A piac szerepének növekedése

Római tolósúlyos kézimérleg A javak cseréje, vándorlása a civilizációkban sohasem teljesen független az államhatalomtól, ezért ezekről a kérdésekről itt, az államszervezet kapcsán lesz szó. Persze a csere az ókorban is a különféle csoportok között különféle elvek alapján ment végbe, és bőven volt olyan cseretevékenység, mely az állam hatáskörén vagy ellenőrzésén kívül esett.
Az általános reciprocitás, a viszonzást nem azonnal váró ajándékozó-juttató magatartás is megmaradt, de csak a szűkebb családi körön belül. Ott, ahol a nemzetségi viszonyok még éltek, kiterjedhetett az egész nemzetségre is, mint a korai görögöknél, rómaiaknál. Úgyszintén a faluközösségekre, azokban a társadalmakban, ahol ez a szervezet a civilizáció keretei között is megmaradt. A mózesi törvényekben szigorú előírás, hogy a felebarátoknak, atyafiaknak csak kamat nélkül szabad kölcsönt adni, szegénységükben meg kell őket segíteni, adósságaikat hétévenként el kell engedni, ha rabszolgák lettek, fel kell őket szabadítani. Mindez az „idegenekre”, vagyis a máshitűekre nem vonatkozott, sőt, a kifejezetten ellenséges népeket kiirtani parancsolták a törvények. A családon, illetve a nemzetségen/faluközösségen kívül azonban már nem ezek szerint az elvek szerint történt a csere. Az a két legfontosabb „intézmény”, amely ezen a területen a javak cseréjét szervezte, a piac és a redisztribúció (központi újraelosztás) – mint szó volt róla –, ha kezdetleges formában is, de szintén megtalálható volt a törzsi társadalmakban, a nemzetségeken vagy esetleg a törzsön kívüli ügyletek esetében. A civilizáció idején ezek az intézmények fejlődtek tovább.
A falvak és városok lakói feleslegeiket a városokban cserélték ki, Mezopotámiában a kapuk körüli piacokon, a görögöknél a központban elhelyezkedő agorán. A csere lebonyolításához pénzt használtak, ami a görögök előtt lehetett gabona (a korai Mezopotámiában a „fizetni” szó helyett a „mérni” szót használták), szarvasmarha vagy más áru, leggyakrabban ezüstdarab. A görögök vezették be a vert pénzt. Az arany fizetési eszközként viszonylag ritka volt, Rómában Caesar idejétől használtak aranypénzt. Már az óbabiloni korban megfigyelhető a mezőgazdasági üzemek piaci versenye, melyből a nagyobb birtokok kerültek ki győztesen. Ez a piac még nem olyan kiterjedt, mint a középkori városoké, a kisebb birtokosok elsősorban nem eladásra termeltek, hanem saját használatra, és csak a maradék felesleget adták el.
A piaci viszonyok megváltozása azonban nem csak a feleslegek cseréjét, hanem a földmagántulajdont, a föld szabad adásvételét, a hitelezők, bankok megjelenését is jelentette. (A hitelezők lehettek nagybirtokosok, vagy – Mezopotámiában – a templom vagy az állam is.) Az uzsora a piaci verseny egyik „fegyvere” volt: a nagybirtokos kölcsönt adott a bajba jutott kisbirtokosnak, majd mikor az az uzsorakamatot nem tudta kifizetni, átmenetileg vagy huzamosabban rabszolgájává tette, földjét zálogként elvette. Mezopotámiában a Kr. e. II. évezred a nagybirtok piaci győzelmének korszaka.