A serdülők gyakran rajonganak egy ideál iránt, és annak segítségével akarják megvalósítani önmagukat. Ha az ideál a családon kívüli személy, akkor gyakori, hogy messzire esik az általuk képviselt értékektől, ízlésvilágtól. Emiatt a serdülő nevetséges, szégyenletes hibákat fedez fel egykor imádott szüleiben. De ez csak az egyik forrása a kamaszok és szüleik közötti konfliktusoknak. A legtöbb serdülő a kortárs divat rajongója, szeretne az aktuális trendnek megfelelően öltözködni és megkapni olyan korszerű technikai eszközöket, melyek révén kivívhatja társai figyelmét, vagy legalább egyenrangúnak érezheti magát közöttük. A szülők nem mindig tudják kielégíteni kamasz gyerekeik anyagi igényeit, akik emiatt boldogtalanok és dühösek. Szüleik pedig tehetetlennek érzik magukat, gyerekeiket végtelenül követelődzőnek türelmetlennek tartják, akikben nincs semmi belátás. Az ilyen kamaszok dühös kritikájukat kiterjeszthetik az egész, általuk kiábrándítónak és visszataszítónak tűnő felnőtt világra. Ha a szülők trónfosztása alapvető erkölcsi értékeket is érint, akkor a serdülő csábíthatóvá válik más erkölcsi-politikai nézeteket valló csoportok számára és ténylegesen – olykor törvényszegő módon is – szembekerülhet a szülői ház elvárásaival.

Tipikusnak mondhatók a teljesítmények körüli, a kellő szorgalmat hiányoló viták, nehéz közös nevezőre jutni a hazaérkezés, a lefekvés időpontját, a házi munkák elosztását illetően, a rend fogalma mintha egész mást jelentene a két nemzedék képviselőinek. „Amíg a mi kenyerünket eszed…", érvelnek a szülők, hogy megőrizzék még nem nagykorú gyermekeik ellenőrzésének lehetőségét, hogy érvényt szerezzenek annak az életvitelnek, amit helyesnek tartanának. Az egyre nagyobb önállóságot kívánó serdülő, mindezt szabadsága súlyos és igazságtalan korlátozásaként éli meg, s arra hajlik, hogy megkockáztassa, mi történik, ha nem engedelmeskedik.

Ilyen ütközések szinte minden családban előfordulnak, tulajdonképpen természetes kísérői a felnövekedésnek, amit mind a két fél megszenved, hiszen a szülőknek, korábban bevált nevelési módszereiknek is óhatatlanul meg kell változniuk, ahogy a gyerekük egyre önállóbbá válik. S ennek szükségességét sok szülő nehezen – esetleg csak kemény ütközetek árán – látja be. Komoly veszélyt akkor jelentenek ezek a konfliktusok, ha kikezdik az alapvető bizalmat, a kölcsönös toleranciát, ha a kapcsolatot a heves gyűlölet, lengi be, netán tettlegességig fajulnak az ellentétek, esetleg képtelenek egy fedél alatt maradni. A megbántottság, a megértés teljes hiányának érzése menekülésre késztetheti a fiatalokat, de még nem készek az önálló életre. Sok veszély leselkedik ilyen esetben rájuk, ezek közül a legsúlyosabb, ha a fennálló helyzetnél még az élet eldobását is kedvezőbb megoldásnak ítélik, és öngyilkosságot kísérelnek meg.

Ma sokféle szolgáltatás áll a fiatalok és a szülők rendelkezésére, amelyek segítséget nyújtanak, még mielőtt végleg elmérgesedik a helyzet. Optimális esetben a felnőtté válás helyre teszi a serdüléssel kapcsolatban fellépő családi feszültségeket. Lecseng a fiatalban a kezelhetetlen nyugtalanság, beérik a szülőknél a belátás, hogy egy serdülő más bánásmódot kíván tőluk, mint korábban, de idővel a gyerekekben is nő a szüleik iránti megértés, annak tudomásul vétele, hogy ők is különböző erényekkel és hibákkal bíró halandók, akik ha nem is mindenhatóak, tiszteletükre rászolgáltak.

Zokogva kereste meg az iskola pszichológusát az egyik szünetben a 11-ikes nagylány, Kati. „Tessék nekem szállást szerezni, most rögtön elköltözöm, anyukám kibírhatatlan, úgy megbántott reggel, hogy helyzetem otthon tűrhetetlenné vált”. Egy új cucc követelése kapcsán az a szemrehányás hangzott el, hogy a család rá aránytalanul sokat költ. Kiderült, hogy az ilyen veszekedések meglehetősen gyakoriak náluk, ő rendszerint megkapja, amit szeretne, de anyukája utólag panaszkodik, megbánja, hogy engedett neki, ami mélyen bántja Kati önérzetét. Ezért nem akar haza menni, és szüleivel élni.