Ha egy légpárnás asztalt lejtősre állítunk, a rá helyezett test már akármilyen kis hajlásszög mellett is lecsúszik. A mozgását vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a mozgása gyorsuló. Az olyan lejtőn, ahol számottevő a súrlódás, már nem ilyen egyértelmű a helyzet.

Vízszintes lapra helyezzünk el egy hasáb alakú testet, és a lap egyik végét lassan emeljük fölfelé. A jelenséget három fázisra bontjuk:

- kezdetben olyan kicsi a lejtő vízszintessel bezárt szöge, hogy a test még egyensúlyban van rajta, nem indul el,

- egy bizonyos hajlásszögnél a test éppen egyenletes mozgással csúszik lefelé a lejtőn,

- növelve a szöget, a test állandó gyorsulással mozog a lejtőn.

Lejtőre helyezett testnél célszerű úgy dolgozni, hogy a lejtő síkjával párhuzamosan, illetve arra merőlegesen adjuk meg a test mozgását, ezért a nehézségi erőt felbontjuk a lejtő síkjával párhuzamos és arra merőleges összetevőre. Lejtőre merőlegesen a test nem mozdul el és nem is gyorsul. Gyorsulása csak a lejtővel párhuzamosan lehetséges. Ezért a mozgásegyenletek a következőek:

Az utolsó egyenlet felírásánál figyelembe vettük a súrlódási erő és a nyomóerő kapcsolatára vonatkozó összefüggést.

Ha a lejtőre helyezett test nyugalomban van, akkor gyorsulása zérus, és a lejtő rá tapadási súrlódási erőt fejt ki. A megcsúszást megelőző határhelyzetben a tapadási súrlódási erő értéke maximális. Erre az esetre felírva a mozgásegyenleteket:

Rövid átalakítás után kapjuk, hogy:

.

A végeredmény jelentése a következő: egy test nyugalomban marad egy lejtőn, ha a test és a lejtő anyagától függő tapadási súrlódási együttható nagyobb vagy egyenlő, mint a lejtő hajlásszögének tangense.

A végeredményből látszik, hogy súrlódásmentes esetben a test tetszőlegesen kis hajlásszög esetén sem maradhat egyensúlyban a lejtőn.