Az újjáépítések

A második világháború utáni korszakot a világgazdaság alakulása szempontjából 3 nagyobb korszakra lehet bontani:

1945-50: Az újjáépítés korszaka

1950-73: Az "aranykor", a dinamikus fejlődés korszaka

1973-89: A megtorpanás korszaka

(Az 1990-s évektől az egyre erőteljesebbé váló integráció és globalizáció a fejlődés jellemzője.)

Az újjáépítés

A második világháborúban az országok többsége óriási veszteségeket szenvedett. Kb. 50 millió ember halt meg. Az infrastruktúra Európában, a Távol-Keleten és Észak-Afrikában szinte teljesen megsemmisült, az utakat, hidakat, vasúti síneket felrobbantották, gépjárművek nem nagyon maradtak. Az épületek nagy hányada is romokban hevert, pl. Németországban a lakások 40, Franciaországban 20, Nagy-Britanniában 30, Japánban 25%-a megsemmisült. Az állatállomány nagy része elpusztult, az ipari termelés is visszaesett (bár az ipari géppark az országok nagy részében sokkal kevésbé károsodott, mint pl. a közlekedési hálózat).

Néhány országban a háborúnak pozitív hatása volt a gazdaságra. Az USA megerősödve került ki a háborúból, a fegyverkezés felszívta a munkanélküliséget, és a háború után a termelés gyorsan átállt a békeidőkre. (Ebben nagy szerepe volt az állam erőteljes szervező tevékenységének.)

Míg Nyugat-Európában 1948-ban az 1938-as termelés 87%-a realizálódott (Japánban csak 63%-a), az USA-ban 65%-kal meghaladta az 1938-as szintet. Az USA lett a második világháború után a világ gazdasági vezető ereje. Termelése jelentősen nőtt, exportja meghatározó volt Európa számára, a dollár került a nemzetközi pénzügyek középpontjába. Jelentős volt a semleges országok (Svédország, Svájc) termelésbővülése is, itt kb. 30%-kal nőtt a termelés szintje.

Az újjáépítés egyik első lépése az infláció megfékezése volt. Az USA-ban, miután az inflációt elsősorban a magas bérszínvonal váltotta ki, a munkásságot és a szakszervezeteket tették felelőssé az árszínvonal meglódulásáért, ezért 1947-ben megnyirbálták a szakszervezetek jogait, így a bérek leszorításának nem volt akadálya.

Nyugat-Európában az inflációt a fedezetlen papírpénz-kibocsátás (és az ezzel együtt járó áruhiány) okozta. Az országok egy része radikális megoldást választott. Belgiumban a bankjegyekre kényszerbeváltást rendeltek el, a bankbetéteket zárolták. A pénzmennyiséget a negyedére csökkentették. Nagy-Britanniában a pénzkibocsátás elszaladását külföldi kölcsönökből fedezték, így az ország jelentősen eladósodott. A brit kormány a vásárlóerő visszafogását határozta el, szigorították a fejadagrendszert (ami 1954-ig állt fenn), befagyasztották a béreket. A vesztes országokban hiperinfláció indult be.

Németországban a nyugatiak által megszállt területeken 1947-ben hajtották végre a pénzreformot. Tizedére csökkentették a pénzmennyiséget, korlátozták a beváltást és a bankszámlákat befagyasztották, majd később is csak fokozatosan engedélyezték a pénz felhasználást.

Európában a nagyarányú import, és a háborús adósságok visszafizetése bénító dollárhiányt okozott. Az élénkülés alábbhagyott, korlátozni kellett az árubehozatalt.

A hidegháború indulása után azonban az USA érdekelté vált egy gazdaságilag erős Nyugat-Európa létrehozásában. Így került sor 1947. június 5-én a Marshall-segély (Európai Újjáépítési Program) elindítására. A program keretében 1948-52 között a részesedő 16 ország 13 milliárd dollárt kapott részben vissza nem térítendő támogatás, részben kölcsön formájában. A program megszüntette a dollárhiányt és új lendületet adott az európai gazdaságoknak.

