A kuruc kor híres katonái között sok lovast, vakmerő lovastisztet, kiváló portyázókat találunk. A legmagasabb rangú tábornokok szinte egytől egyig hajdani huszárok voltak. Ezredet szervezett és vezetett egykor az „Impériumban” a kuruc állam és hadsereg második embere, Bercsényi Miklós; a császár számára alapított ezredet 1702-ben a kuruc had reguláris erőinek két vezéralakja, Forgách Simon és Esterházy Antal is. Ízig-vérig könnyűlovas-tehetség a később ugyancsak reguláris ezredet alapító Károlyi Sándor (1734). Az idősebb generációból híres huszár és ezredszervező volt idősebb Barkóczy Ferenc, a tábornoki kar legkorosabbja. Alacsony huszársorból emelkedett tábornoki rangra a kurucok szigorú katonai mércével mérve talán legtehetségesebb lovas katonája, a klasszikus huszárgenerális, Bottyán János is.
A portyázó lovastisztek nagyobb lovas különítményeikkel akár napok vagy hetek alatt képesek voltak országrésznyi területeket is megszerezni. A szabadságharc első szakaszában különösen, de esetenként később is, Magyarország ideális helyszín volt ehhez a kurucok által fölöttébb kedvelt "kisháborús" stratégiához. Az egyik leghíresebb kisháborús vállalkozás Bottyán dunántúli hadjárata, ez a hadvezéri szempontból is kimagasló tett. Vagy a kisebbek, az ausztriai betörések, amelyekben Ocskay László, Ebeczky István, Kisfaludy László lovasai jeleskedtek. Ez a portyázó harcmód egy ideig még az ellenfelek közötti erőegyensúly megtartásához is elegendő volt, amely csak akkor billent a császári seregek javára - a szabadságharc 3-4. évétől kezdődően -, amikor nyílt, nagy csatákban kellett összemérni az erőt. A könnyűlovasság taktikai fölénye ilyenkor önmagában már kevés volt. A kisebb, főként lovas ütközetekben azonban a kurucok mindig helytálltak. A két leghíresebb, az 1707-es győrvári, amelyben Andrássy Pál lovasai, vagy az 1708-as kölesdi, amelyben Béri Balogh Ádám ezrede vitézkedett, ennek a könnyűlovas taktikai fölénynek az ékes bizonyítékai.
A stratégiai vereségekhez s végső fokon a szabadságharc elbukásához a fegyverzetbeli hátrányok is nagyban hozzájárultak. A kuruc csapatok mindvégig fegyver-, főként lőfegyverhiányban szenvedtek. A mustrakönyvek ezt hűen tükrözik. Eszerint a kuruc lovasok mindössze 30-50%-ának volt csak karabélya, nagyjából felének pisztolya, s talán meglepő, még kardja sem mindenkinek. Jó 10%-os volt a lovasság kardhiánya.
A kuruc lovasság folytonos harcok közepette teremtődött meg. Amikor a fejedelem magyar földre lépett, az első, félig-meddig külsejében is katonás csapata egy nagyjából 200 fős lovas egység volt Ocskay László és Borbély Balázs vezetése alatt, akiket vezéreik a császári zsoldból megszökött huszárokból állítottak össze az Alföldön és a Felvidéken. Ocskayt aztán többek is követték, és ez a spontán seregszerveződés már az első hónapokban tízezresre emelte a kuruc lovasok számát. A csapatokat rendbe kellett tenni, amihez a kuruc hadvezetés már 1703 telén hozzáfogott; igyekezett fizetni, ruházni, fegyverezni a katonákat.
1704-1705 telén döntöttek három reguláris lovasezred felállításáról Esterházy Antal, ifjabb Barkóczy Ferenc és Palocsay György keze alatt. Az alapító pátensek közül kettő ismert, amelyekből világosan kiderül, hogy karabélyos regimentek születtek a kuruc seregben, szabályosan, osztrák minta szerint. Rá egy évre, 1705-1706 telén is regularizálási hullám volt, ekkor négy lovas- és hat gyalogezredet szerveztek volna Forgách Simon reguláris corpusába. Bar sok hiánnyal, de ezek az ezredek is lábra álltak, s részt vettek az erdélyi hadjáratban. A szabadságharc második szakaszában a reguláris lovas corpusba hat lovasezred tartozott, továbbá a fejedelem udvari lovascsapatai, amelyek együtt adtak a lovasság reguláris részét. A másik csoportba a mezei lovasezredek, az irreguláris rész tartozott.
A szatmári békekötéssel (1711) véget értek a Habsburg-ellenes függetlenségi harcok, s egyúttal véget ért a könnyűlovasság történetének egyik hosszú korszaka is. A magyar lovasság felvevőpiaca ettől kezdve csak a császári hadsereg vagy más külföldi hadseregek.
(Ságvári György, Somogyi Győző: Nagy Huszárkönyv - Magyar Könyvklub, Budapest, 1999)

