Az egysejtű eukariótákteste egyetlen sejtből áll, és az az összes működést elvégzi, amely az élet fenntartásához, valamint megújításához, a szaporodáshoz szükséges. Az ország tagjainak mindegyikére valódi, a sejtplazmátólhártyával elhatárolt sejtmag jellemző. Vízben vagy nedves környezetben élnek. Autotróf és heterotróf szervezetek is vannak köztük. Az autotrófokfotoszintetizálnak, a fotoszintézis a sejtplazmátólhártyával elkülönült sejtalkotóban, a zöld színtestben történik. A heterotróf egysejtűekfogyasztók vagy lebontók.
A különböző anyagcseréjűegysejtűek ősi típusaiból fejlődhettek ki egymással párhuzamosan a többsejtű eukarióták országaiba tartozó élőlények: a növények, az állatok és a gombák.
Az egysejtű eukariótákrendszerezésében még nagyon sok a bizonytalanság. Ennek egyik oka, hogy ezeket az élőlényeket régebben a növények, az állatok vagy a gombák között tárgyalták, és csak később helyezték át őket önálló országba. Ezért gyakoriak az olyan könyvek, amelyek még a régi rendszert ismertetik.
Állati egysejtűek
Az állati egysejtűekheterotróf anyagcseréjűek, testüket csak sejthártya határolja, sejtfaluk nincs. Vízben vagy nedves, nyirkos környezetben élnek. Táplálékfelvételükbekebelezés, idegen szóval endocitózis. A folyamat során a táplálék a sejthártya egy részletével körülvéve bejut a sejt belsejébe, és kialakul az emésztő üregecske, amelynek belsejében a táplálék szerves anyagaiépítőköveikre bomlanak. A feldolgozott tápanyag az emésztő üregecskét határoló hártyán keresztül a sejtplazmába kerül. Az emészthetetlen anyagokat a sejt leadja, az endocitózissal ellentétes irányú folyamattal, exocitózissal. Az állati egysejtűek a tápanyagoklassú égéséből nyernek energiát életműködéseikhez. A folyamathoz szükséges oxigént a sejthártyán keresztül veszik fel, és a sejtlégzés során képződött szén-dioxid is ott távozik. A környezetből felvett felesleges vizet és az anyagcsere során keletkezett bomlástermékeket a lüktető üregecske távolítja el a sejtből. Az állati egysejtűekivartalanul, egyszerű kettéosztódással szaporodnak. Rendszerezésükben sok a nyitott kérdés. Legismertebb csoportjaik az állábakkal mozgó gyökérlábúak (pl. amőbák) és a csillósok (pl. papucsállatkák).
A lüktető üregecske az édesvízi egysejtűekre jellemző sejtalkotó. A sejtbe jutott felesleges víz és az anyagcsere során keletkezett bomlástermékek eltávolítására szolgál. A papucsállatkáklüktető üregecskéjeközponti üregből és sugárcsatornákból áll. Amikor a sugárcsatornák megtelnek folyadékkal, összehúzódnak és tartalmukat a központi üregbe továbbítják. Ezt követően a központi üreghúzódik össze, és préseli ki a folyadékot a sejtből.
Az amőbákállábakkal mozognak, miközben testük alakja állandóan változik. Sejtplazmájuk a haladási iránynak megfelelően áramlik. Sejtjükön kisebb-nagyobb nyúlvány, álláb képződik. Az állábak képződése miatt alakjuk folyamatosan változik. Mozgásuk sebessége óránként néhány mm vagy cm. Baktériumokat, kisebb egysejtűeket, szerves törmeléket fogyasztanak. Táplálékukat állábaikkal körülölelik, és bekebelezik. A bekebelezés a sejt felületének bármely pontján lejátszódhat.
A papucsállatkák az állati egysejtűek közismert és nagyon elterjedt képviselői. Testüket a sejthártyakesztyűujjszerű nyúlványai, a csillók borítják, melyek segítségével viszonylag gyorsan úsznak a vízben. A testfelületet borító csillókevezőszerű csapkodása gyors mozgást tesz lehetővé, ám a szorosan egymás mellett sorakozó csillók akadályozzák a bekebelezéssel történő táplálékfelvételt és az emészthetetlen anyagok leadását is. Az endocitózis és az exocitózis a sejt csillómentes részén, a sejtszájon, illetve a sejtalrésen történik. A sejtszáj a sejthártyatölcsérszerű bemélyedése, amelybe a csillók csapkodása sodorja a táplálékszemcsét. A papucsállatkátáplálékban gazdag vizekben nagymértékben elszaporodhatnak, fontos szerepük van a vizek tisztításában. A papucsállatkák gyorsan megjelennek a kiadósabb esők nyomán kialakuló pocsolyákban, tocsogókban. Ennek az a magyarázata, hogy kedvezőtlen körülmények között, például amikor kiszárad az élőhelyük, betokozódnak, anyagcseréjük csökken. Eső után a betokozódott sejtek vizet vesznek fel, visszanyerik eredeti alakjukat, anyagcseréjük felgyorsul.
A napállatkáksejtjét parányi lyukakkal áttört szilárd váz borítja, amelynek építő anyaga többnyire mész. Állábaikat a héj apró nyílásain nyújtják ki. A fehérjefonalakkal merevített, vékony állábak fontosak a táplálékfelvételben. A napállatkákédes- és tengervizekben egyaránt előfordulnak, fontos szerepük van az üledékes kőzetek képzésében.
Sugárállatkák
A sugárállatkáksejtjét rendkívül szabályos, fajra jellemző alakú és mintázatú héj borítja. Fehérjefonalakkal merevített állábaikat a héjnyílásain nyújtják ki. Kizárólag a tengerekben élnek, a plankton fontos alkotói. Jelentős szerepük van az üledékes kőzetek kialakításában.
Állati ostorosok
Az állati ostorosok közé tartozó egysejtűeknek egy vagy legfeljebb néhány hosszú nyúlványuk, ostoruk lehet. Édesvízi és tengeri szervezetek is vannak köztük, számos élősködő, kórokozó fajuk ismert. A Trichomonas az ember húgy- és ivarutaiban telepszik meg és gyulladásos betegséget okoz. Elsősorban nemi érintkezéssel terjed. Az álomkór ostorosAfrikában elterjedt. Köztes gazdája, a cecelégy csípésével fertőz. Súlyos idegrendszeri károsodással járó, halálos betegséget alakít ki.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
