Utasítás a különleges rendőrség számára, 1851

Különleges rendőrség titkosszolgálatára vonatkozó utasítás - kizárólag a fő-rendőrigazgató számára.

A fő-rendőrigazgató illetékességének és legkülönlegesebb kötelességeinek, melyek összeköttetésben vannak a legfőbb és titkos állami rendőrséggel, tárgyát képezi...

1. Az Őfelsége szentséges személyének biztonsága, a felséges császári ház és állam alkotmánya elleni összeesküvéseknek, szövetkezéseknek, terveknek, kísérleteknek és vállalkozásoknak, általában pedig mindannak kinyomozása és leleplezése, ami kedvezőtlenül befolyásolhatja a Monarchia belső és külső biztonságát.

2. Titkos társulatok, szövetségek, szervezetek, társaságok és szekták leleplezése, legyenek azok politikai, vallási vagy egyéb irányzatúak...

3. Valamennyi népréteg közhangulatának és politikai eseményekre vonatkozó nézetének figyelése és irányítása...

4. Azon hatás megfigyelése, melyet hírlapok, újságok, röplapok, könyvek és bármifajta képek, kivált a politikai természetűek, tesznek a közhangulatra....

5. A legaprólékosabb és legkiterjedtebb ellenőrzés a közigazgatás valamennyi ágazata felett és felügyelet általában az illető alkalmazottak, beosztottak és őrök félhivatalos és otthoni magatartása felett ... a papság magatartásának, az általuk vallott tanoknak és a külfölddel fenntartott esetleges illegális kapcsolataiknak felügyelete; a valamennyi fegyvernemhez tartozó katonaság és a különböző bizottsági őrtestületek magatartásának és szellemének figyelése...

7. Az idegen konzuloknak, diplomáciai személyeknek és a külhatalmaknak akár akkreditált, akár titkos egyéb ügynökeinek, valamint a titkos megbízottaknak, kalandoroknak, kémeknek stb. felügyelete és ellenőrzése. [...]

9. Kémek és bizalmi emberek küldése idegen államokba az ottani legfontosabb események idején... általában pedig minden szükséges intézkedés megtétele a szomszédos külföldön titkos kémszolgálat kialakítására és fenntartására...

10. A szigorúan titkos szolgálat igazgatása fizetett, vagy díjtalanul dolgozó bizalmi emberek által, valamint a postai levelezés figyelése által. Ennél a kényes szolgálatnál felhasználhatók még más csatornák vagy eszközök is, hogy kinyomozzunk és leleplezzünk esetleges forradalmi vagy egyéb cselszövevényeket és szövetkezéseket, melyek bűnös jelleget öltenek.

(Carte segrete e atti ufficiali della polizia austriaca in Italia. Capolago, 1851. Vol. II.)

Itáliai államalakulatok

A Római Birodalom bukása óta nem jött létre egységes állam Itália területén. Észak-Itália, ez a kereskedelemből meggazdagodott terület a városállamiság mintája volt. Közép-Itáliában a Pápai állam, míg délen a Nápolyi-Szicíliai királyság rendezkedett be. Az évszázadok során az egyes államalakulatok sokszor kerültek Itálián kívüli hatalmak érdekeltségébe, így az északi területek Habsburg, a déliek Bourbon fennhatóság alá. A nemzeti egység gondolata és az idegen uralkodóházak elleni küzdelem itt is összefonódott a liberális eszmékkel, s a 19. század első felének forradalmi mozgalmai mind zászlójukra tűzték (1820-as évek carbonárik titkos szervezkedése -1830, Mazzini Ifjú Itália mozgalma - 1848). E megmozdulások rendre elbuktak, egyrészt, mert Ausztria komoly katonai erőt vetett be ellenük, másrészt, mert maguk a mozgalmak szétszórtak voltak, nem minden államalakulatra terjedtek ki egyidőben, s nem kínáltak mindenki számára elfogadható jövőképet.

Piemont helyzete 1848 után

Az 1848-as forradalmak leverése után a Habsburg-hatalom visszaállította az abszolutizmus rendszerét, melyet besúgórendszerével, titkosrendőrségével tovább erősített. Egyetlen szabad állam maradt az egész félszigeten, a Torino székhelyű Szárd-Piemonti királyság. Uralkodója, II. Viktor Emmanuel 1848-ban maga is harcolt Ausztria ellen, s a forradalmak elültével is megőrizte az alkotmányos monarchia szervezetét, önálló hadseregét, s az olasz mozgalmak színeit, a zöld-fehér-piros trikolort. Ez a Szárd-Piemonti királyság vezeti majd Itáliát a 19. század második felében a nemzeti egység felé. E szerepvállaláshoz kellett még egy eltökélt politikus, Camillo Benso Cavour első miniszter, aki huszonévesként arról ábrándozott, hogy egyszer Olaszország minisztere lesz.

Cavour, Camillo

Cavour, Camillo Beso di, gróf (1810-1861) olasz államférfi piemonti nemesi családban született. 1847-ben Torinóban megjelenő II Risorgimento c. politikai lap szerkesztője lett. 1852-ben a király kinevezte miniszterelnöknek. Élete hátralévő részében nélkülözhetetlenné tette magát. Programjának a szárd állam liberális megújítását, a Habsburgok elleni - katonai és diplomáciai - harcot tekintette. Támogatta az olasz egységet szorgalmazó felkeléseket.