A hajtásos növények levelét, szárát borító bőrszövetben található képződmények. Légrésükön keresztül történik a szén-dioxid felvétele a fotoszintézishez. Fontos szerepük van a párologtatás szabályozásában. Ha a növény víztartalma nagyon lecsökken, a légrés bezárul.

Egy vagy többsejtű bőrszöveti képződménye növényeknek. Ilyen pl. a gyökérszőr, fedőszőr, csalánszőr, mirigyszőr, stb.

Egyes növényi sejtekben megtalálható, jellegzetes alakú alkotórészek a citoplazmában, melyek lehetnek pl. tartalék tápanyagok, főleg kristályos formában.

A hajtásos növények szállítószövetének elrendeződési formája. Rendszerint háncs és fa elemeket tartalmaz, de pl. a gyökérben csak fanyalábból áll.

A fejlettebb, szövetes növények szállítószövetének háncsrészét (floém) felépítő sejtek egyike, vastag falú szilárdító sejt.

A kétszikű növények edénnyalábjaiban, a fa és a háncsrész között elhelyezkedő osztódószövet. Lehetővé teszi a szár vastagodását, pl. az évgyűrűk létrejöttét.

Vízhatlan, viaszos réteg a hajtás bőrszövetének külvilággal érintkező felszínén. A szárazföldi növényekre jellemző, különösen fejlett a szárazságtűrő fajokban. Védi a növényt a kiszáradástól.

A hajtásos növények edénynyalábjának az a része, ami a levelek által termelt szerves vegyületeket szállítja. Legfontosabb sejtjei a rostacsősejtek és a kisérősejtek.

Nagyjából egyforma méretű és alakú, osztódóképes sejtekből álló alapszövet. A táplálékkészítő alapszövet jellemzője a nagy mennyiségű zöld színtest jelenléte, emiatt bennük fotoszintézis zajlik. Fiatal szárakra, lomblevelekre jellemző szövettípus.

A növényi bőrszövetek gázcserenyílásainak a két zárósejt közötti terét légrésnek nevezzük. A zárósejtek víztartalmának növelésével a növény nyitni tudja a légrést, a nyitott légrésen keresztül az anyagcserefolyamatokban keletkezett vízgőz távozhat.

(Merisztéma) Egymáshoz szorosan illeszkedő, sokszögletű, osztódásra képes sejtek által alkotott növényi szövet. Az osztódószövet feladata a hosszanti növekedés biztosítása, a bőrszövet, a szállítószövetek kialakítása. A másodlagos osztódószövetet osztódóképességüket visszanyert differenciált sejtek alkotják, ezek alakítják ki pl. a sebszövetet.

Olyan növények, amelyek virágzásának megkezdéséhez rövid megvilágításra, azaz hosszú sötét periódusra van szükség. Ilyenek pl. a krizantémok.

Folyadék, - az élő szervezetekben a víz - elgőzölögtetése. A párolgáshő hűti a szervzetet, fontos szerepe van a hajtásos növények fanyalábjaiban a vizes oldat felszívásában a levelekig.

Magasabb rendű növények növekedést gátló hormonja. Szerepet játszik a téli nyugalomban és csírázást és növekedést gátló hatása is van..

A magasabbrendű növények inger irányától független helyzetváltoztató ingermozgása.

Sejtosztódást, sebgyógyulást serkentő növényi hormonok.

A növényi szervezetben található szállítóelemek kötegekbe történő csoportosulása a szállítónyaláb. Részei a farész és a háncsrész. Lehetnek egyszerűek (csak háncs-, vagy csak farészt tartalmaz), illetve összetettek. A növény tengelyének hosszmetszeti irányában állnak. A farész vizet és benne oldott ionokat, tápanyagokat szállít felfelé, a gyökértől a levelek felé. A háncsrészben a fotoszintézis során előállított szerves anyagok szállítódnak, ellenkező irányban.

A virágos - magvas növények egyedfejlődésének egyik szakasza. Megfelelő külső és belső feltételek teljesülése esetén a mag tartaléktápanyagai lebontódnak és a felhasználásukkal megindul a csíra fejlődése.

1.) A gombák, a moszatok, a mohák és a harasztok ivartalan szaporító sejtje. 2.) Egyes baktériumok kitartó alakja, nincs köze a szaporodáshoz.

Egyetlen szülő szervezetéből közvetlen osztódással, vagy vegetatív sejtekből, szervekből jönnek létre utódok, ivarsejt és megtermékenyítés nincs. Az utódok génállománya megegyezik a szülőével. Az élővilágában általános, csak a magasabbrendű állatokra nem jellemző. Történhet egyszerű kettéhasadással, a többsejtűeknél pl. növényeknél spórákkal, sarjadzással, indákkal, a vegetatív test feldarabolódásával, szivacsoknál bimbózással stb. Előnye, hogy egy szülő elegendő, sok utód létrehozható, ezért állandó környezeti feltételek között gyorsabb szaporodási mód, mint az ivaros szaporodás. Hátránya, hogy nincs rekombináció, így a populáció alkalmazkodása a változó környezethez korlátozottan lehetséges.

A növények egyik törzse, fajainak többsége melegebb tengerekben él. Klorofill mellett vörös színű fotoszintetikus pigmentet is tartalmaznak, ez adja vörös színüket. A mélyebb vizekben is képesek fotoszintézisre. Többségük teleptestű, csak kevés egysejtű van közöttük. Jelentőségük a gyógyszerészetben, laboratóriumokban, a kozmetikai iparban és az élelmiszeriparban van. Karragént és agar-agart vonnak ki belőlük, az előbbi fontos élelmiszeripari adalékanyag, az utóbbi laboratóriumokban alkalmazott táptalaj.

