlati elemek is.
Az éghajlati övezetesség
A Föld keringése és 23,5°-os tengelyferdesége miatt a napsugarak hajlásszöge és a besugárzás időtartama a Föld minden pontján napról napra változik.
Mivel a Föld tengelye keringési síkjával 66,5 fokos szöget zár be, a Nap 90 fokos delelési magassága az északi és a déli szélesség 23,5 foka között vándorol, így a Rák- és a Baktérítő közötti terület kapja Földünkön a legnagyobb melegmennyiséget. Ezt a területet forró (trópusi) éghajlati övezetnek nevezzük.
Az északi és a déli szélesség 66,5 fokán túl a Nap az év folyamán legalább egy napon nem kel föl és nem nyugszik le. Mivel a napsugarak hajlásszöge itt a legkisebb, ide jut Földünkön a legkevesebb hőmennyiség. Ezért a sarkkörök és a sarkok közötti terület a hideg (arktikus) éghajlati övezet elnevezést kapta.
A térítők és a sarkkörök között a Nap minden nap fölkel és lenyugszik. A napsugarak hajlásszöge kisebb, mint a forró, de nagyobb, mint a hideg övezetben, bár a 90 fokot sehol sem érheti el. Ezért ez a terület a mérsékelt éghajlati övezet.
E három övezet határát már az ókorban Parmenidész kiszámította. Mivel helyüket a napsugarak hajlásszöge alapján kapták, az így megrajzolt övezeteket szoláris éghajlati övezeteknek nevezzük.
A valóságban az éghajlati övezetek határai nem pontosan követik a térítő- és a sarkköröket. A passzát szélrendszer és a meleg tengeráramlások a forró övezet melegét a térítőkörökön túlra szállítják, így azok az északi és déli szélesség 30. fokáig döntő szerepet játszanak az éghajlat kialakításában. A helyi sajátosságok (tengerek, szárazföldek, hegyvidékek, hideg és meleg áramlatok, állandó szelek) miatt a forró övezet határa a 30. szélességi körtől is számos helyen eltér.
A tengeráramlások, magashegységek, a ciklonok és anticiklonok a hideg övezet határát is módosítják. Észak-Európában az Észak-atlanti-áramlás miatt csupán a 70. szélességi körön túl kezdődik, Északkelet-Amerikában és Északkelet-Ázsiában a hideg áramlások következtében a 60. szélességi kör alá terjeszkedik. A hegységekben a magasság növekedése az Egyenlítőtől történő távolodáshoz hasonló éghajlatváltozásokat okoz, és a függőleges övezetesség kialakulását eredményezi.
A földrajzi övezetesség
Mivel a növényfajok és növénytársulások elterjedését elsősorban az éghajlat szabja meg, Földünkön a természetes növénytakaró, a közvetlenül vagy közvetve belőle élő állatvilág, valamint az éghajlat, a növényzet és a kőzetek kölcsönhatásából kialakuló talajtakaró is övezetes elrendeződésű. Az övezetesség (zonalitás) alapösszefüggéseit Dokucsájev orosz tudós tárta föl a múlt század második felében. Századunkban a korszerű természetföldrajz művelői, köztük Cholnoky Jenő (1870-1950) és Bulla Béla
(1906-1962) fölismerték, hogy az éghajlat a felszínalakító külső erők többségének arányát is meghatározza, így az általuk létrehozott felszínformák elterjedésében szintén övezetes elrendeződés figyelhető meg.
Megállapítható tehát, hogy az egymással összefüggő éghajlati, növény-, talaj- és állatföldrajzi, valamint bizonyos felszínalaki sajátosságok Földünkön együtt és ugyancsak övezetesen fordulnak elő. E tényezők együttes és övezetes megjelenése a földrajzi övezetesség.
A földrajzi övezetek és az övek a szélességi körökkel csaknem párhuzamosan, általában megszakítás nélkül körülfogják a földrészeket. Az övön belüli tartományok a szélességi körökre akár merőlegesen is húzódhatnak és a földrészeknek többnyire csak bizonyos részét foglalják magukba. Az egyes övezetek, övek és tartományok között a valóságban sehol sincs éles határ, egymással többé-kevésbé széles átmeneti sávval érintkeznek.