Az unitárius vallás

Pár évvel Luther fellépése után már megjelentek hívei Magyarországon is. Elsősorban a német ajkú városiak lettek követői, később magyarok is. Alighogy a század derekára elfogadottá vált az új irányzat, és kezdett kiépülni egyházszervezete, máris megjelent a svájci irányzat. A mezővárosok és falvak egész sokasága az 1540-es években már rögtön ezt követte. A magyarországi református (svájci) irányzat legfontosabb központja Debrecen lett. A város a három országrész érintkezési pontján állt, államoktól és földesurától lényegében független volt. Szellemi vezetője a fiatal, energikus prédikátor és hitvitázó, Méliusz Juhász Péter szuperintendens (református püspök) volt. (Az irányzat hívei még nem nevezték magukat kálvinistáknak, mert számos kérdésben - például a predesztinációt illetően - nem Kálvin, hanem Zwingli követői voltak.) Méliusz legnagyobb ellenfelei a reformáció következő irányzatának, az antitrinitárius irányzatnak hívei lettek. (Magyarországon unitáriusnak hívják.) Erdélyben maga János Zsigmond fejedelem is erre a hitre tért. Az unitárius egyház hatása azonban végül nem terjedt túl az erdélyi magyarok körein. Legnevesebb képviselője Dávid Ferenc volt, akit a katolikus Báthory István erdélyi fejedelem börtönében halt meg. Az unitárius nézetek továbbfejlesztésével keletkezett egy sajátosan erdélyi irányzat, a szombatosoké. Szerintük Jézus megváltó volt ugyan, de kudarcot vallott, ezért el kell vetni az Újszövetséget. Ezért ünnepüket - a messiást továbbra is váró zsidókhoz hasonlóan - szombaton tartották. A szombatosoké kis, üldözött irányzat maradt.

Az új hitelvek hirdetői, az ún. prédikátorok korábban gyakran papok vagy ferences szerzetesek voltak, jelentős részük járt külföldön és személyesen tanult Wittenbergben Luthertől, Melanchtontól, vagy Genfben, Zürichben, később Hollandiában. (Több ezer magyar diák tanult protestáns főiskolákon Európában.) Lelkesen járták az országot, prédikáltak, írtak, hitvitákon vettek részt. Felhasználták a nyomda nyújtotta propagandalehetőségeket: betűmetsző nyomdászok, papírkészítők, kiadók és írók voltak egy személyben. (A legnevezetesebb ilyen nyomdász-író a szász származású Heltai Gáspár volt. ) A vallási kérdést társadalmi kritikával elegyítették, és azt hirdették, hogy a törököt büntetésül küldte az Úr a magyarok ellen - ahogy annak idején az asszírokat a zsidók ellen -, mert bálványokhoz pártoltak (pl. pápa, szentkultusz), uraik pedig népnyúzók, "dúlók-fosztók". Nem véletlen, hogy nézeteik visszhangra találtak az egyszerű falusi, mezővárosi emberek körében is.

A protestáns térnyerés Magyarországon

A 16. század végére Magyarország lakosságának nagyobbik fele református lett, negyede pedig evangélikus (ez a német és szlovák nyelvű településekre szorult vissza). Katolikus csak egy elenyésző kisebbség maradt (kb. 5%, főleg székelyek). (A huszonegy nyomdából például csak egy volt katolikus kézen, iskoláik is alig maradtak, ahogy eltűnt a kolostorok 95%-a is.) Az 1560-as évekre kezdtek kialakulni a protestáns egyházszervezetek. Ezek a katolikushoz részben hasonló hierarchiát vettek át, melyben az egyházkerületek élén a lelkészek választotta püspökök (szuperintendensek), azon belül az egyházmegyék élén esperesek álltak. A püspököknek és espereseknek az adott terület zsinata előtt kellett beszámolniuk. A lelkészeket többnyire a gyülekezetek választották, de abba, és általában az egyházi élet irányításába beleszólt a földesúr is. Az ő anyagi támogatásából tartották fenn magukat az új egyházak. (A földesurak gyakran maguk szedték be az ősi egyházi tizedet, és részben ebből juttattak a protestáns lelkészeknek.) Országos zsinat vagy központi szerv nem volt. (Erdélyben volt a protestáns egyházaknak egy fő világi elöljárójuk is: a fejedelem.) A 17. században a református egyházon belül nálunk is megjelent a puritanizmus, mely a püspöki rendszer helyett svájci mintára választott, világiakból is álló presbitériumokat szeretett volna bevezetni. Ez a törekvés azonban csak a 19. századra érte el célját. Az 1568. évi tordai (Erdély) országgyűlés törvénye a korabeli európai viszonyokhoz képest páratlan szabadságot biztosított egyszerre három felekezet (református, evangélikus, unitárius) községeinek, uruk és a fejedelem vallásától függetlenül. Később pedig ezt a szabadságot kiterjesztették a katolikusokra is, visszaengedve korábban kiűzött papjaikat, és továbbra is elnézték az ortodox egyház működését. Igaz, az újabb hitújító irányzatokat tiltották, és az engedélyezett felekezetek közül is hol a katolikust, hol az unitáriust korlátozták. De még ez a korlátozott vallási türelem is egyedülállónak számított a kor Európájában. Kialakulásának oka az erdélyi társadalomban keresendő: mind a négy "bevett" irányzat mögött nagyjából megegyező társadalmi erők (városok, birtokosok, katonaelemek) álltak. A 16. században egyelőre hasonló volt a helyzet a királyi Magyarországon is: az európai gyakorlathoz képest viszonylag békésen megfértek a felekezetek. A hódoltságban is szabadon folyt a térítés, az itteni hitvitákon néha török méltóságok játszották a döntőbíró szerepét.

