III. Napóleon (1808-1873). A nagy Napóleon unokaöccse életének egy részét börtönökben, más részét forradalmi kalandokkal töltötte. Az 1848-as forradalom idején visszatért hazájába. 1848 végétől köztársasági elnök, 1852-1870 között Franciaország császára. Az 1870-ben kitört végzetes francia - porosz háború során először porosz hadifogságba, majd angliai száműzetésbe kényszerült.
A kis Napóleon
[Victor Hugo, az író (1802-1885) tevékeny résztvevője volt a második francia köztársaság politikai életének. Az 1851. december 2-i államcsíny után emigrációba kényszerült. Louis Bonaparte ellen írt pamfletje, a Kis Napóleon, 1852 tavaszán készült.]
"Legyetek nyugodtak: a történelem a markában tartja. Egyébiránt, bármennyire legyezgeti is Bonaparte úr hiúságát, hogy őt lám, a történelem tartja markában, és ha, véletlenül - mint azt hinnünk kell - túlságosan nagy véleménnyel van önmagáról, mint politikai gonosztevőről, legokosabban teszi, ha ezt a jóvéleményt kiveri a fejéből.
Nehogy azt képzelje, hogy azért, mert borzalmat borzalomra halmozott, valaha is fölemelkedhetik a történelmi banditák magas színvonalára... Akármilyen szörnyű gaztetteket követett is el, örökre megmarad rossz műkedvelőnek. Sohasem lesz egyéb, mint a szabadság éjszaka fojtogató orvgyilkosa, mindig meg fog maradni annak az embernek, aki a katonákat - nem, mint az első Napóleon: a dicsőséggel - hanem borral részegítette meg. Örökre megmarad egy nagy nép törpe zsarnokának. Az afféle emberek, mint ő, hiába törnek a nagyságra, még az aljasságban is. Diktátornak nevetséges, ha pedig császárrá teszi magát: groteszkké válik. Belepusztul. És az emberiség csak vállat von fölötte: ez lesz a sorsa. De vajon azért enyhébben fogják-e megítélni is? Aligha.
Mindig megérzik rajta a szegény iparherceg, aki Angolországban alkalmi keresetekből éldegélt. Mostani szerencséje, diadala, császársága, fölfuvalkodottsága semmit sem jelent. Bíborpalástja alól kilátszik félretaposott cipője. Kis Napóleon. Sem több, sem kevesebb." (Victor Hugo: Hitvány idők - kis emberek)