Pénz és hódítás

[...]"Mikor azonban a köztársaság a sok küszködés s az igazságosság révén nagyra nőtt, a jólét, tombolni kezdett és mindent összekavart. Azok számára, akik a fáradalmakat, a veszedelmeket, a kockázatos és szorongató helyzeteket könnyedén elviselték, a különben nem megvetendő nyugalmas élet és gazdagság teherré, s nyomorúságuk forrásává vált. Kezdetben tehát a pénz, aztán pedig a hódítás vágya harapódzott el. Nagyjából ez lett a táptalaja valamennyi bajunknak. A pénzsóvárság ugyanis visszájára fordította a becsületességet, a tisztességet, s a jó erkölcs valamennyi törvényét: helyettük megtanította az embereket a kapzsiságra, a gőgre, az önzésre, az istenek semmibevételére, s arra, hogy a világon minden megvásárolható. A gazdagság utáni vágy sok embert alattomossá tett, rávette őket, hogy mást mondjanak, mint amit éreznek, s a barátságot és ellenérzést ne a valóság alapján, hanem saját érdekeik szempontjából mérlegeljék..."

(Sallustius, római politikus és történetíró, Kr. e. 1 század)

A hadi dicsőség

A senatus annak idején az elpártolt épeiroszi városokat a hadseregnek adta át zsákmányul. Az egyes városokba centuriókat küldtek azzal, hogy (a consul) a városok őrségére rendelte őket, és hogy Épeirosz lakói a makedónokéhoz hasonló szabadságot fognak nyerni. Minden város tíz előkelő polgárát magához hívatta a consul, és általuk megparancsolta, hogy minden aranyat és ezüstöt vitessenek ki a város főterére. Ezután a római csapatokat szétküldték a városokba. A távolabbiakba előbb indultak el, mint a közelebbiekbe, hogy minden városba egy és ugyanazon a napon érkezzenek meg. A tribunusoknak és a centurióknak kiadták a teendőikről szóló utasítást. Kora reggel már minden aranyat és ezüstöt városonként egy halomba hordtak. Tíz órakor egyszerre jelt adtak a katonáknak a városok kifosztására. A zsákmány oly nagy volt, hogy minden lovaskatona fejenként 400, minden gyalogos katona 200 denariust kapott. 150 000 embert tettek rabszolgává. Végül a kirabolt városok falait lebontották. Összesen 70 várost raboltak ki... (Livius)

Küldetéstudat

"Mások a lélegző ércet véssék ki puhábbra (Elhiszem én) s eleven képpé messék ki a márványt, Pert jobban vigyenek mérjék ki az ég sugarának Pályáját okosan, s mondják meg a csillagok útját Ámde te, római, arra ügyelj, hogy a népeken úr légy (Ez művészeted) és hogy szabd meg a béke szokását, És kíméld a legyőzöttet, de tipord le a dölyföst." (Vergilius: Aeneis)

A kultúra zászlóvivője

Hogy a szétszórtan élő műveletlen és épp ezért harcias népet az élvezetek útján hozzászoktassa a békéhez és nyugalomhoz, [Agricola] személyesen buzdította és hivatalosan támogatta őket abban, hogy templomokat, tereket és házakat építsenek... Továbbá az előkelők gyermekeit polgári nevelésben részesítette... úgyhogy azok, akik nemrégen még tudni sem akartak a római nyelvről, most mára szónokláshoz is kedvet kaptak. Aztán viseletünket is átvették és divatos lett a tóga. Sőt lassanként eljutottak már az élvezetek csábításaihoz is, az oszlopcsarnokokhoz, fürdőkhöz és ínyenc lakomákhoz. Ezt naivságukban kultúrának nevezték, holott már egy kicsit szolgaság volt. (Tacitus, római államférfi, történetíró, Kr. u. 55-120)

Könyörtelen rablók

[Calgacus brit vezér így buzdítja a népet hogy álljanak ellen a római hódításnak] "...Most megnyíltak Britannia határai, nincsen már több nép, csak a tengerár és sziklák és az igen ellenséges rómaiak, kiknek gőgjét hiába próbálnók engedelmeskedéssel és alázattal meglágyítani. Ők ugyanis rablói a földkerekségnek. Miután mindent elpusztítottak és nincs már számukra érintetlen szárazföld, most már a tengert kutatják át. Fösvények, ha gazdag az ellenségük, kérkedők, ha szegény. Sem kelet, sem nyugat nem tudta őket kielégíteni? Egyforma szenvedélyességgel kívánják meg ők egyedül mindenkinek kincseit vagy szegényes javait. Hamis okok alapján rabolnak, gyilkolnak és terjesztik ki hatalmukat. Ha pedig valahol már mindent elpusztítottak, akkor azt mondják, hogy békét teremtettek. A természet úgy kívánja, hogy mindenkinek kedvesek gyermekei és rokonai, ezeket csupa jóindulatból elviszik, hogy máshol szolgáljanak. Ha a feleségek és a testvérek el is kerülik az ellenség szenvedélyének kielégítését, becsületüket mint barátok és vendégek teszik tönkre. Korbáccsal és megszégyenítéssel kikényszerítik, hogy ingó és ingatlan vagyonotok adóvá legyen, szántóföldetek és évi termésetek terményadóvá, testetek és kezetek pedig erdők irtására és mocsarak lecsapolására szolgáljon. A szolgaságra született rabszolgát egyszer adják el, és az urak táplálják őket. Britannia naponta maga veszi meg szolgaságát és maga táplálja magát." (Tacitus)