Tananyag választó:
Az önkényuralomtól a kiegyezésig
Jegyzet szerkesztése:
A magyar ellenállás és a Bach-rendszer válsága
Eszköztár:

Széchenyi a Bach rendszerről

"Excellenciád a parasztok felszabadítását stb. érdemül rója fel. […] A magyar parasztokat nem excellenciád, hanem 1848-ban a magyar törvényhozás szabadította fel, mit Magyarországon a legkisebb iskolás gyermek is tud, és ezen szerencsében … az örökös tartományok jobbágyai is csak azért részesültek valószínűleg, mert excellenciád Magyarországban a megtörténtet meg nem történtté nem tehette. ... Ön felhozza a vasutakat quasi [mint] az ön ajándékait, a folyók szabályozását és az országos közlekedés tekintetében történt javításokat is. A vasutat az idő hozta meg, és nem ön, drága miniszter úr; a folyók szabályozása már folyamatban volt, és olyan alapra volt fektetve, hogy még maga is jónak tartotta azt megtartani; és ami az országutakat stb. illeti, ezek általában véve, az ön tízévi példátlan tevékenysége óta sokkal rosszabbak, mint azelőtt voltak."

Magyar társadalom reakciói a Bach-korszak idején

A magyar társadalom nagy része ellenségesen állt szemben Bach rendszerével. Helyenként előfordultak merényletkísérletek és fegyveres lázadások is, de ezeket keményen leverték és megtorolták. Megélénkült az Alföldön a betyárok tevékenysége (például Rózsa Sándoré), melynek némi politikai színezete is lett: fő célpontjaik a zsandárok és hivatalnokok lettek. Az új rendszerrel inkább a teh etségtelenebb karrieristák működtek együtt. A polgárság és az egykori köznemesi réteg értékesebb része (de messze nem az egésze) - már ha anyagilag megengedhette magának - a passzív ellenállást (passzív rezisztencia) választotta. Ez azt jelentette, hogy minden együttműködést megtagadott: hivatalt nem vállalt, lehetőleg adót nem fizetett, kerülte az érintkezést is. A jellemes távolságtartáshoz a mintát Deák Ferenc adta. Deák a forradalom elveivel igen, a szabadságharc váll Deák Ferenc Deák Ferenc alásával azonban már nem értett egyet, így - bár a Batthyány-kormányban az igazságügyi tárcát vezette - 1849 elején visszavonult zalai birtokára. Mivel a Habsburg-ház trónfosztása kapcsán nem kompromittálódott, ezért az új hatalom 1850-ben tanácskozásra hívta Bécsbe, ő azonban válaszában kijelentette: "A közlemúlt idők szomorú eseményei után, és olyan viszonyok közt melyek még ma is fennállnak, lehetetlen számomra, hogy a közügyekben részt vegyek." Deák lett irányadó politikus a hazai közvélemény számára. A többség úgy gondolta, hogy ha nem is az 1849-i függetlenségi nyilatkozathoz, de az 1848-as áprilisi törvényekhez mindenképpen vissza kell térni. Az új rendszerrel szemben álltak azok a konzervatív arisztokraták is, akik elítélték az 1848-as változásokat és beadványokban sürgették az 1847-es rendi állapotok és önkormányzat visszaállítását. Mikor 1857-ben Ferenc József császár Magyarországra látogatott, felháborodottan utasította el még az ő szerény javaslataikat is. (E látogatás alkalmából íródott Arany János A walesi bárdok című verse.) A magyar közvéleménynek meg kellett elégednie két részleges amnesztiával (1854, 1857).

Bach rendszerének válsága

Az 1849-ben külföldre menekült magyar politikai és katonai vezetők (emigránsok) szétszóródtak Európában és Amerikában. (Sokan török oldalon harcoltak a krími háborúban az oroszok ellen, mások Garibaldi vagy Lincoln oldalán.) Mikor az 1859-es itáliai háború lehetősége felmerült, Kossuth Lajos tárgyalásokat folytatott III. Napóleonnal arról, hogy a francia katonai segítség terjedjen ki egy magyar szabadságharc támogatására is. Kossuth angliai nagyvárosokban rendezett nagygyűléseken sikeresen agitált amellett, hogy a közelgő, Magyarországra is kiterjedő háborúban Nagy-Britanniának semlegesnek kell maradnia. (Ezt az új whig kormány meg is ígérte.) Szerb, román és piemonti vezetőkkel is egyeztetve folytak az előkészületek, többek között az itáliai magyar katonai haderő (magyar légió) felállítása (fontos közreműködő volt Klapka György és gróf Teleki László is). Bécs éppen azért kötött gyorsan fegyverszünetet, mert tartott attól, hogy a harcok magyar földre is kiterjednek. A magyar szabadságharc terve így füstbe ment. De a háborús kudarc (Lombardia elvesztése), a hatalmas pénzügyi hiány (deficit), és a magyarországi nyugtalanság rákényszerítette Bécset arra, hogy változtasson eddigi politikáján. Bach belügyminisztert más népszerűtlen vezetőkkel együtt menesztették (1859). A közélet feléledt tetszhalálából. Ismét illő lett a magyaros viselet, egymást érték a nemzeti hősök és költők tüntetésszerű ünneplései. Kimagasodott ezek közül az öngyilkos Széchenyi István temetése (1860), akit az önkény áldozatának tekintettek. Nagy sikerrel ünnepelték Erkel Ferenc új operáját, a Bánk bánt (1861). A hatalom már túl bizonytalan volt ahhoz, hogy mindezt megakadályozza. Nyilvánvaló volt, hogy a centralista abszolutizmus rendszere megbukott, de nyitott kérdés maradt, hogy merre lépjenek tovább. A magyar nemes egykor és most A magyar nemes egykor és most