A szó mai értelmében vett demokráciákról a húszas években még nem beszélhetünk. Az alkotmányokban rögzített jogok is jóval szűkebbek voltak, s azok sem terjedtek ki mindenkire. A választójog szinte mindenhol valamilyen korláttal érvényesült csak (pl. nőkre, kisebbségekre nem terjedt ki), a szociális gondoskodás igen szerény mértékű volt ott is, ahol egyáltalán létezett. Ennek ellenére ez a korszak az, ahol a demokratizálódás megindul. A berendezkedés demokratizmusa nem függött az ország államformájától: pl. Franciaország és az USA köztársaság volt, de Nagy-Britannia, Hollandia, Belgium, Svédország monarchikus formában működött. A politikai rendszer mindenhol stabil volt, a hagyományos erők biztosan uralták a közéletet. A különböző csoportjaik közötti hatalomváltások nem fenyegették a rendszer alapjait. A gazdasági bajok elmúltával beindult dinamikus fejlődés is a jólét és a biztonság érzését sugallta a polgárok számára. A nehéz esztendők alatt azonban itt is megjelentek olyan csoportok, pártok, melyek másként képzelték el a társadalom berendezkedését. A háborúval vagy a békével elszenvedett sérelmek, a gazdasági visszaesés következtében megrendült egyéni egzisztenciák, a tömegdemokráciák adta lehetőségek voltak azok, melyek számukra mozgásteret és bázist eredményeztek. Hangoskodó csoportjaik azonban a parlamenti képviseletig is csak ritkán jutottak el. A demokratikus berendezkedésnek az az alapjellemzője, hogy valódi megoldásokat keres a valós társadalmi bajokra, s ezt mindenki számára követhetően és ellenőrizhetően teszi, meg tudta védeni a rendszert a szélsőséges politikai erőktől. A húszas években, ha nehézségek árán is, de a demokratikus berendezkedésű államok megőrizték belső nyugalmukat és kialakult társadalmi rendszerüket.

Egyesült Államok

Az USA győztesként, a békerendszer elveinek kidolgozójaként és a világgazdaság vezetőjeként állt a háború befejezésekor. 1921-re azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. A demokraták helyett a republikánusok ültek az elnöki székben, a gazdaságban visszaesés jelei mutatkoztak, a külpolitikában az izolacionizmus (elzárkózás) hívei kerekedtek felül, melynek következtében az USA nem ratifikálta a versailles-i békerendszert és a Népszövetségbe sem lépett be. A külső ellenség megszűnésével az addig félretett belső gondok a felszínre törtek. A forradalmasodó Európa és az egyre sokasodó sztrájkok sokakat megrettentettek, "vörös pánik" lett úrrá. A hatalom keményen lépett fel a "gyanús" elemekkel szemben. A középrétegekben megerősödött az idegengyűlölet (több törvénnyel korlátozták a bevándorlást) és a rasszizmus. A puritán gondolkodásmód szélsőségeként a társadalom jobbítása érdekében bevezették az alkoholtilalmat. A déli és a közép-nyugati területeken teret hódított a fundamentalizmus, mely minden tanítást be akart tiltani, mely nem a Biblián alapult. A politikai életben jelentős előrelépés volt, hogy az 1920-as választásokon a nők a férfiakkal egyenlő választójoggal vehettek részt. A gazdaságban hatalmas változások következtek be. Coolidge elnök későbbi jelszava hűen tükrözte az uralkodó gondolkodásmódot: "Amerika dolga az üzlet." A gazdasági visszaesés megállítása érdekében magas vámokat vezettek be, csökkentették az adókat és növelték az üzleti szabadságot. Ez jótékony hatást gyakorolt a belföldi termelésre, s mivel az állam az infrastruktúra fejlesztése miatt folyamatos megrendelésekkel látta el az ipart, az évtized közepén úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben megy. Az ipari fellendülés bázisa az autógyártás volt, ahol a futószalag bevezetésével és egyéb technológiai újításokkal hatalmas tömegeknek adtak munkát és elérhető árú fogyasztási cikket egyszerre. Az autó az életmódot is megváltoztatta, a modern amerikai polgár mobillá vált. Lakóhelyét és munkahelyét sokkal sűrűbben változtatta, mint az európaiak. A városi és a falusi népesség nemcsak földrajzilag került közelebb egymáshoz, hanem szokásaiban is. A fellendülés másik húzóágazata az építőipar volt. Az autók elterjedése szükségessé tette az autópálya-rendszer kiépülését, az utak melletti vendéglátóhelyek létesítését. A nagyvárosokban az ingatlanárak égbeszökését a felhőkarcolók megjelenése követte. A megteremtődött jólét fogyasztásra ösztönzött. Ennek kielégítésére sokan jelentős kölcsönöket vettek fel, hogy üzletet nyithassanak, hogy nagyobb területeken, jobb eszközökkel termelhessenek. A konjunktúra időszakában ennek az eladósodásnak a megjelenése és a kölcsönöknek a törlesztése a munkával rendelkezők számára nem okozott gondot. Külpolitikai téren alacsony aktivitás látszott. A konfliktusok kerülése és az egyezkedés volt a jellemző. Ily módon rendezték a távol-keleti versengést a washingtoni konferencián 1921-22-ben, erre törekedtek a német jóvátétel fizetésével kapcsolatos tervekben (Dawes, Young), s a Briand-Kellogg-paktum is a békés rendezés lehetőségét kínálta a világnak.

