Az ember ill. emberek csoportjának viszonya egy olyan hatalomhoz, amitől ő a hite szerint függ. Ez a viszony alapulhat értelmi, érzelmi, morális kapcsolaton. A vallások egy része ismeretlen eredetű, de vannak olyanok, amelyeknek az alapítóját ismerjük.

Olyan monarchikus államforma, amelynek élén a király áll.

A paleolit korra vagy ilyen jellegű civilizációra jellemző, a családnál és nemzetségnél nagyobb társadalmi csoport, amelynek tagjai önmagukat közös őstől eredeztetik, közös hagyományokat követnek. A törzsekhez tartozó nemzetségek közösen léptek fel az esetleges külső támadás ellen.

Mezopotámiai nép, eredetük mai napig vitatott. A Kr.e. IV. évezred folyamán telepedtek le a folyóközben, városállamokat alapítottak, csatornákat építve öntözésés földművelést folytattak.

A termelő életmód, a falvak, majd a városok kialakulásával a gazdasági élet fejlődése és összetettebbé válása megkövetelte a munkavégzés központi megszervezését a társadalmon belül elfoglalt helyzet alapján. Ennek eszköze lett az állam, mely az egy területen élőket fogja össze, azaz a területi és nem a vérségi elv a közösségszervező erő. Az állam a munka irányítása mellett biztosítja a társadalom belső rendjét és a védelmet a külső támadókkal szemben. Az államapparátus fenntartását a termelők által fizetett adó fedezi. Az államban élők egymás közti viszonyát a jogrend, a törvények szabályozzák.

Kr.e. 625 és Kr.e.539 között fennálló birodalom, amelynek legjelentősebb uralkodója Nabukodonozor volt. Meghódította Szíriát, elfoglalta Jeruzsálemet is, s ez utóbbi lakosságát áttelepítette Babilonba. Ez a zsidók ún. babiloni fogsága.

Az ókor államokban fontos szerepű tisztségviselő. Az írásbeliség a redisztributív módon működő gazdaságok elengedhetetlen eszköze, ezért az írnokság viszonylag rangos és megbecsült foglalkozást jelentett, hiszen nagyon kevesen és hosszú idő alatt sajátították el a bonyolult írásjeleket.

A Tigris és az Eufrátesz folyók közötti terület, amely az ókori keleti civilizációk egyik központja. Itt jött létre a sumér civilizáció, az Ó- és ÚjBabiloni Birodalom, de a térség fontos része volt az asszír és perzsa birodalmaknak is.

Eredetileg a közös őstől származó vagy csak fiktív közös őstől származtatott emberek csoportja, akik között általában tilos a házasság. A törzsnél kisebb, a nagycsaládnál viszont nagyobb társadalmi egység.

Az ókori keleti államokban a gazdasági élet centrumai az uralkodó palotája mellett a papi központok, a templomgazdaságok voltak. A központi igazgatás gyűjtött be minden jövedelmet, ez is rendelkezett vele, osztotta szét azt, amit nem raktároztak el.

(Kr.e. 1304-1237) Egyiptomi fáraó, az Újbirodalom korának egyik legjelentősebb uralkodója. Hódításai segítségével jelentősen kiterjesztette Egyiptom befolyását.

Másképp politeizmus. A vallások túlnyomó többségére jellemző felfogás, amely szerint a világot több istenség vagy több isteni jellegű erő irányítja.

Más néven III. Alexandrosz, Kr.e. 336 és 323 között uralkodott. Kr. e. 336-ban, apja meggyilkolása után, mindössze 20 évesen vette át a hatalmat. Gyermekkora óta a trón betöltésére nevelték, s olyan tanítót mondhatott magáénak, mint Arisztotelész. Első dolga a görög városok szövetségének a megerősítése volt, amit a Perzsa Birodalom megöntésére kívánt felhasználni. Kr.e. 334-ben indította meg hadjáratát a perzsák ellen. Kr.e. 333-ban Isszosznál győzelmet aratott, de nem a Birodalom belső területei, hanem Egyiptom meghódítására indult. Kr.e. 332-ben foglalta el és a következő évben a Nílus deltában megalapította Alexandriát. Kr.e. 331-ben győzte le véglegesen a perzsákat a gaugamélai csatában. Az India elleni hadjáratot Nagy Sándor hadseregének lázadása akadályozta meg. Hatalmas birodalmát igyekezett egységes állammá szervezni, ám ez korai halála miatt sem következhetett be.

Az ókori Római Birodalomhoz tartozó, de Itálián kívüli tartományok, amelyek Róma politikai és katonai irányítása alatt álltak. Évente adót fizettek, és a szenátus által kinevezett tisztviselő irányította ezeket. Az első provincia az I. pun háborút követően Szicília lett.

