Mielőtt nekifutnánk a tudatos-tudattalan szabályozás izgalmas kérdésének, szeretnénk figyelmeztetni arra, hogy amit itt leírunk, az nem más, mint egyszerűsített modell, amely a könnyebb érthetőség kedvéért rendszerezve mutat be bizonyos jellegzetességeket. A valóságban a különböző jelenségek és viselkedési szintek nem külön-külön, hanem egyszerre, egymással keveredve jelennek meg, és sokszor nem könnyű a szinteket megkülönböztetni, elválasztani.

A viselkedés lelki szabályozását elemezve rendszerint három szintet szokás megkülönböztetni: a társadalmi, a pszichológiai és a tudatalatti szintet.

A társadalmi (szociális) szint célirányos tevékenységeket, nyíltan kifejezett, szóban elhangzó, bármikor megfogalmazható törekvéseket, álláspontokat jelent. Például „Most beverem a szöget, és utána felakasztom a képet”, vagy „Én vagyok a mai vita vezetője, és átadom a szót az első hozzászólónak.”

A pszichológiai szint az érzések, beállítódások kifejeződése, amely lehet tudatos is, de nem mindig az. Gyakran a megélt indulatok és testi jelek mutatják csak. Például arra összpontosítunk, hogy kalapálás közben ne üssünk a kezünkre, de kellő gyakorlat birtokában a kalapácsot automatikusan tartjuk és mozgatjuk; a vitavezető lehet teljesen fesztelen, de feszenghet is, ilyenkor piros foltok jelenhetnek meg a bőrén, legszívesebben kimenekülne a helyzetből, megfájdulhat a feje stb.

A tudatalatti szinten a kommunikáció – ha felfedezhető egyáltalán – többnyire szimbólumok, rejtett érzések, megérzések, nyelvbotlások stb. által történik. A kalapácsról eszünkbe jut valaki, akire haragszunk, megriadunk, elhessegetjük a gondolatot, szünetre van szükségünk, hogy folytatni tudjuk a munkát. A vita vezetője lehet, hogy olyan távol húzza a székét a beszélőktől amilyen távol, csak lehet; az is előfordulhat, hogy sürgősen mellékhelyiséget kell keresnie; véletlenül fellökheti a vizeskancsót, és a vita így néhány pillanatig leáll; nyitja a vitát, de „zárást” mond, stb.

Szilvi 19 éves, szép szőke lány, már felnőttnek tekinti magát. Nagyon tetszik neki András, de igyekszik eltitkolni ezt az érzést. Bár azt gondolja, hogy mindent meg tudna tenni a fiú érdeklődésének felébresztéséért, Szilvi mégis mindig az ellenkezőjét teszi annak, amit szeretne. Sohasem ül úgy le, hogy rámosolyoghasson a fiúra. Ha egy társaságban vannak, igyekszik látványosan hátat fordítani neki, illetve másokkal flörtöl. Bár összes barátnőjének arról mesél, hogyan halad kapcsolata Andrással, szinte észre sem veszi, hogy nagyobb erőfeszítést tesz érdeklődésének eltitkolásáért, mint a fiú meghódításáért. Ha barátnője figyelmezteti erre, akkor Szilvi kétségkívül felismeri, hogy viselkedését az a félelem határozza meg, hogy elutasítják, mert „ő nem elég szép”. Félelmének igazolására Szilvi fel fogja hozni előző próbálkozását, amely sikertelen volt. Nem látja be, hogy ott is érdeklődésének eltitkolása vezethetett a sikertelenséghez és nem külső, „szépségbeli” hiányosságok.

A példa az átjárhatóságot szemlélteti a viselkedésszabályozás pszichológiai és szociális szintje között. Azok az emberek, akik magas szintű önismereti tudatossággal rendelkeznek, és elfogadják azt, hogy nem vagyunk mindig tudatában cselekedeteink valódi érzelmi okainak, könnyen megértik a pszichológiai szintről jövő üzeneteket is, és képesek felhasználni azokat alkalmazkodásuk javítására.