A tanulás a viselkedés viszonylag állandó megváltozását jelenti, gyakorlás következtében. Ez a meghatározás egyértelmű, ha arra gondolunk, hogyan tanul meg a gyermek írni, számolni, hogyan sajátítjuk el a nyelveket vagy egy tananyagot.

Más meghatározás szerint a tanulás a fejlődés fő mechanizmusa, és azt jelenti, hogy a viselkedés a tapasztalat által módosul. Ebben a meghatározásban a tapasztalatra, vagyis a környezeti tényezők hatására esik a hangsúly. A fenti két meghatározás rámutat a tanulás fő jellegzetességeire, de egyik sem fedi le teljesen a tanulás komplex jelenségét.

A tanulás komplex jelenségét további szempontok szerint is lehet osztályozni, például aszerint, hogy a tanulást kiváltó hatás milyen természetű. E szerint megkülönböztetjük a:

• szociális és a
• nem szociális tanulást.

Szociális tanulás mindaz, ami emberi minta hatására következik be: utánzás, modellkövetés, azonosulás, szereptanulás révén. Például a beszéd megtanulása kizárólag emberi környezetben történhet. Ugyanígy emberi környezet kell ahhoz, hogy megtanuljuk érzelmeinket kifejezni, bizonyos viselkedésmintákat elsajátítsunk, konfliktusokat kezeljünk stb. Bizonyos mozgásokról viszont feltételezhető, hogy emberi környezet nélkül is megtanulhatók, ilyen például a járás.

A tanulás osztályozása különböző szempontok szerint többnyire csak a tanulás folyamatának elemzését és megértését szolgálja. Azt nem jelenti, hogy az egyes típusok jellemzően külön-külön fordulnak elő. A legtöbb esetben a tanulás komplex formáival találkozunk.

A megszokás (habituáció) az emberre is jellemző, egyszerű tanulási forma. Lényege, hogy megtanuljuk, hogy ne reagáljunk a számunkra közömbös, komoly következményekkel nem járó ingerekre. Például, ha a olyan helyen lakunk, ahol vasútállomás van, nem reagálunk a vonat zajára. A megszokás biológiai értelme nyilvánvalóan az, hogy a felesleges reakciók elmaradásával energiát takarítunk meg.

Az utánzással történő tanulás során megfigyeljük egy másik ember tevékenységét, mozdulatait, majd magunk is elvégezzük ugyanazt, vagy megközelítőleg ugyanazt a mozdulatsort, tevékenységet. A kisgyerek így tanulja meg használni a különböző szerszámokat, megfogni a ceruzát, sőt így tanulja meg kimondani a szavakat, leírni a betűket.

A gyakorolás nem mindig nyilvánvaló és nem is mindig akaratlagos. Egy idő után például úgy kezdünk el beszélni, ahogyan a környezetünk beszél, anélkül, hogy erre különösképpen törekednénk. Ilyenkor is utánzás útján történő tanulásról van szó.

A társításos (asszociációs) tanulásnak két alapvető típusa van. A klasszikus kondicionálás (feltételes reflex, pavlovi reflex) lényege, annak megtanulása, hogy egy bizonyos eseményt egy másik követ. Ha az iskolában megszólal az ebédszünetet jelző csengő, akkor megindul a nyálelválasztásunk, korogni kezd a gyomrunk. A csengőszó ebben az esetben tehát az étkezést idézi fel bennünk. Azok a gyerekek, akik ebédjüket nem az iskolában fogyasztják el, nem reagálnak ily módon a csengőszóra.

A társításos tanulás másik módja az operáns tanulás. Ennek során azt sajátítjuk el, milyen cselekedeteket kell végrehajtanunk bizonyos célok elérése érdekében. A csecsemők, ha magukra hagyják őket, különböző hangokat adnak ki, gügyögnek, nyöszörögnek, fel-felsírnak. Aggódó édesanyjuk a nyöszörgésre, de főleg a sírásra gyorsan odasiet, hogy megnézze, nincs-e valami baj. A kisgyerek hamarosan egyfolytában sír, mert megtanulta, hogy ezzel elérheti, hogy édesanyja mindig a közelében legyen.

Az emberre jellemző, magas szintű tanulási forma az ún. komplex tanulás. Ennek lényege – erősen leegyszerűsítve – az, hogy amikor meg kell oldanunk egy számunkra ismeretlen problémát, akkor először tudatunkban leképezzük azt, majd memóriánkból előhívjuk korábbi, a probléma megoldására alkalmas tapasztalatainkat. Ezt követően megtervezzük, majd végrehajtjuk a cselekvést. Más megfogalmazásban: a komplex tanulás során ún. mentális térképet készítünk a jelenségről. A mentális térképek olyan komplex összefüggések értelmezését teszik lehetővé, mint az ok-okozati kapcsolatok felismerése és rögzítése. Ezek a mentális műveletek stratégiává állnak össze és lehetővé teszik többek között a problémamegoldást is. Kognitív térképeket alakítunk ki, amelyek felhasználásával már elméleti síkon megoldunk feladatokat.

Amikor megtanultunk mentális műveleteket végezni már nincs szükség arra, hogy a maguk valóságában kövessük a külvilág eseményeit, a műveleteket gondolati síkon, azok mentális megjelenítésével, fejben is el tudjuk végezni. Ennek segédeszközei a képzetek és a fogalmak, illetve a nyelv.

Erre a kérdésre nem biológiai megközelítésben szeretnénk válaszolni, hanem a mindennapi gyakorlat szintjén.

• A tanulás lehet spontán tevékenység, tudatos és nem tudatos, illetve szándékos és nem szándékos elemekkel. Ilyen az utánzás során történő tanulás.
• A tanulás lehet erőfeszítést követelő intenzív tudatos tevékenység - ennek tipikus példája az iskolában vagy tanfolyamokon történő tanulás.
• A tanulás történhet tapasztalás, élmény útján - a szociális viselkedés számtalan elemét így tanuljuk meg. Ide tartozik az érzelmek kifejezése, a társkapcsolatokban való viselkedés, a hierarchiába való beilleszkedés, a megküzdés stb.

Általában ritkán fordul elő, hogy csak egyetlen módon történik a tanulás. Ez a leggyakrabban az iskolai típusú tanulásnál fordul elő, amikor a tanulók tudatosan erőfeszítést tesznek a tananyag elsajátítására. De ebben is gyakran van utánzásos elem. A megtapasztalásban történő tanulás gyakran tartalmaz utánzásos elemeket stb.

A tanulás osztályozása különböző szempontok szerint többnyire csak a tanulás folyamatának elemzését és megértését szolgálja. Azt nem jelenti, hogy az egyes típusok jellemzően külön-külön fordulnak elő. A legtöbb esetben a tanulás komplex formáival találkozunk.