- Az I. világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig
- Az 1945 és 1990 közötti világ eseményei
- A szocialista rendszer összeomlása
- 3 foglalkozás
glasznoszty
Gorbacsovnak a Szovjetunió megújítását célzó programjának két jelszava. Nyíltság és átalakítás. Az előbbi a szabadságjogok kiterjesztését, az utóbbi pedig a szabad piac részleges visszaállítását jelentette.
Ellenzéki Kerekasztal
EKA. Politikai szervezetek együttműködési fóruma, amelyet 1989-ben a Független Jogász Fórum felhívására alakítottak meg az újjáalakuló pártok képviselői. A résztvevők egységes álláspontot alakítottak ki a többpárti demokráciába való átmenet alapvető kérdésében.
Grósz Károly
(1930-1996) Magyar politikus. Az MSZMP helyi majd országos szervezetiben fokozatosan jutott egyre magasabb pozícióba, 1980-tól a KB, majd 1985-től a PB tagja. 1987-1988 folyamán a Minisztertanács elnöke. 1988-tól Kádár János utódaként az MSZMP főtitkára lett, a miniszterelnöki pozíciót Németh Miklósnak adta át. 1990-ben lemondott minden tisztségéről.
MSZP (Magyar Szocialista Párt)
1989. október 7-én jött létre az MSZMP XIV. kongresszusán a szocialista - szociáldemokrata programott valló reformerekből. Első vezetője Nyers rezső volt, majd 1990 és 1998 között Horn Gyula töltötte be az elnöki funkciót.
MDF (Magyar Demokrata Fórum)
A Magyar Demokrata Fórum 1987-ben jött létre független politikai mozgalomként, 1988-ban jelentették be megalakulását. Jelentős szerepe volt az Ellenzéki Kerekasztal munkájában. A rendszerváltás után megalakult első magyar kormány miniszterelnöke Antall József az MDF elnöke volt. Az önmagát nemzeti konzervatívként definiáló párt több szálon kötődött a nép írók mozgalmához.
Fordulat és reform
A reformpárti - egyébként javarészt az államapparátusban dolgozó - társadalomtudósok egy csoportja 1987-ben készítette el a gazdasági-, politikai és szociális reformok tervezetét, amelyben azt is bebizonyították, hogy az ország nem a külföldi "begyűrűzés" okán jutott gazdasági válságba, hanem alapvető szerkezetváltásra van szükség.
Medgyessy Péter
(1942- ) közgazdász, miniszterelnök. A rendszerváltást megelőző években a pénzügyminisztérium helyettes vezetője, majd 1986 és 1987 között pénzügyminiszter. A rendszerváltást követően a Horn-kormányban újra e poszt ellátására kapott megbízást. 2002 és 2004 között az MSZP jelöltjeként Magyarország miniszterelnöke. A koalíciós partnerrel, az SZDSZ-szel való viszony megromlása vezetett a lemondásához. Utóda Gyurcsány Ferenc lett.
Alkotmánybíróság
Magyarországon 1990 óta működő bírói testület, melynek az országgyűlés által választott tagjai azt vizsgálják, hogy egy jogszabály vagy annak egy része ellentétes-e az alkotmánnyal, az abban lefektetett alapelvekkel. Ha alkotmányellenesnek találja, akkor megsemmisítheti.
SZDSZ (Szabad Demokraták Szövetsége)
Szabad Demokraták Szövetsége. Liberális elveket képviselő magyar politikai párt. A Kádár-korszak ún. demokratikus ellenzékének tagjainak egy része 1988-ban megalapította a Szabad Kezdeményezések Hálózatát, amely még ebben az évben párttá alakulva vette fel az SZDSZ nevet.
Pozsgay Imre
(1933- ) Magyar politikus.Magas párt és minisztériumi tisztségek után lett 1982-ben a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. A szervezet ezek után több alkalommal szervezett olyan rendezvényeket, ahol az ellenzék képviselői is megjelentek. Nagy vitát váltott ki akkor, amikor 1989 januárjában egy interjúban az 1956-os forradalmi eseményeket népfelkelésnek nevezte. A rendszerváltás után is közéleti szereplő maradt.
annus mirabilis
A rendszerváltás időszakát, az 1989-es évet nevezték így a magyar sajtóban. Jelentése: csodák éve
FKGP (Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt )
1930-ban több paraszt ill. agrárpárt egyesülésével létrejött magyar párt, amely már az 1931-es választásoktól kezdve részt vett az országgyűlés munkájában. A II. világháború után az ország legnagyobb pártja, az 1945-ös választások győztese. A szovjet irányítású Szövetséges Ellenőrző Bizottság támogatásával azonban a kommunistáknak 1948-ban sikerült fokozatosan kiszorítania a hatalomból. Az 1956-os forradalom idején újjászervezték, de a tényleges reaktiválásra 1988-ban került sor. Az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásokon is részt vettek a párt akkori vezetői.
Antall József
(1932-1993) politikus, történész. A Magyar Demokrata Fórum egyik képviselője volt a kerekasztal tárgyalások idején, a párt elnöke, majd Magyarország első miniszterelnöke a rendszerváltás után.
FIDESZ (Fiatal Demokraták Szövetsége)
1988-ban alakult magyar politikai párt, amelyet egyetemista és főiskolai hallgatók a pártállammal szembeni független ifjúsági szövetségként alapítottak. Részt vettek az Ellenzéki Kerekaszutal tárgyalásain és az 1990-es első szabad választásokkor bejutottak a parlamentbe. 1995-től FIDESZ - Magyar Polgári Párt, majd 2003-tól FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség a neve.
Nagy Imre újratemetése
1989. június 16-án temették újra az 1956-os forradalom miniszterelnökét. Ez az esemény a demokratikus átmenet, a rendszerváltás egyik meghatározó történése volt, hiszen a különböző pártok és politikai csoportok képviselői beszédet mondhattak a gyászoló tömeg előtt.
nemzeti ünnep
Egy ország vagy egy nép történelmében játszott szerepe miatt kitüntetett, a nemzeti összetartozást kifejező nap. Magyarország nemzeti ünnepei: március 15-e, augusztus 20-a és október 23-a.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)