A mai vadásznépek táplálékának általában 60-80%-a növényi eredetű, és gyűjtögetéssel szerzik be. Az Egyenlítőtől a sarkvidékek felé haladva a növények aránya – érthető okból – egyre csökken, míg az eszkimók már szinte kizárólag állatokat fogyasztanak. Így lehetett ez a régieknél is. A gyűjtögetés a nők és gyerekek feladata. A vadászat és halászat viszont általában a horda férfiaknak együttes tevékenységét igényli. Egyszerű nyilaikkal, dárdáikkal nem tudnak messzire, pontosan és halálosan lőni, ezért az állatok közelébe kell férkőzni vagy csapdát készíteni, ehhez a módszerhez pedig szükséges a felhajtók és lesben álló vadászok szoros együttműködése. Ezért nem élnek a vadászok olyan kis családokban, mint a mieink, hiszen képtelenek lennének így vadászni. Nagyobb társadalmakat viszont egy-egy bevándorolható körzet nem tudna eltartani, ahogy az együttműködés is nehézkesebb, ha túl sokan vannak. (Egy-egy hordában körülbelül nyolc felnőtt férfi van, ami ideálisnak nevezhető, mert elég sok ahhoz, hogy nagyobb vadakat közösen elejtsenek, de elég kevés ahhoz, hogy összehangolhassák a tevékenységüket.)

Ennyit gyűjtögetnek össze egy busman (kung) csoport asszonyai egy nap alatt

Régészeti leleteken és néprajzi megfigyeléseken alapuló feltevések szerint a vadászok étrendje sokkal változatosabb volt, mint a mai. Nagyon sokféle növényt, levelet, termést és gyümölcsöt megettek. Évezredek tapasztalataiból tudták, mi mérgező, mi nem az. A pitypang levelét például salátaként ették. Az élelmet szárítással, sózással, pácolással tartósították. Fűszernek viszont ritkán használták a sót, annál több egyéb fűszert, például koriandert, borsot, bazsalikomot, mentát, zsályát. A nyílhegyeket néha két mikrolit alkotta, az egyik a csúcs, a másik a szakáll volt Ez utóbbiakat gyógyfűként is ették, akárcsak a macskamentát, rutafüvet. Nyilván ismerték azoknak a magas tápértékű növényeknek – így a kukorica, a burgonya, a yam, a rizs, a búza, a zab, a köles, az árpa, a szezám vagy az olajbogyó – eredeti változatát, amelyeket későbbi korokban az adott térségben háziasítani fognak.
A sütést a tűz megismerése után már az előember alkalmazhatta. Nyárson, felhevített kőlapon, parázson egyaránt lehetett húst vagy magvakat, gumókat sütni. A főzés viszont bonyodalmasabb eljárás, hiszen a vadászoknak többnyire semmilyen edényük nem volt. Az őskőkori vadászok azonban feltehetően ugyanúgy felülemelkedtek ezen a problémán, mint későbbi vadász utódaik. Vagyis egy gödröt töltöttek meg vízzel, ebbe bőrbe csomagolva helyezték bele a húst vagy egyéb főznivalót. A vizet ezek után beledobott felizzított kövekkel forralták fel.
A kungok például naponta körülbelül háromszáz úgynevezett mongongo diót esznek meg, ami 1260 kalóriát és 56 gramm fehérjét tartalmaz. Ez fél kiló marhahúsnak felel meg. Emellett esznek tojásokat, csapdával elejtett kisebb madarakat, zöldségeket, s hozzávetőlegesen havonta egy nagyobb vadat – strucc, zsiráf, antilop – is elejtenek.

Egy busman mérgezett csontnyilával állatra céloz a dél-afrikai Kalahári sivatag száraz füves területén