Hertz, Heinrich Rudolf

(Hamburg, 1857. 2. 22. - Bonn, 1894. 1. 1.)

Német fizikus. 1876-ban kezdte egyetemi tanulmányait. Ekkor még építészmérnöknek készült, és nagyon boldog volt, amikor szülei megengedték, hogy a berlini egyetemen 1878-tól Helmholtz vezetése mellett fizika szakos hallgató legyen. 1880-ban magna cum laude doktorált, és rögtön Helmholtz tanársegédje lett. A folyadékok párolgásával, rugalmasságával, szikrakisülésekkel és a katódsugárzás tulajdonságaival kezdett foglalkozni. 1883-ban magántanári minősítést kapott a kieli egyetemen. Ekkor már behatóan foglalkozott az elektrodinamikával, és tanulmányozta J. C. Maxwell elektromágnesség-elméletét. 1886-ban Braun utódaként a karlsruhei Politechnikum professzora lett. Itt kezdte azokat a megfigyeléseket, amelyek a Hertz-féle hullámokhoz vezettek. 1889-ben nevezték ki a bonni egyetem fizikaprofesszorává, itt folytatta az elektromosság ritkított gázokban való kisülésének a tanulmányozását. 1889-ben a berlini Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta.

Elsősorban az elektrodinamikával és a mechanikával foglalkozott. 1886-ban vibrátort és rezonátort használva kísérletileg kimutatta az elektromágneses hullámok létezését. Igazolta, hogy azok légüres térben is terjednek, hogy velük visszaverődés, törés, interferencia, polarizáció hozható létre éppúgy, mint a fényhullámokkal. Hertz adott le és fogott fel elsőként rádióhullámokat. Kimondta, hogy az elektromágneses hullámok a fényhullámoktól csak hullámhosszban különböznek. Minden kétséget kizáróan megállapította, hogy a fény és a hő elektromágneses sugárzás. Ezek a kísérletek teljesen megfeleltek Maxwell elméletének. 1887-ben fedezte fel a fényelektromos-hatást, amelyet később Hallvachs és Lenard vizsgáltak meg tüzetesen. 1890-ben jelent meg kitűnő elektrodinamikai munkája, 'A nyugvó testek elektrodinamikájának alapegyenleteiről' címen. Az ugyanebben az évben megjelent 'A mozgó testek elektrodinamikája' című könyve még sok megoldatlan kérdést tartalmaz.

Heinrich Hertz