A húszas évek második fele az általános gazdasági fellendülés időszaka volt. A háborús sebek begyógyultak, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok kezdtek helyreállni. A valuták stabilizálódtak. Az emberek bizakodóvá váltak. Azonban a háború alatt és után olyan gazdasági foly amatok indultak meg, melyek jelentőségét csak nagyon kevesen voltak képesek felmérni, s még kevesebben tudták a következményeit előre jelezni. A Szovjetunió hatalmas piaca kiesett a világgazdaságból; az országok jelentős része protekcionista gazdaságpolitikát folytatott; az új európai kisállamok nem jelentettek igazi vásárlóerőt, csak a vámhatárok hosszát duplázták meg, és önellátásra törekvésük sem kedvezett a kereskedelemnek. A háború alatt mértéktelenül megnövelt ipari kapacitás óriási mennyiségben termelte a fogyasztási javakat; a korábban importra szoruló országok hatalmas exportot bonyolítottak le, ezzel egyszerre csökkentve és növelve a keresletet (Dél-Amerika, Ausztrália).Mindehhez nagyfokú technikai fellendülés és a termelés racionalizálása párosult. Az erősödő trösztök és bankok egyre kevesebb piaci szereplőt eredményeztek. Az új iparágak (elektronika, vegyipar) nem szívtak fel annyi munkaerőt, mint amennyi a sorvadó hagyományos iparágakban feleslegessé vált (kőszéntermelés, textilipar). Az árak stagnáltak, az árkonjunktúra helyett a tömegtermelési konjunktúra következett be. Az iparcikkek ára jelentősen meghaladta a mezőgazdasági termékek árát. A mezőgazdaság mindenhol alacsony nyereséggel termelt. Mindezek következtében a vásárlóerő jelentősen elmaradt a termeléstől.

A húszas évek közepétől az Egyesült Államokban a példátlan tőzsdei spekulációk az égbe hajtották a részvények árait. Mindenki itt akart nyereségre szert tenni. A nagy haszon reményében a kisemberek is tőzsdézni kezdtek a megtakarított pénzeikből. A pénzpiaci műveletek elszakadtak a gazdaság reális eredményeitől. Ennek lett következménye az 1929. októberi árzuhanás a New York-i tőzsdén, mely az amerikai pénzpiac összeomlását eredményezte. (1929 októbere és 1933 júliusa között a New York-i tőzsdén jegyzett össztőke értéke kb. 74 milliárd dollárral esett. 1933-ban az USA nemzeti jövedelme nem haladta meg a 40 milliárd dollárt.) Az európai államok gazdasági függőségük miatt szinte azonnal megérezték a hitelek és a felvevőpiac hiányát. A világ gazdaságában eddig példátlan méretű termelési visszaesés, csődhullám, munkanélküliség, szociális feszültség következett be. A nemzetközi kereskedelem egyharmadára zuhant. Az egyes országok maguk akarták megoldani az őket sújtó válságot, nemzetközi együttműködésre nem került sor. Az államok protekcionizmusra rendezkedtek be. Az eddig egymás gazdaságát kiegészítő országok egymással versengő gazdaságokká váltak. A gazdasági függetlenedés gondolata miatt az addig fejletlen, az adott ország számára hátrányos gazdasági ágazatokat kezdték fejleszteni. Ennek következtében a számukra előnyös ágazatok fejlesztésére nem jutott elég pénz. Ez a piac összezsugorodása mellett a termelési költségek jelentős növekedésével járt, amit a bérek és a szociális kiadások leszorításával ellensúlyoztak. A válság mélypontján a fejlett országok munkásainak negyede volt munka nélkül, az ipari termelés 37%-kal maradt el az 1929-es szinttől. (Egyedül az elszigetelt Szovjetunió ipari termelése haladta meg a válság előtti állapotát.) A mezőgazdasági cikkek árszínvonala is harmadára, ötödére esett vissza. A megoldási kísérletek főleg a válság tüneti kezelésére irányultak. A beruházások visszafogása még tovább súlyosbította a helyzetet, mert a válság mélypontján már arra sem voltak elegendőek, hogy az újratermelést biztosítsák. Az állam által szorgalmazott vállalat-összevonások mesterségesen magasan tartották az árakat, s ez a kereslet további beszűkülését eredményezte. Az adósságválság megoldására kétfajta megoldás terjedt el. Az egyikben a visszafizetések általános megtagadása (ebbe a gondolati körbe tartozott a német jóvátételek fizetésének felfüggesztése is), a másikban a valutaleértékelés (mely gyakran járt együtt az aranyalapról való letéréssel) került a középpontba. Ezek azonban nem voltak képesek arra, hogy a depresszióból kiemeljék az országokat és a nemzetközi gazdaságot. Új, átfogó koncepciókat kellett kidolgozni. A világválság okozta gazdasági károk hatalmasak voltak, lényegében nem maradtak el a világháború okozta károktól. A fő különbség azonban az volt, hogy míg a háborút elsősorban Európa szenvedte meg és a világ más részein voltak gazdasági haszonélvezői, addig a "Nagy Válság" az egész tőkés világot sújtotta.

Ipari termelés a válság alatt