A közönséges galaxisokon kívül egyre több olyat is felfedezünk, amelyek vad fény-, rádió- és egyéb sugárzások kibocsátói. Energiatermelésük sokmilliószorosa a normális galaxisoknál megszokott értékeknek. Ebből az következik, hogy magjukban valamilyen roppant erejű energiafejlesztő rendszerrel rendelkeznek. A csillagászok az ilyen galaxisokat aktív galaxisoknak nevezték el.
A Seyfert -galaxisok
Nevüket Carl Seyfert csillagászról kapták, aki 1943-ban fedezte fel első képviselőjüket. Kivétel nélkül spirálgalaxisok. A felvételeken inkább csillagnak látszanak, mert igen fényes magjuk ragyogása elnyomja a spirálkarok fényét. Sugárzásuk zöme az infravörös tartományba esik. A megfigyelések szerint nagy tömegű központi objektummal bírnak, legalábbis erre utal a bennük lévő gázfelhők irtózatos keringési sebessége a mag körül (másodpercenként több ezer kilométer).
A rádiógalaxisok
A rádiógalaxisok sugárzása a rádióhullámhosszakon a legerősebb, így felfedezésük a rádiócsillagászat fejlődésével vált lehetővé. Legnagyobb példányaik jellemző sugárzási teljesítménye a Tejútrendszer teljesítményének 1000-szerese. Optikai távcsövekkel általában csak viszonylag kicsi magjuk látható. Majdnem mindegyikük megjelenésére jellemző azonban két hatalmas lebeny, amelyek a magból indulnak ki. Ezek az erős rádiósugárzás forrásai. Néhány rádiógalaxisnak több lebenye is van. Egyes rádiógalaxisoknál hatalmas, olykor több fényév hosszú gáznyalábot figyeltek meg, amelyek a magból lövellnek kifelé. A gáznyalábokban kidobott anyag felhőszerűen szétterül, s ezekből alakulnak ki a lebenyek. A lebenyek méretei megdöbbentően nagyok lehetnek. Ha szabad szemmel láthatnánk őket, akkor nagy távolságuk ellenére sokuk nagyobbnak tűnne a teliholdnál.
A kvazárok
A kvazárok a világegyetem legtito Kvazár magja kzatosabb objektumai. Az elsőt 1963-ban fedezték fel, erős rádiósugárzása révén. Képe – akárcsak a Seyfert-galaxisoké – pontszerűnek látszott, így csillagszerű rádióforrásnak nevezték el. (Angolul quasi stellar radio source, e szavak kezdőbetűinek összevonása adja a quasar nevet.) Azóta kiderült, hogy az elnevezés hibás, mert az újonnan felfedezett kvazárok zöme nem erős rádióforrás. Sokkal aktívabbak az optikai és a röntgen tartományban. Vöröseltolódásuk alapján közülük kerülnek ki a ma ismert legtávolabbi objektumok. Ez egyben azt is jelenti, hogy az általunk ismert Univerzum határvonalát a kvazárok jelölik ki: fényes cölöpökként sorakoznak a Világegyetem peremén. A legközelebbi kvazár távolsága is több mint 3 milliárd fényév. Irtózatos messzeségük ellenére azonban szinte beleüvöltenek teleszkópjainkba. Ez fantasztikus mértékű energiatermelésre utal. Ami még megdöbbentőbb, az központi tartományuk viszonylag kis mérete, amelyek átlagos nagysága a Naprendszeréhez fogható.