Az alkoholizmus hazánkban a dohányzás mellett az egyik legsúlyosabb szenvedélybetegség. A felmérések szerint hazánkban legalább minden tizedik ember szenved alkoholfüggőségben, és a túlzott mértékű alkoholfogyasztás következtében kialakuló betegségek előkelő helyen állnak a halálozási statisztikákban. Az alkoholizmus elleni fellépést nagymértékben nehezíti, hogy a túlzott mértékű alkoholfogyasztás társadalmi megítélése nem egyértelműen elutasító, szemben például a drogozással.

Az alkohol rendszeres, mértékletes fogyasztása önmagában még nem alkoholizmus. A vörösbor kismértékben fogyasztva több vizsgálat szerint is csökkenti a vér koleszterinszintjét, csökkenti az érelmeszesedés kialakulásának kockázatát. A vörösbor magasabb vastartalma jótékonyan hat a vérképzésre – ezért vérszegénység esetén orvosi javaslatra is isszák.

A rendszeres alkoholfogyasztás akkor minősül alkoholizmusnak, amikor kezdenek megjelenni a függőség jelei.

Egyes mérések szerint a még biztonságos, elfogadható ivás felső határa férfiaknál 21 egység/hét (1 egység = 10 ml alkohol = 1 pohár sör = 1dl bor = 3 cl tömény ital), nőknél 14 egység/hét (a nők érzékenyebbek az alkoholra), feltéve, ha legalább két teljesen alkoholmentes nap is előfordul. A mértéktelen alkoholfogyasztás az egész szervezetet károsítja.

Más adatok szerint, komoly károsodás és a függőség kialakulásának veszélye nélkül a felnőtt férfiak napi 40 g tiszta alkoholnak megfelelő mennyiségű italt ihatnak meg, vagyis legfeljebb 1 dl töményet, vagy 3-4 dl bort, vagy 2 üveg sört. A nőknél ennek fele, tehát 20 g a felső határ. A nők szervezete ugyanis lassabban bontja le az alkoholt, mint a férfiaké. A napi 50-100 g közötti fogyasztókat tekintjük nagyivónak, ennek a mennyiségnek az elfogyasztása szinte törvényszerűen alkoholizmusba torkollik.

Azt az embert tekintjük alkoholfüggőnek, aki elvesztette a kontrollt ivása fölött. Vagyis az alkoholizmus meghatározásánál elsősorban nem az számít, hogy ki mennyit iszik. Az a döntő, hogy megkezdődött-e az önkontroll elvesztése, és a problémákon belül magának az alkoholfüggőségnek a tagadása. A tagadás mellett az alkoholizmus másik egyértelmű jele, ha a szokásos adag alkohol hiányában elvonási tünetek jelentkeznek, amelyek csak a megfelelő mennyiségű itallal „oldhatók”, szüntethetők meg.

A folyamat elején a tünetek még nem elég meggyőzőek a beteg számára, hogy bevallja magának: elvesztette az uralmat ivása fölött. Inkább különböző magyarázatokat talál ki, amelyek egyrészt arról szólnak, hogy más is iszik, tehát az ital nem is lehet olyan káros. Másrészt arról, hogy az ivást senki se tudja abbahagyni, „nem látott még gyógyult alkoholistát”. Harmadrészt arról győzi meg magát, hogy bár néhány embernek esetleg sikerült leszoknia, ő maga erre képtelen. Egészségi problémáit is egyéb, az alkoholtól független okokkal magyarázza.

A beteget kezelésbe venni pedig addig nem lehet, míg ő maga nem hajlandó szembenézni függőségével, mást okol saját állapotáért, és nem akar változást. Sőt még akkor sem, ha akarja ugyan a kezelést, de maga kívánja eldönteni, mennyit igyon. Hiszen a lényeg az, hogy már rég képtelen határt szabni az elfogyasztott alkohol mennyiségének.

Hazánkban 2003-ban 800 000–2 000 000 közöttire becsülték az alkoholbetegek számát. Ez négyszerese az 1980-ban mért értéknek. A 25 év feletti magyar lakosság mindegyik korosztálya csaknem minden más országot megelőz a májzsugorodásban meghaltak számát illetően. A bűncselekmények 35%-át alkohol hatása alatt követik el. Minden hetedik baleset hátterében az alkohol áll. Az öngyilkosok 52%-ában alkoholos májzsírosodást mutattak ki. 1997-ben már több, mint 420 ezer gyermeket tartottak nyilván veszélyeztetettként. A családsegítő szolgálatok tevékenységi körében felmerült problémák (anyagi gondok, családi konfliktusok, gyermekgondozási problémák) 30-50%-ának hátterében a család legalább egy tagjának mértéktelen alkoholfogyasztása áll.

Egy iskolások körében végzett felmérés (2003) szerint az alkoholfogyasztást kipróbáló tanulók aránya az életkor növekedésével párhuzamosan emelkedik, és a legidősebb korcsoportban, a 11. évfolyamon meghaladja a megkérdezettek 92%-át. A diákok alkoholfogyasztásának módját jól jellemzi a részegségek száma is. A 11. osztályos fiúk 63,7, míg a lányok 40,8 százaléka volt már többször részeg életében.

Az alkoholbetegség kialakulása három fő szakaszra osztható: A kezdeti fázisban a rendszeres ivási szakaszokat még képes kontrollálni az egyén, úgynevezett szociális ivóként határt tud szabni az alkoholfogyasztás mértékének, de a fogyasztás rendszeressége miatt majdnem mindig belecsúszik a következő fázisba. A második fázisban már nem képes uralni ivási szokásait, sem minőségi, sem mennyiségi szempontból. Megjelennek az alkoholfogyasztáshoz kapcsolódó testi és lelki tünetek is. A függőséget a tolerancia fokozódása és a megvonási tünetek megjelenése jelzi a környezet számára. Az egyénnek egyre nagyobb mennyiségű italt kell elfogyasztania a kívánt hatás elérése érdekében. Az alkoholfogyasztás előbb-utóbb súlyosan károsítja a beteg társadalmi és anyagi helyzetét, magánéletét. A harmadik fázis a krónikus függőség állapota, amikor a beteg saját akaratából már nem képes a szer elhagyására, megvonási tünetei igen súlyosak, gyakran életveszélyes következményekkel járnak. Az ekkorra kialakuló májkárosodás többnyire visszafordíthatatlan, és előbb-utóbb teljesen szétesik a beteg személyisége is.