Gazdasági fellendülés a 16. században

Miután a 14. századi európai gazdasági megtorpanás elmúlt, tovább folytatódott a 11. században megindult európai folyamat, a termelés, a városok, a népesség növekedése. (Egyes számítások szerint Európa teljes lakossága 1450 és 1600 között nagyjából 50 millióról 106 millióra nőtt. Több ettől jelentősen eltérő becslés is létezik.) Ez a gazdasági fejlődés ugyanúgy oka volt a felfedezéseknek és az azt követő európai kirajzásnak, térhódításnak, mint a 11. századi fellendülés a keresztes terjeszkedéseknek. De mindez következmény is. Egyszerre óriási mértékben kibővültek Európa kereskedelmi kapcsolatai. A beáramló arany, majd nyersanyagok nagy hatást gyakoroltak az európai gazdaságra. Az első látványos változás az ún. árforradalom volt a 16. század derekától. A beáramló nagy aranymennyiség miatt ugyanis az arany ritkasága és így értéke is csökkent, az aranyban kifejezett árak viszont ennek megfelelően megemelkedtek. A század végére részben emiatt az árak nagyjából három-négyszeresükre ugrottak. Az áre Gazdag Jakob Fugger melkedésben azonban szerepet játszott a népességnövekedés is: több embert kellett ellátni - elsősorban élelmiszerrel. Ez az oka, hogy főleg a mezőgazdasági cikkek ára emelkedett. Ennek következtében a kelet-közép és a kelet-európai országok egyre jobban bekapcsolódtak a nemzetközi kereskedelembe. Élelmiszer mellett nyersanyagokat is szállítottak Nyugat-Európába, cserében pedig iparcikkeket, főleg textilt vittek magukkal. A kézműipari termelés növekedése miatt viszont az iparosok az élelmiszerekhez képest olcsón kényszerültek eladni termékeiket. Hogy csökkentsék az előállítás költségeit, új szervezeti formákat vezettek be. A kereskedő vállalkozó olcsó falusi bedolgozókhoz szállította a nyersanyagot (például gyapjút), és velük dolgoztatta fel (szövés), majd tovább szállította másokhoz, újabb munkálatokra (festés). (Ezt a megoldást kiadási rendszernek vagy szétszórt manufaktúrának szokás nevezni.) A módszer előnye volt, hogy a városi céhek hatáskörén kívül, vidéken lehetett termelni, így a vállalkozókat nem kötötték meg a céhek versenyellenes előírásai, és a munkaerő is olcsóbb volt. Máskor egy üzemen belül folyt a munka, de nem egyetlen ember végezte el az egész munkafolyamatot egy-egy munkadarabon, mint ahogy ez a céhes műhelyekben volt szokásos. Egy dolgozó csak egy munkafázist végzett el, majd tovább adta a munkadarabot egy másik munkásnak, a következő munkafázisra, és így tovább. Így egy munkás sok darabon dolgozott, de mindegyiken csak ugyanazt az egyszerű, könnyen tanulható munkát végezte. Még saját kezével végzett már gépies mozdulatokat. Az ilyen üzemeket - éppen a kézzel végzett munkáról - manufaktúráknak nevezik. (Manufaktúrák: manus: kéz, facio: tesz, latinul.) A manufaktúrák is többnyire vidéken jöttek létre (főleg Flandriában vagy Angliában), ahol egyes kézműves falvak hatalmasra duzzadtak. A kereskedelmi és ipari vállalkozásokat segítették elő az egyre tőkeerősebb és kiterjedtebb tevékenységet folytató bankok. Zálogért és kamatra kölcsönöket nyújtottak a vállalkozásokhoz, letétpénzeket fogadtak el, vagy akár készpénz nélkül, bankjegyek és váltók segítségével fizettek és bevételeztek. Egy-egy nagyobb bankháznak (pl. a firenzei Medicieknek vagy az augsburgi Fuggereknek) az egész kontinensre kiterjedő fiókhálózataik voltak, így az egyik országban kiállított váltót egy sok száz kilométerrel messzebb fekvőben is be lehetett váltani. Megbízott tudósítókat küldtek szét minden országba. Pénzvagyonuk nagyobb volt az uralkodókénál, sőt, ők nyújtottak a fejedelmeknek, köztük a pápának és a császárnak is kölcsönöket, és így nagy befolyást gyakoroltak a nemzetközi politikai életre. Megnyíltak az első árutőzsdék is, ahol nagyban, áruminták alapján, a készletek felesleges mozgatása nélkül lehetett eladni, venni, vagy közvetlenül a vétel után továbbadni. Biztosító társaságok jöttek létre, így a távolsági kereskedelem biztonságosabb üzlet lett. Ha egy vállalkozásra nem volt elegendő egyetlen ember tőkéje, akkor a kereskedők összeadták tőkéjüket és részvénytársaságokat hoztak létre, közösen szerelve fel a flottákat. A 16. század kereskedői, bankárai és iparvállalkozói már igazi kapitalisták voltak, akik nem maguk és családjuk ellátására, hanem újabb és újabb befektethető tőkemennyiség előállítására, tőkefelhalmozásra törekedtek. Nem éltek szegényesen, de jövedelmük nagyobb részét újra meg újra befektették, a még nagyobb nyereség reményében.