Nagy-Britannia

A britek győzelemmel fejezték be a világháborút, de ezért a győzelemért hatalmas árat fizettek. Nemcsak a háború tényleges költségei nyomasztották a kormányzatokat, hanem a nagyhatalmi státuszban történt változások is. Egy rivális ugyan kiesett a vetélkedésből, de a brit birodalom sorsa is megingott. Elvesztette vezető szerepét a világkereskedelemben és a világpolitikában is. A tengereken az USA, az európai politikában Franciaország nőtte túl. Ez magyarázza, hogy némileg hátat fordított a kontinentális eseményeknek. Politikai aktivitást a húszas években főleg a közel-keleti térségben mutatott: a felosztott Oszmán Birodalom jelentős területei kerültek ellenőrzése alá. Nehézségei támadtak Indiában, ahol a Gandhi vezette mozgalom a függetlenségre tört. Az ír kérdésben született kompromisszum is inkább a gyengeség jele volt, mint az erőé. Az déli, katolikus szabad ír állam és az északi, brit fennhatóság alá tartozó protestáns területek között nem született tartós béke. A belpolitikában a legjelentősebb fordulat a liberális párt hanyatlása és a Munkáspárt megerősödése volt. 1924-ben - ha rövid időre is -, már kormányzati szerephez is jutottak. Ennek legfőbb oka a liberális gazdaságpolitikával való elégedetlenség volt, mely nem tudta megoldani a versenyképtelen, elavult ipar korszerűsítését, s ez nagyarányú munkanélküliséget eredményezett. A társadalmi elégedetlenség sztrájkhullámban csúcsosodott ki. A mélyülő belpolitikai válság megoldása a konzervatívokra várt. Ők keményen felléptek a szakszervezetekkel szemben, s a pénzügyek stabilizálása érdekében visszatértek a font aranyalapúságához. Ez azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. 1928-ban a nők is megkapták a férfiakéval egyenlő módon a választójogot.

Franciaország

A békék csak részben alakultak úgy, ahogy azt a franciák szerették volna. Bár jelentős területekhez jutottak, de a francia hegemónia garanciáit Nagy-Britanniától és az USA-tól nem kapták meg. A hatalmas adósság, amit a háború alatt felhalmoztak, egyre kevésbé látszott kifizethetőnek, mert a német jóvátétel körüli viták miatt nem jutottak ehhez a pénzhez. Az állóháború következtében elpusztult területek helyreállítása és a népességben bekövetkezett fogyás szintén megoldandó feladat volt. (A háborúban elvesztett 1 millió 750 ezer katonát, a mozgósítottak kb. 17%-át és kb. 3 millió ember sebesült meg ill. vált rokkanttá.) A népesség pótlását a bevándorlással próbálták megoldani (1921-ben a 39 millió francia 4 %-a volt bevándorló, 1931-ben a 41,8 milliónak már 7 %-a), de ez hosszú távon új problémákat okozott. A belpolitikában az egymást váltó jobb- és baloldali kormányoknak az elhúzódó inflációra, a frank nemzetközi gyengülésére és a jóvátételhez való hozzájutásra kellett megoldást találni. Ez csak 1926 után, Poincaré miniszterelnöksége alatt valósul meg. Az ország fejletlensége azonban továbbra is megmaradt. Külpolitikai téren sem volt túl sikeres Franciaország. Amikor jóvátétel elmaradása miatt 1923-ban megszállták a Ruhr-vidéket, elmaradt a várt nemzetközi támogatás, így ezt a katonai akciót jelentős anyagi és presztízs-veszteséggel kellett befejezniük. Ezzel viszont megteremtődtek a német-francia kapcsolatok rendezésének a feltételei. A jóvátételnek a Young-tervben foglalt végleges rendezése után 1930-ban a francia csapatok elhagyták a háború óta még megszállva tartott Rajna-vidéket. A nehézségek ellenére a művészeti és kulturális életnek Párizs maradt a fővárosa. A világ minden tájáról ide sereglettek azok, akik újat akartak hozni, vagy meg akartak ismerkedni az újjal. A húszas évek szinte példátlan pezsgéssel és szabadsággal teltek el.