Latin-Amerikai országcsoportok

Latin-Amerika a spanyol, a portugál gyarmatosítók és a francia „új” gyarmatosítók által meghonosított, az újlatin nyelvet beszélő országokat tömöríti. Az újlatin nyelvek a latin nyelvcsaládba tartoznak, ebből ered Közép- és Dél-Amerika elnevezése.
Latin-Amerika Mexikó északi határától délre elhelyezkedő közép-amerikai földhídi országokat, a karibi-szigetvilág országait, valamint Dél-Amerika országait foglalja magába. A dél-amerikai országokat földrajzi elhelyezkedésük, domborzati adottságaik, éghajlati sajátosságuk szerint is szokták csoportosítani, (nem minden esetben teljes a besorolás): az Andok országai: (Venezuela), Kolumbia, Ecuador, Peru, Bolívia, Chile, (Argentína); a trópusi Dél-Amerika országai: Venezuela, Guyana, Suriname, Francia-Guyana, Brazília; és a pampák országai: Argentína, Paraguay, Uruguay. Kulturális szempontból az Amerikai Egyesült Államok déli területe is beletartozik, egyrészt spanyol anyanyelvű lakói által, ill. a spanyolnyelvű szórakoztató ipar kiépítése miatt.
Területe: kb. 20 millió km2

Latin-Amerika népessége

Latin-Amerika lakóinak száma: 600 millió fő körül van (2010). A legnagyobb népességű ország 2010-ben: Brazília 202 millió fővel, utána következik Mexikó 113 millióval, majd Kolumbia 44 millióval, Argentína 41 millióval és Peru 30 millióval.
Latin-Amerika átlagos népsűrűsége alacsony, a népesség eloszlása azonban szélsőséges.
A lakosság a tengerparti keskeny sávban, illetve a kellemes éghajlatú fennsíkokon zsúfolódik össze: itt van a mezőgazdaságnak és az ipari termelésnek is a fő területe. A hegyekkel körülvett közép-amerikai magasföldek, pl.: a Mexikói-fennsík, a Yucatán-félsziget platói, a perui magasföldek, a Bolíviai-fennsík a fejlett kultúrájú, nagy népességet tömörítő indián civilizációk otthonai, bölcsői voltak.
A tengerpartok lakossága - jelentősen a nagy földrajzi felfedezések után - az Óvilágból betelepült telepesek által terjeszkedett, főleg ott, ahol a klíma hasonlított az anyaország éghajlatára.
Ugyanakkor az Atacama-sivatag, az Andok és az Amazonas-medence nagy része szinte lakatlan maradt, az éghajlati adottságaik, ill. domborzati sajátosságuk miatt. Az elzárt, lakatlan, az ásványkincsekben gazdag vidékek meghódítása ma is cél. Ebben élen jár Brazília, ezért építette meg a transzamazóniai országutat, mely 4000 km hosszúságban szeli keresztül az esőerdőt. Ennek az útnak nem az a jelentősége, hogy most már gyorsan át lehet jutni az erdő egyik oldaláról a másikra, hanem az, hogy az út mentén mindenütt új ültetvények, új települések létesülhetnek.

[Migráció Latin-Amerikában]
Latin-Amerika nincstelenjei számára az USA-ba való vándorlás az egyik áhított cél, mert otthoni keresetükhöz képest nem jelentéktelen összegért tudnak munkát vállalni (jóllehet ez az USA-ban rendkívül alacsonynak számít). Mivel ezek az emberek többnyire illegálisan tartózkodnak az országban, nagyon olcsón elvállalják a legalantasabb munkát is. A határátkelés nem könnyű, gyakran kerülnek konfliktusba a határőrökkel, esetenként tűzpárbaj is kialakulhat. Az amerikai határőrök kitoloncolják az illegális határátlépőket, de könnyen lehet, hogy ugyanaz az ember már másnap újra próbálkozik.

Indián őslakosok nagyobb arányban

Latin-Amerika népessége etnikai szempontból "sokszínű", a világ minden tájáról érkező lakosság is megtalálható itt. Az indiánok nagy számban élnek Közép-Amerikában: Mexikóban 12 %, és Guatelamában 40 %, illetve az Andok országaiban: Bolíviában: 55 %-ban, Peruban 45 %-ban és Eucadorban 25 %-ban. Feketékkel főképp Venezuelában, és a karibi térségben (Haitin (95 %), Dominikai Köztársaságban (11%), Kubában 10 %) találkozhatunk. Ők a 16. századtól behurcolt rabszolgák utódai. A kreolok azon európaiak utódai, egykori gyarmatosítók fiai és lányai, akik Amerika egykori spanyol, portugál, francia gyarmatain születtek. A kreolokon kívül jelentős fehér népesség él még Chilében, Argentínában, Paraguayban, Uruguayban, Puerto Ricón, Kubában és Brazíliában. Ők a 20. század első felében érkeztek Európa különböző országaiból (olaszok, németek, spanyolok). A keresztény egyház nem tiltotta a "vegyes házasságokat", így a népek erősen keveredtek: a fehérek és az indiánok szerelmének gyümölcseit meszticeknek, a fehérek és feketék leszármazottait mulattoknak nevezik, az indiánok és a feketék keveredésével pedig a zambók születtek.

Indián nyelvek használata Dél-Amerikában

Az amerikai indián nyelvek száma több ezerre tehető. Az indián nyelvek komoly problémát okoznak a nyelvészeknek, mivel nem mindig élesek a nyelvjárások közötti különbségek és a rokonsági kapcsolatok. Az Inka Birodalom nyelve a kecsua volt. Ma is az indiánok leggyakrabban használt hivatalos nyelve, ún. indián közvetítő nyelv. Ecuadortól Argentínáig mindenhol beszélik kb. 8-10 millióan. Peruban és Bolíviában a spanyol mellett a hivatalos nyelv. Könnyen érhető, még az egyes kecsua nyelvjárást használók között is elterjedt. Beszélt nyelv, a legelterjedtebb változatát: a cuzcoi kecsuát 5 millióan mívelik. A másik hivatalos nyelv Dél-Amerikában a főleg Bolíviában használt aimara és a Paraguayban előforduló guarani. Az aimara nyelv ősi nyelvterülete a Titicaca-tó vidéke, ezt is több millióan beszélik.
Paraguayban a guarani nyelv a legsikeresebb - az összes indián nyelvhez képest. A jezsuita hittérítőknek is köszönheti a létét, a 17.-18. sz.-ban a jezsuiták missziókba gyűjtötték az indiánokat és az általuk használt guarani indián nyelven térítették meg őket.
A mapuche indiánok Chile legnépesebb indián csoportját alkotják (87 %), ugyanakkor Chile lakosságának alig 3 %-át teszik ki, (kb. 604 ezer fő). Az ősi földjeik visszakövetelése újra napirenden van chilei parlamentben. Az eredeti indián nyelvek kihalóban vannak, egyrészt egyre kevesebben beszélik anyanyelvüket az indián őslakosok, s nagy a népek keveredése.