Egyiptom folyója. Gazdasági jelentősége mind a mezőgazdasági termelés (áradások), mind a szállítás szempontjából óriási.

Más néven szent véset. Az egyiptomi képírás, mely szó-, szótag-, mássalhangzó- és fogalomjelek bonyolult kombinációjából állt. Bonyolultsága miatt elsősorban díszírásként használták emlékműveken, papiruszon csak a fáraósírokban talált Halottak Könyvében alkalmazták. Az írást 1822-ben Jean François Champollion fejtette meg.

Ókori egyiptomi város a Nílus nyugati partján. Ámon isten kultuszának központja, vallási és uralkodói központ az Újbirodalom korában.

Természetes kiszáradás vagy mesterséges eljárás, bebalzsamozás következtében jó állapotban fennmaradt holttest. Az egyiptomi és egyes amerikai kultúrákban volt szokás a halottak mumifikálása.

Óegyiptomi isten, a pusztítás megtestesítője.

A halottakhoz kötődő hiedelmek, szokások már az őskorban kialakulhattak a régészeti leletek alapján. A kultuszok egy része az ősöket továbbra is a közösség tagjának tekinti, így a szertartások az ő megidézésüket, segítségük kérését jelenti elsősorban.

Egyiptomban az Óbirodalom uralkodóit még "Nagy Istennek" szólították, arra célozva, hogy kezdetben nem voltak földi királyok, hanem maguk az istenek – pl. Osiris – uralkodtak az ország felett. A fáraó (per aa = nagy ház) címet ekkor még nem használták, ez a cím majd csak az Újbirodalom korában terjed el. A fáraó volt a hadsereg főparancsnoka, az államigazgatás és a kincstár feje, valamennyi templom főpapja és a legfőbb bíró. Úgy vélték, hogy tőle függ az ország termékenysége, ezért ő tette meg a földeken az első kapavágást, s ő kezdte meg az aratást. A fáraó közvetített az istenek és az emberek világa között, sohasem mondhatott le, s nem is vonulhatott nyugalomba. Isteni eredetét azzal is hangsúlyozták, hogy kezdetben csak neki emelhettek halotti síremléket.

Állataikkal vándorló életmódot folytató népek életmódjának összefoglaló neve. Vándorlásaik irányát a táplálék és a vízlelőhelyek határozzák meg.

Az Ószövetség szerint Izrael bírája, aki erejét a hajában hordozta.

A Biblia szerint az ígéret földje, amit Jahve Ábrahámnak és utódainak adott.

Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Etiópiában élő népek, a bibliai hagyomány szerint közös ősük Noé egyik fia, Sém. Közéjük tartoznak pl. az arabok, az izraeliták, az etiópok és a föníciaiak.

Az Ószövetségben első a páriarkák között, Izrael népének ősatyja.

Egyrészt Jákob ősatyának és a tőle származott népnek, s a nép országának a neve. A bibliai elbeszélés szerint Jákob ősatya onnan nyerte a nevet, hogy egy angyallal megküzdött (az Istennel küzdő).

Palesztína déli része, amely nevét (másképp Júdea) a 12 izraelita törzs egyikéről kapta.

Az egységes zsidó állam első királya volt Kr. e. 1025 és 1012 között. A filiszteusokkal vívott harcban halt meg.

Az izraelita vallás istentiszteleteinek megtartására szolgáló templom.

Izrael istenének az elnevezése, az eredeti, csak mássalhangzókkal jelölt név téves olvasatából létrejött változat a Jehova.

A Biblia tanításai alapján a zsidó az Isten által kiválasztott nép.

Monoteizmus. Vallási elképzelés, mely szerint a világot egyetlen istenség teremtette, és az ő akarata irányítja. A legelterjedtebb monoteista vallások: a zsidó, a keresztény és az iszlám vallás.

Másképp Ótestamentum. A Biblia első része, ami mind a zsidóknak, mind a keresztényeknek szent könyve. Az iszlám hitűek is elismerik prófétáit. A nevében szereplő szövetség elnevezés az Úr és a választott népe közötti szövetségre utal, ami előrevetíti a Krisztus személyével szimbolizált új szövetséget.

Az Ószövetség szerint ezek a törvények azok, amelyeket Isten a Sínai-hegyen adott Mózesnek, hogy Izrael népét ezek az erkölcsi szabályok, parancsok vezessék. A kőtáblába vésett törvényeket az ún. frigyládában őrizték.

Egyistenhit. Olyan vallási elképzelés, mely szerint a világot egyetlen istenség teremtette, és az ő akarata irányítja. A legelterjedtebb monoteista vallások: a zsidó, a keresztény és az iszlám.