Amikor a népek kialakulásáról beszélünk, segítségül kell hívnunk az összehasonlító nyelvészetet, mert elsősorban ez tud választ adni arra a kérdésre, hogy mely népek állnak rokonságban egymással, hajdan merre lehetett közös őshazájuk, körülbelül mikor váltak szét, merre vándoroltak, hol telepedtek meg.

Létezett valaha egy egységes nyelvű népcsoport, amely azonos területen élt. Ez a nép azonban növekedett, már nem fért el azon a területen, amelyen egykor együtt lakott. Csoportjai széthúzódtak, messzebbre kerültek egymástól. Az egyik megmaradt ősi életmódja mellett, a másik ellenkező irányba vándorolt, ahol más volt az éghajlat, más foglalatosságot kezdett űzni, más nyelvű népek közelségébe került. Ha hosszú idő után esetleg találkoztak, akkor még értették egymást, de a másik már furcsán ejtette a szavakat, az egyik lószerszámokról beszélt, a másik a városról, a harmadik esetleg a Szentháromságról - egyazon nyelven is nehezen értették egymást. Tudták, hogy együvé tartoznak - és mégsem.

Azok a nyelvek, amelyek ugyanabból az ősnyelvből váltak ki, egy nyelvcsaládot alkotnak. Az ugyanahhoz a nyelvcsaládhoz tartozó nyelveket rokon nyelveknek nevezzük. A nyelvrokonság annak következtében áll elő, hogy egy hajdan egységes nyelvű népcsoport - történelmi, társadalmi, gazdasági stb. okok következtében - szétvált, önálló csoportokra szakadt szét. A területi tagolódás eredményeképpen kialakultak a nyelvjárások (dialektusok), egyazon nyelvnek területi változatai. A nyelvjárások közötti eltérés lehet hangtani, ezt nevezi a köznyelv tájszólásnak; szókincsbeli - azok a jellegzetes tájszavak vagy idegen eredetű jövevényszavak, amelyeket máshol már nem értenek - és nyelvtani, amikor pl. másképp ragoznak valamit. Ezek a nyelvjárások sokszor annyira önállósodtak, hogy külön nyelvekké váltak.

A tudósok általában háromezer körülire teszik a ma élő és valaha beszélt nyelvek számát, de vannak akik ezt túlzó adatnak tartják, és vannak akik 6-8 ezer nyelvről beszélnek. A nagyon eltérő adatok abból adódnak, hogy igen nehéz eldönteni azt a kérdést: mit tekintünk egy nyelv nyelvjárásának, és mikortól beszélhetünk önálló nyelvről, honnan kezdődik egy nyelv és nép önálló élete. Egy meglehetősen elterjedt laikus vélekedés szerint ugyanazon nyelv nyelvjárásairól beszélünk mindaddig, amíg annak beszélői egymást megértik, és külön nyelvekről attól kezdve, amikor a kölcsönös megértés már lehetetlen. A tudomány azonban nem így vélekedik. Ebben az esetben ugyanis sok német nyelvjárást külön nyelvnek kellene minősíteni, hiszen egymás megértése már szinte lehetetlen; és sok külön nyelvet - így a svédet és a dánt ill. a finnt és az észtet stb., akik értik egymást valamennyire - egy nyelv nyelvjárásainak kellene tekintenünk.

Hogy mi tekinthető egy nyelv nyelvjárásának és mi külön nyelvnek, az nagymértékben függ a hagyománytól is. A cseh és a szlovák nyelv tekinthető lenne egyazon nyelv két nyelvjárásának is, hiszen megértik egymást. A két nép azonban hosszú időn át külön államiságban élt és él ma is, külön történeti, irodalmi hagyományt alakított ki, ma ezért külön nyelveknek tekintik őket. Hasonlóképpen lényegében azonos a holland és a flamand nyelv, de a külön államiság (Hollandia, Belgium) és a felekezeti hagyományok (reformátusok, katolikusok) itt is külön irodalmi hagyományt teremtettek, és ennek alapján két nyelvnek minősülnek. Ugyanezt mondhatjuk el a szerb és a horvát nyelvről is - lényegében ugyanaz a nyelv, egy jelentős különbséggel: a szerbek cirill betűkkel, a horvátok latin ábécével írnak. A különbség történelmi, vallási eredetű, a szerbek ortodox keresztények, a horvátok pedig katolikusok, más-más történelmi és kulturális hagyományokkal, ezért ez esetben is két önálló nyelvről beszélhetünk.

A világ nyelveit tizenhét nagy nyelvcsaládba szokás sorolni. Ezek egyike az indogermán nyelvcsalád, amelynek élő nyelvei ma Európa többségét alkotják. Európa területén élnek még kisebb nyelvcsaládok népei is, így a finnugor családhoz tartozó magyarok, finnek és észtek, és az altaji nyelvcsaládhoz tartozó törökök. Érdekességként megemlíthetjük a baszk nyelvet, amelynek nincs rokonsága. A baszkok többsége ma Spanyolországban él, lélekszámuk kb. félmillió.