A sejttársulás egyszerű többsejtű szerveződés. A sejtek között nincs számottevő működésmegosztás, a sejtek alakja és felépítése alig különbözik egymástól. A legegyszerűbb növényekre jellemző testszerveződési forma.

A barnamoszatokat sokáig önálló törzsként tartották számon, manapság a sárgásmoszatok törzsének (Chlorophyceae) egyik osztályát alkotják. Nem tartoznak a valódi növények közé, bár autotróf életmódjuk és hajtás-, illetve gyökérszerű képzőzményeik miatt sokáig növényeknek tekintették őket. Fotoszintetizálnak, klorofillt, fukozánt és fukoxantint tartalmazó színtestjeik vannak, ez utóbbiak adják barnás színüket. Fonalas, lemezes vagy teleptestűek, telepük mérete 300-400 méter is lehet. Többségük tengeri faj. Hidegebb tengerekben óriási víz tetején úszó, vagy aljzathoz rögzült barnamoszaterdők alakulhatnak ki.

A növények országába, a zöld növények közé tartozó csoport, amelynek tagjai a valódi zöldmoszatok és a csillárkamoszatok. Többségük édesvízi, lehetnek egysejtűek, fonalas vagy telepes testszerveződésűek. Zöld színtestjeik klorofillt tartalmaznak, ez adja zöld színüket. Belőlük alakultak ki a fejlettebb testfelépítésű, szárazföldi növények.

A zuzmók törzsébe tartozó élőlények egy gomba (leggyakrabban tömlősgomba) és egy alga (kékbaktérium vagy zöldalga) szimbiózisából keletkeznek. Teleptestűek. A gombapartner fonalai alkotják a telep vázát, és tápanyagokkal látják el az algát. Az algapartner a telep belsejében fotoszintetizál, és szerves anyagokat állít elő. A zuzmók az egész Földön előfordulnak, sziklákon, talajon, vagy fakérgen telepszenek meg. Autotróf, változó vízállapotú (poikilohidrikus) szervezetek. Tág tűrésű, pionír fajok, fontos szerepük van a talajképzésben, de rendkívül érzékenyek a kén-dioxidra, a levegőszennyezettség szempontjából indikátor szervezetek.

Azok a növények, amelyek nem képesek párologtatásukat szabályozni, ezért szárazság idején könnyen elvesztik víztartalmukat, de kiszáradt állapotban is megőrzik életképességüket. Ha egy kis vízhez jutnak, kizöldülnek, és élénk anyagcserét folytatnak.

Magnézium középatomot tartalmazó porfirinvázas vegyület. A zöld növények legfontosabb fényenergiát megkötő vegyülete.

A mohák és a harasztok spórájából kifejlődő lemezes vagy gumós ill. fonalszerű képződmény. Rajta fejlődnek ki az ivarszervek, tehát az egyedfejlődésük ivaros szakaszát képviseli.

Az állandó vízállapotú növények testét bőrszövet védi a kiszáradástól. Párologtatásuk szabályozottan, a gázcserenyílásokon keresztül történik.

A zárvatermők törzsének első osztálya. Névadó tulajdonsága, hogy magja két sziklevéllel csírázik.

a hajtásos növények bőrszövetében a gázcsere nyílások két sejtje. a közöttük lévő légrés nagysága határozza meg a növény gázcseréjét és a párologtatását.

Elfásodó füzérvirágzat, mely elsősorban a fenyők termős virágzatára jellemző.

A harasztok egyik törzse. Ősi kihalt képviselőik a pikkelyfák, pecsétfák és a magvas korpafüvek, melyek több tíz méteres magasságot is elértek. Megmaradt képviselőik alacsony, lágyszárú növények, apró levelekkel, száruk rendszerint nem elágazó. Csúcsi részükön jönnek létre a spóratermű füzérek a szaporodás során.

A zárvatermők törzsébe tartoznak a legfejlettebb virágos növények, amelyeknél a magkezdemény a termőlevelekből kialakuló zárt magházban fejlődik. A magházból fejlődik a termés, amely csak a zárvatermőkre jellemző szerv. Két típusuk az egyszikűek és a kétszikűek, amelyeket a hagyományos rendszertanban osztály szinten különítenek el.

A virágos növények egyik nagy csoportja a zárvatermők mellett. Fásszárúak, szállítószöveteikre a tracheidák jellemzők, többségük örökzöld, kevés lombhullató fajuk van. Levelük sokféle lehet, fenyők esetében jellegzetes a tűlevél. Gyantát tartalmazhatnak. Viráguk egyivarú, virágtakarójuk redukált. Jellegzetes női virágzatuk a toboz. Magvas növények, a magkezdemények a szabadon álló, nyitott termőleveleken ülnek, erről kapták nevüket. Főbb csoportjaik a fenyők, tiszafák, ciprusok, cikászok, páfrányfenyő (ginkgó).

Az a növény, amelynek egyivarú – porzós és termős – virágai ugyanazon az egyeden nyílnak.

A zárvatermők osztályába tartozó növények ivaros szaporodásmódja. A pollen egyik hímivarsejtje a központi sejtet, a másik a petesejtet termékenyíti meg.

Az evolúció során az első szövetes és hajtásos növények a harasztok. Őseikből, az ősharasztokból alakultak ki mai képviselőik: a korpafüvek, zsurlók és páfrányok. Jellemzőik: spórákkal történő szaporodás, kétszakaszos fejlődésmenet, lágy szár. Virágtalan növények.

A mohák és a harasztok spórájából kifejlődő lemezes vagy gumós ill. fonalszerű képződmény. Rajta fejlődnek ki az ivarszervek, tehát az egyedfejlődésük ivaros szakaszát képviseli.

A zárvatermők törzsének második osztálya. Névadó tulajdonsága, hogy magja egy sziklevéllel csírázik.