Az újkori csillagászat kezdetét Nikolausz Kopernikusz (Mikolaj Kopernik) működésétől számítjuk. 1512-ben a bolygórendszer felépítéséről szóló kéziratát (Commentariolus) elküldte néhány fontosabb személynek. Ebben a következőket állította:
1. Az összes égi körm ozgásoknak nincs közös középpontjuk.
2. A Föld közepe nem egyszersmind a világ közepe, hanem csupán a súlynak és a holdpályának a közepe.
3. Az összes körmozgások a Nap körül történnek, tehát a Nap szükségképpen középen kell hogy elhelyezkedjék, a Nap a világ közepe, esetleg a világ közepének közelében van.
4. A csillagok csupán látszólag forognak, a valóságban a Föld fordul meg 24 óránként a saját tengelye körül, miközben az égi pólus és az egész csillagvilág nyugalomban van.
5. A Nap látszólagos mozgása a földforgás és a Nap körüli keringés következménye. A Föld, akárcsak a többi bolygó, kering a Nap körül.
6. A bolygók által leírt hurkok, a látszólagos előre-hátra mozgás nem a bolygók mozgásának következménye, hanem annak, hogy a Föld változtatja a helyzetét, és ezért a Földről látjuk úgy, hogy hurkokat ír le a bolygó az égen.
Kopernikusz gondolatai Európa-szerte élénk visszhangot váltottak ki. Kopernikusz nekilátott, hogy téziseire alapozva részletesen kidolgozza az egyes égitestek mozgásait. Bár az alapfeltevések tökéletesek voltak, Kopernikusz matematikai rendszere majdnem olyan bonyolultra sikeredett, mint Ptolemaioszé, sőt rosszabb előrejelzéseket adott! Nem bírt ugyanis elszakadni a platóni elvárástól, az egyenletes körmozgás dogmájától. Ő is csak e tökéletes bolygópályában mert gondolkodni. Kopernikuszt élete végéig bántotta, hogy modellje nem ad világosabb, egyszerűbb megoldásokat az égbolt jelenségeire. Ezért halogatta főművének kiadását, amely végül 1543. május 24-én, halálának napján, frissen nyomtatva került a kezébe. Kopernikusz ekkor már nem volt teljesen eszméleténél, így nem tudhatta meg, hogy a könyv elejére az egyház rövid bevezetőt íratott úgy, mintha az ő tollából származna. Ebben az olvasható, hogy az egész írást csak fikciónak kell tekinteni, a valóságban nem ez a helyzet. Kopernikusz jelentősége abban rejlik, hogy a hosszú, sötét évszázadok után újra elő mert állni egy olyan világképpel, amelyet az ókori görögök is csak hamvába holt elképzelésnek tekintettek. Ismét a Napot állította középre, így egy merész húzással megfordította a ptolemaioszi rendszert. Először végzett alapos számításokat egy heliocentrikus világkép alapján. A "nagy felejtés" után hatalmas lendületet adott a csillagászat fejlődésének.