Életmódtörténet - őskor és ókor

Tananyag választó:

Férfi irányításból férfiuralom

Az így kialakuló kis családok a civilizációkban mindenhol erősen patriarchálisak. A férfiaknak a törzsi viszonyok között is megszokott irányító szerepe a civilizációkban a nők alávetésébe, férfiuralomba csap át. Ahogy a társadalom egésze élesebben válik szét alávetettekre és kiváltságosokra, ugyanez a folyamat megy végbe a családon belül.
A családfő joga a Közel-Keleten és a Földközi-tenger vidékén eladni – a rómaiak esetében akár felnőttkorban is megölni – gyermekét, vagy meggyilkolni a házasságtörésen ért feleségét. A feleség a férj tulajdona volt, ez magyarázza, hogy nem csak a házasságtörő nőt, de a más feleségét megerőszakoló férfit is nagyon szigorúan büntették. A férj házasságtörése nem számított bűnnek. Mindez Egyiptomban is így volt, pedig ott a nők helyzete jobb volt, mint a többi kultúrában, szabadon rendelkeztek vagyonukkal, a férj halála esetén egyharmad rész törvényesen illette őket az örökségből.
Más kultúrákban a nők csak nagyon korlátozott módon birtokolhattak. A törvények a férjekre is róttak bizonyos kötelezettségeket, mindenekelőtt a nők eltartását, de a zsidó Talmud azt is előírta a férjeknek – foglalkozásoktól függően 365-től 2-ig – hogy hányszor kell egy évben házastársi kötelességüknek eleget tenni, különben a feleség elválhatott . Hasonló – bár kevésbé szigorú – elvárásokat más kultúrák is támasztottak a férjekkel szemben. Mindezeken kívül természetesen továbbra is érvényesek voltak a férjek számára is a vérfertőzést (incesztuszt) tiltó korábbi szabályok is. Általánosságban az ókori kultúrákban a nők a család keretei közé szorultak, feladatuk a kisgyerekek nevelése, a konyha felügyelete, a szövés és fonás volt. Jogi értelemben vagy apjuk, vagy férjük gyámsága, fennhatósága alatt éltek, tagozódtak a társadalomba. Még az athéni demokráciában is tréfa tárgya volt a „nőuralom”. A harmóniára és teljességre törekvésükről nevezetes görögök a tisztességesnek tekintett nőket nem oktatták, csak háziasszonyi feladatokra készítették föl őket. Szolón a nők minden tevékenységét rendeletekkel szabályozta, így például tiltotta, hogy sötétedés után az utcára lépjenek, és ezt külön felügyelők ellenőrizték. A tisztességes nőknek a lakomákon nem illett részt venniük, a hölgytársaságot az úgynevezett hetérák (barátnők) biztosították. Az ő esetükben nem volt illetlenség a műveltség, a tehetség, az elmés csevegés képessége, hiszen ezzel kellemesebbé tették a lakomákat. Külön iskolákban oktatták őket. Egy-egy különösen szép és tehetséges hetéra komoly hírnévre, megbecsülésre is szert tehetett, de általában kevesebbre méltatták őket, mint az otthon tartott háziasszonyokat.

Beszélgető nők

Nők meghatározó szerepben a civilizáció korában

A nők ugyanakkor nem voltak mindig, mindenhol és teljesen kiszorítva a közéletből. Igaz, a tisztségviselők, papok, mesterek, tulajdonosok messze túlnyomó többsége valamennyi civilizációban férfi volt. Ugyanakkor bizonyos istenségeknek voltak tisztelt papnőik, Egyiptomban és Mezopotámiában elvétve nő is lehetett írnok, orvos, jövendőmondó. Mezopotámiában nők működtették a kocsmákat.
A világirodalom első név szerint számon tartott költője is nő volt: Sarrukin akkád király lánya, En-hedu-ana (Kr. e. XXV. század); nála napjainkban jóval ismertebb a görög Szapphó. Jó néhányan – férjükön keresztül – a politikai életben is szerepet játszottak, mint például Aszpaszia, Periklész élettársa, aki egyesek szerint eredetileg hetéra volt, s akit filozófus körökben is nagyra tartottak bölcsessége miatt, vagy a római Livia, Augustus felesége. Királynőkről is lehet olvasni, amilyen a klasszikus kori egyiptomi Kleopátra, vagy a legendás Szemirámisz, valódi nevén Sammuramat asszír királynő (Kr. e. IX-VIII. század), aki inkább kiskorú fia mellett és helyett uralkodott átmenetileg, de emlékezet esen. A Bibliából ismert a legendás Sába királynőjének neve, aki feltehetően egy arab népcsoport élén állt, és kereskedelmi-kulturális kapcsolatokat épített ki a zsidó Salamon államával.
A Mohamed előtti arab világban különben is gyakori volt a női uralkodó. Hogy ez milyen összefüggésben volt az arab család nomádoknál megszokott patriarchális, erősen férfiközpontú jellegével, ez még nem egészen világos. Komoly politikai befolyása volt a sajátos helyzetű delphoi papnőnek, Püthiának, vagy a római Forum Vesta templomában a tüzet őrző, különleges tiszteletet élvező papnőknek. (Például csak ők temetkezhettek a város falain belül, csak ők kocsizhattak Róma utcáin nappal – más csak gyaloghintón járhatott –, az államtól eredő hatalmas vagyonukkal szabadon rendelkeztek, szentek és sérthetetlenek voltak, és nem tartoztak a rendes igazságszolgáltatás joghatósága alá. (Viszont ha elvesztették a szüzességüket, elevenen eltemették őket.)
Sajátos volt a nők helyzete Spártában, ahol a fiúkhoz hasonlóan a lányokat is iskolázták, edzették és őket is férfias erényekre nevelték (szűkszavúság, puritán életkörülmények). Bár közéleti szerep ott sem jutott nekik, ettől eltekintve egyenrangúak voltak. Ezzel szemben a másik „katonaállam”, a korai Róma éppen az ellenkező végletet produkálta. (Később Rómában is javult helyzetük.)
A falusi parasztasszonyok helyzete persze más volt, akármelyik kultúrát t Szapphó ábrázolása egy vázán Szapphó ábrázolása egy vázán ekintjük. Ők nem hogy be lettek volna zárva a házi teendők közé, de időszakonként részt kellett venniük a földeken a nehéz munkákban. Teendőik nagy része azonban nekik is a ház körül volt.
A nők közéleti szerepének korlátozottsága nem jelentette azt, hogy a férfiak nem becsülték a nőket. Mindenhol találunk különös tisztelettel övezett női istenségeket – az ősi termékenységkultusz folytatásaként –, és emelkedett hangú szerelmi lírát. Az irodalmi művek arról is tanúskodnak, hogy otthon, a családi tűzhely körül gyakran a nők szava döntött. (A görög szatírákban, vígjátékokban gyakran szerepelnek zsarnokoskodó asszonyok, „papucs” férjek.) Márpedig ezek a döntések esetenként komolyabban befolyásolták a családtagok életét, mint a görög népgyűlési határozatok vagy uralkodói dekrétumok. Nemigen találjuk jelét annak, hogy a nők társadalmi megkülönböztetés áldozatának érezték volna magukat. A szerepek elkülönülése – mint arról már volt szó – nagyon mélyen beleivódott a társadalmi tudatba.