A magyarországi művelődés a reformáció évszázadában

A reformáció szellemi egységet teremtett a három magyar országrész között, és bekapcsolta Magyarországot az európai szellemi vérkeringésbe. Sorra alakultak a protestáns közép- és felső iskolák. A leghíresebb református főiskola a sárospataki lett, melyet Lorántffy Zsuzsanna, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem felesége (XVII. század) fejlesztett magas szintre. (Román tannyelvű főiskolát is alapított.) Vendégprofesszora volt az európai hírű lengyel pedagógus, Comenius is. A kor legnevezetesebb kiadványa Károlyi Gáspár gönci prédikátor Vizsolyban megjelent teljes Bibliafordítása lett (vizso lyi Biblia, első kiadás 1590). Munkáját - mely több mint száz kiadásban jelent meg azóta - a későbbi fordítások is felhasználták, ma is részben az ő szavait olvassuk a magyar Bibliában. Sok zsoltáros, énekes könyv is megjelent. A teológiai munkák mellett - részben anyagi okból - egyre több népszerű, anyanyelvű világi kiadványt is megjelentettek. Ezek között legfontosabbak a vásárokban kapható "mindent tudó" kalendáriumok (pl. Csízió) lettek. A magyar nyelvű irodalom első nagy korszaka volt ez, amikor az első világi lírai vers, dráma (Bornemisza Péter), mesekönyv, történeti munkák, tankönyvek, szótárak, tudományos művek (pl. Apáczai Csere János Enciklopédiája) jelentek meg. De ekkor jelentek meg a magyarországi nemzetiségek első anyanyelvű könyvei is (német, román, horvát, szerb).

Az ellenreformáció Magyarországon

A katolikus egyház a három részre szakadt ország korában egy hívek nélküli szervezet és vagyonegyüttes volt Magyarországon, különösen a Hódoltság és Erdély területén. Felszámolására azonban a protestánsok nem törekedtek. Pázmány Péter (1570-1637) játszotta a legfontosabb szerepet abban, hogy a megmaradt katolikus keretek tartalmat kapjanak. Pázmány tizenhárom éves korában tért át a katolikus hitre, belépett a jezsuitákhoz. A szenvedélyes anyanyelvű prédikáció és hitvitázó irodalom mestere volt. Hatalmas terjedelmű, logikus felépítésű főműve (Isteni igazságra vezérlő kalauz 1613) egymaga próbált szembeszállni az előző évszázad egész protestáns irodalmával. Harminc főúri családot térített vissza a katolikus hitre. (Halálakor már több katolikus főúr volt a királyi országrészben, mint protestáns. Az áttértek között voltak például a Zrínyiek, az Esterházyak.) Az arisztokratákat követték az áttérésben az őket szolgáló köznemesek. Sőt, birtokaikról elűzték a protestáns prédikátorokat, és a parasztokat is a katolikus hit felvételére kötelezték. Így az ellenreformáció kezdettől fogva - inkább, mint a reformáció - felülről lefelé (a kiváltságosoktól az egyszerű emberekig) irányult, a hatalmi eszközöket is igénybe véve. "Nem szenvedjük, hogy akármely hosszú üstökű s rövid eszű kofa, akármely taknyos orrú tetves sócé [jöttment], akármely nyalka szerszem [ügyeskedő] katona, vagy kaptabűzű míves legény ítélőmester legyen a Szentírás dolgában" - írta Pázmány. A török uralmat - megfordítva ellenfelei érvelését - a reformációs tévelygésért járó isteni büntetésnek mondta, és maga is ostorozta a hatalmasok visszaéléseit. Pázmány, aki esztergomi prímás (1616), majd bíboros lett, nagy gondot fordított a papnevelésre, számos új katolikus főiskolát hozott létre. Ő alapította az ország első máig fennmaradt egyetemét is Nagyszombaton (1635), ahol jezsuiták oktattak. Munkatársa, a szintén jezsuita Káldi György elkészítette az első katolikus Bibliafordítást is (1626). Más művek is jelzik, hogy az anyanyelvű irodalom megjelentetésében a protestánsok nyomába szegődtek. A megerősödött önbizalmú püspökök az 1670-es években, az állam támogatásával sorozatosan vették el fegyverrel a városok templomait, börtönöztették be az ellenállókat. A katolikus terjeszkedés a következő évszázadban is folytatódott. Eredményeként a XVIII. században már ismét többségbe kerültek az országban a katolikusok, de jelentős területeken megmaradt a protestáns többség. (Főleg a szász városokban, Erdélyben és a keleti megyékben.) A keresztyén (protestáns, főleg református) és keresztény (katolikus) Magyarország világszemlélete, mentalitása, politikai magatartása a következő évszázadokban is sokban eltérő maradt.