Palocsai György lovasezrede (1706)

Palocsai György lovasezrede (1706) Zöld ruhás lovas puskával és két gyalogos (1-3) 1. A Rákóczi-szabadságharc egyik legjobban felszerelt lovasezrede. Legénységét Szabolcs és Bereg megyében toborozták. Fekete leffentyűs vagy nemezsüveget, zöld dolmányt és kék nadrágot viseltek, s minden katonának volt karabélya. 2. A nemezsüveget apró rézcsillagok díszítik. A katona könyökén, térdén és fenekén viselt sárga bőrdarabok nem utólagos foltozás, hanem eleve bőrözték a kopásnak legjobban kitett részeket. 3. Minden század zászlótartója tiszti rangot viselt. Megkülönböztető jelvénye a fehér süveg, fehér menteprém és sárga csizma. Jobb oldalán a zászlóheveder karabiner csatja, amit a zászlórúdhoz csatoltak.

Forgách Simon karabélyosezred (1707) Karddal vágtató kékmentés lovas Forgách Simon generális lovas karabélyos ezredének közvitéze 1707-1708-ban viselt egyenruhában. Öltözete kék dolmány és mente, fehér süveg, nadrág, sabrak és köpeny. Bal válláról fehér pantallér szíjon lóg a karabélya. Pár pisztoly és szablya egészíti ki a fegyverzetét. Tarsolya ugyancsak kék, fehér posztó virággal díszítve.

Forgách Simon karabélyosezred (1707)

Balogh István lovasezrede (1707)

Balogh István lovasezrede (1707) Pirosruhás, kivont karddal vágtató huszár és fekete süveges arckép (1-2) 1. II. Rákóczi Ferenc fejedelem 1703-1711 között ötvennél több lovasezredet állított fel. Ezek egyike volt Balogh István reguláris lovasezrede, amely 1707-ben piros süveget és dolmányt, valamint fehér posztónadrágot viselt. Csúcsos "fecskefark" szabású piros lótakaróját posztóból kivágott, fehér virágok díszítik. Ez a fajta lótakaró, a sabrak ekkor jött divatba és hosszú időre a huszárok jellegzetessége maradt. Fegyvere szablya, pár pisztoly és karabély. 2. Nyáron a meleg, prémes süveg helyett nemezsüveget hordtak, amelyet apró rézveretek díszítették.

Balogh István lovasezrede (1708)

Kurucok gyalog, tajtékpipával (1-3)
1. A kuruc huszár mind szenvedélyes pipás volt. Ezt a rézkupakos, címeres tajtékpipát a tarsolyban vagy a csizmaszárban hordták.
2. Balogh István lovasezredének altisztje 1708-ban. A legénységtől egészen eltérő ruhát hordtak a tisztek és altisztek.
3. Az ezred közhuszárjai az előző év piros-fehér egyenruhája helyett kék-pirosat kaptak 1708-ban, mivel a piros ezentúl a testőrcsapatok színe lett.