A termelők időszemlélete

Ez az életforma más viszonyt alakít ki az idővel, a jövővel kapcsolatban, mint a vadászó-gyűjtögető. A termelésnek hosszabb – legfeljebb egy éves – ciklusai vannak, vagyis nem egy-két nappal, hanem hónapokkal kell előre gondolkodni. Az év egyik részében elvégzett vetéstől sokban függ az, hogy hogyan élnek az év másik részében. És fordítva: a vetés idején felélhető élelem mennyisége függ a betakarítási idény munkájától.
Ez az időszemlélet azonban még mindig különbözik a mienktől. Ahogy a vadász szemléletű ausztrál bennszülöttek meglepték munkaadóikat „különös” viselkedésükkel – egy-két napos munkaszakaszaikkal –, ugyanígy szokatlan volt az algériai parasztok viselkedése is az európai ültetvényesek szemszögéből a század elején. Mikor ugyanis idénymunkájukért megkapták a bérüket, azt egy-két nap alatt elköltötték terményekre. Természetesen a megvásárolt élelmiszert beosztották a következő aratásig, vagy szüretig, vagyis legfeljebb egy évre előre. Az azonban már nem jutott az eszükbe, hogy a pénzt félretegyék, és esetleg később majd kedvezőbben költsék el, netán hosszabb távra takarékoskodjanak. Ebben persze a pénzhez fűződő viszonyuk is tükröződik, de az is látszik, hogy az előretervezés határa a termelési ciklus vége. Ugyanakkor ez a beosztás hosszabb távú, mint a vadászoké, hiszen a fenti történetben szereplő parasztok nem csak pár napot dolgoztak, és nem is osztották azonnal széjjel, nem élték fel jövedelmüket, mint az ausztrál munkások.
A munka- és szabadidő a korai termelőknél is erősen összefonódik, és az ő esetükben is igaz, hogy „ráérősek”, kevesebb időt kell munkával tölteniük, mint a civilizáltaknak. Viszont valószínűleg sokkal többet, mint a vadászoknak, hiszen jóval nagyobb a vagyonuk, sok tárgyuk van, és idő kell ezek előállításához, karbantartásához, vagy annak az értéknek az előteremtéséhez, amiért cserében hozzájutnak. Gyakran kell termelni a rokonságnak és a központi raktárnak is – erről részletesebben később esik szó.
Kezdetben szükséglet, igény és életlehetőségek között ugyanaz az egyensúly létezik itt, mint a vadászoknál, csak egy magasabb szinten. „Igényesebbek”, de ennek megfelelően „jobban élnek”. Ismerhetnek nehezebb és bőségesebb éveket, de nagyon kevés olyan értéket, amit ne tudnának valamikor megszerezni. Általában ilyen viszonyok jellemzik azokat a természeti népeket, melyek ma termeléssel foglalkoznak. Ám a termelés fel is bontja ezeket a viszonyokat. Például az európai bronzkor már elkülönülő gazdag és előkelő halomsírjai arra utalnak, hogy a társadalmi tagozódás megkezdődött: egyszerű paraszti köznép és harcos előkelők nemzetségei különültek el egymástól. Egyeseknek arany- és borostyánékszerei, bronzfegyverei voltak, mások minderre hiába áhítoztak. Ezzel a viszonylagos, de általános jólét kora örökre véget ért.