Tananyag választó:
A negyedidőszak jellemzői
Jegyzet szerkesztése:
A negyedidőszak földrajza és élővilága
Eszköztár:

A negyedidőszak ősföldrajzi és éghajlati viszonyai

A negyedidőszak a földtörténet utolsó, napjainkig tartó időszaka. A negyedidőszak elnevezést 1846-ban vezették be, elválasztva ezt a legfiatalabb időszakot a harmadidőszaktól. A harmadidőszakban kezdődött lehűlés tovább fokozódott, így a negyedidőszak első részében, a jégkorban (pleisztocénban) nagyméretű eljegesedés történt a Föld mindkét sarkvidékén. Mivel a középidőben és a harmadidőszakban eljegesedés nem történt, 250 millió év szünet után jut újra szerephez a fagy és a jég a domborzat nagyléptékű formálásában. A magashegységekben a folyók völgyképző tevékenységét jégárak (gleccserek) folytatták tovább. A legnagyobb jégárak a még fiatal Pacifikus- és Eurázsiai-hegységrendszerben, valamint a velük újra emelkedett, vagy sarkvidék-közeli idősebb hegységekben jöhettek létre (Kun-Lun, Tien-San, Altáj, illetve: Skandináv-hegyvidék, Spitzbergák). Ezért az Eurázsiai- és a Pacifikus-hegységrendszer magas vonulatait éles, jégvéste gerincek, gúlaszerű csúcsok, széles, U-alakú jégárvölgyek jellemzik. A fiatal magashegységek jelentős részéről az üledékes és a kiömlési kőzetek lepusztultak. Alacsonyabb tagjaikat azonban zömmel ma is üledékes és kiömlési kőzetek fedik. Mivel a Pacifikus-hegységrendszer képződését sokkal hevesebb tűzhányóműködés kísérte, a kéntelepek és a forróvizes oldatokból kivált érctelérek ott sokkal gyakoribbak, mint az Eurázsiai-hegységrendszerben.
A jégkorban Eurázsia és Észak-Amerika északi vidékeit hatalmas jégtakarók borították. A jégtakaró többszöri (négy) terjeszkedése, majd elolvadása kéreg- és tengerszint-ingadozást okozott. A legutolsó tenger-előrenyomulás választotta le a Brit-szigeteket Európa törzsétől, ekkor keletkezett a Botteni- és a Hudson-öböl is. Az eljegesedések idején a jégtakaró környéki területek hőmérséklete állandóan 0 °C körül ingadozott. A fagyás és az olvadás gyakori váltakozása erős kőzetaprózódással járt. A levegőbe jutott finom kőzetlisztet a szél messzire hordta, majd lerakta. Így halmozódott föl a jégtakaró-környéki területek legjellemzőbb szárazföldi üledékes kőzete, a lösz.
A jelenkor (holocén) kezdetét az utolsó jégtakaró visszavonulásától számíthatjuk. Azok a belső- és külső erők, amelyek korábban alakították, változtatták a földkéreg felszínét, a jelenkorban is hatnak.

A negyedidőszak élővilága

Az időszak rövidsége miatt sem a növény-, sem az állatvilágban nem tapasztalhatók nagy evolúciós lépések. A zord éghajlat azonban nagy megpróbáltatás volt az élőlények számára: a jégkorszakok miatt a harmadidőszaki növény- és állatvilágból több faj kipusztult, mások alacsonyabb szélességű, melegebb éghajlatú területekre húzódtak. A j égkörnyéki területeken csak kevés hidegtűrő faj maradt vissza: pl. mamutok, lemmingek, mormoták és barlanglakók. A jégkor végével az élet visszahódította e területeket.

Kardfogú tigris
Kardfogú tigris

A Homo sapiens kialakulása

Körülbelül egymillió évvel ezelőtt a Homo nemzetség fejlettebb képviselői bukkantak fel Afrikában: színre lépett a Homo erectus („felegyenesedett ember”). Valószínű, hogy ezek az előembernek is nevezett formák a Homo habilisból fejlődtek ki. Agykoponyájuk térfogata már 1000 köbcentiméter volt. Fejlett eszközkészítők voltak, s ők „találták fel” a tüzet és a beszédet is. Amerika, Ausztrália és az Antarktisz kivételével az összes kontinensen elterjedtek. (Amerika és Ausztrália őslakossága a jégkor végén Ázsiából szárazföldi hidakon át, vagy szigetről-szigetre hajózva érkezett lakóhelyére.) Magyarországi képviselőjük a vértesszőlősi előember, népszerű nevén Samu. A Homo erectus megjelenésével párhuzamosan kihaltak az Australopithecusok.
Körülbelül 300 ezer éve kezdődött és százezer éve ért véget az a folyamat, amelynek során a Homo erectusok legfejlettebb képviselőiből új emberfaj fejlődött ki: a Homo sapiens. Megjelenésének pontos időpontja bizonytalan, mert a két faj között sok az átmeneti forma. Egyelőre azt sem tudjuk eldönteni, hogy a Homo sapiens két típusa, a Homo sapiens neanderthalensis (Neander-völgyi ősember) és a Homo sapiens sapiens (mai ember) egymással párhuzamosan fejlődtek-e egy közös ősből, vagy az előbbiből fejlődött-e ki az utóbbi forma. A Neander-völgyi ősember 35 ezer évvel ezelőtt eltűnt a Föld színéről, a mai ember pedig napjainkra birtokba vette a Földet.