Némileg más volt a helyzet Japánban. A háborús károk nagyon jelentősek voltak, a termelés nehezen indult be (csak 1954-ben érték el a háború előtti szintet). Itt is a hidegháború hozta a fordulatot, az Egyesült Államoknak szüksége volt a Távol-Keleten egy gazdaságilag erős támaszpontra, s ez megindította a fejlődést. Az igazi fellendülést a koreai háború hozta, ahol Japán a déli területeket támogató csapatok fegyvertárává, szolgáltató központjává vált.

A gazdasági "csodák"

Az általános fellendülésben voltak olyan területek, melyek fejlődési üteme az ötvenes-hatvanas években messze meghaladta az átlagot (NSZK, Japán, az észak-olasz térség). Sokan csodának tartották azt, ami itt történt. A második világháború előtt megkezdődött technikai forradalom eredményei ekkor kezdtek szélesebb körben elterjedni. A beruházások hatalmas méreteket öltöttek, melyek mögött az egyre erősebbé váló állami szerepvállalás állt. A beruházások jelentősen megnövelték a munkaerő-szükségletet, melynek kielégítésére új forrásokat kellett nyitni, a gépesítés miatt feleslegessé vált mezőgazdasági dolgozók pedig az iparba és a szolgáltatásba áramlottak. Sok országban a bevándorlás oldotta meg ezeket a gondokat. Az NSZK-ba több mint kétmillió vendégmunkás érkezett, Angliában 70 ezer lengyel bányász telepedett le. Sok helyen munkába állt a nők egy része is. Ennek a fellendülésnek a hátterében az amerikai tőkebeáramlás állt, már nem segélyek, hanem működőtőke formájában, ugyanis fejlett technikai háttér mellett az amerikainál jóval olcsóbb munkaerő állt a beruházók rendelkezésére. A legnagyobb fejlődést mutató országokban volt még egy nem elhanyagolható szempont a növekedés hátterében: a fegyverkezés hiánya. Vesztesként számtalan kötöttséggel rendelkeztek, de ezt most előnyükre tudták kihasználni. A máshol katonai kiadásokra fordított dollármilliárdok ezekben az államokban a termelést és a civilfogyasztást szolgálták.

A tőkés gazdaság aranykora

A tőkés országok többségében az ötvenes-hatvanas években 2-3-szorosára emelkedtek a növekedési ütemek, majd 1973-tól ismét lassúbbá vált a fejlődés.

Ebben a két évtizedben igazán komoly válságra nem került sor. A válság kifejezést felváltotta a recesszió (növekedés lassulása). A korszakot végig aránylag alacsony munkanélküliségi ráta jellemzi.

A magas növekedési ütem elsősorban az állam fokozott szerepvállalásával magyarázható. A keynesi gazdaságpolitika egyre meghatározóbbá vált. Az állami gazdaságpolitikának fontos eleme az oktatási rendszer, az egészségügy fejlesztése, a társadalombiztosítási rendszerek kiépítése. Mindezek miatt a fejlett országok államait jóléti államoknak is szokás nevezni. Az aránylag zökkenőmentes növekedés fontos feltétele a vásárlóképes kereslet biztosítása. Ennek forrása a dinamikusan növekedő bérek és a lakossági fogyasztás ugrásszerű növekedése. A növekvő és átalakuló fogyasztás miatt a második világháború utáni társadalmakat fogyasztói társadalomnak is nevezik.

Átalakul ebben az időszakban a termelés szerkezete is. A legtöbb fejlett országban a mezőgazdaságban dolgozók aránya 10% alá csökken. Az iparon belül meghatározóvá válik a feldolgozóipar (gépgyártás, autógyártás, elektronikai ipar).

A korszakban végig fontos gazdasági szerepe van a hidegháborúnak. A hidegháború következménye a fegyverkezési verseny, amely hatalmas megrendeléseket jelent a hadiipar számára. A hadiipar egyben a csúcstechnológia állandó fejlesztését is ösztönzi, mely azután aránylag hamar átkerül a polgári szférába.

A 60-as évektől kezdve a legfejlettebb országokban már nem az iparban, hanem a szolgáltatási ágazatokban dolgozik a munkaerő nagyobbik része. A mezőgazdaság és ipar robbanásszerű termelékenysége lehetővé teszi a szolgáltatási ágazatok térnyerését. Ezt a folyamatot a posztindusztriális társadalom kifejezéssel szokták jellemezni.