Az első keresztes hadjárat

A zarándoklat a középkori vallásosság tartozéka volt: vezeklés a bűnökért vagy önként vállalt száműzetés, Krisztus valóságos követése. A zarándokok felkeresték a szentek tevékenységének helyszíneit, az ott található ereklyéket, mert ott hitük szerint az isteni kegyelem erősebben sugárzott. Minden keresztény legfőbb óhaja volt, hogy életében legalább egyszer elzarándokolhasson a Szentföldre. A legszentebb hely Jeruzsálem volt, ahol Krisztus élt, ahol megfeszítették, ahol a sírja is található. A gyalog, lovon, szekéren odaérkező zarándokok végigjárták a kálváriautat, fölkeresték Jézus életének színhelyeit. A Szentföldön menedékházak, kolostorok, vendégfogadók várták a megfáradt vándorokat. A zarándoklat végén megtisztulva, pálmaággal, a zarándoklat jelképével térhettek haza.

A 11. században Bizánc határainál új ellenség tűnt fel: a muzulmán szeldzsuk törökök, akik sorra lerohanták a Közel-Kelet államait, elfoglalták Bagdadot, Jeruzsálemet, és ezek után “Isten Városának” megközelítése szinte lehetetlennek tűnt a keresztények számára. A szeldzsukok állandó rettegésben tartották Bizáncot, jelentős területeket ragadva el tőle. A bizánci császár szorult helyzetében fegyveres segítséget kért a római pápától, cserébe felajánlotta a görög és a latin egyház egyesítését. A pápa, II. Orbán nem késlekedett, 1095-ben a franciaországi Clermontban fegyveres zarándoklatot hirdetett, felszólította a hívőket Krisztus sírjának visszafoglalására.

Szinte egész Európa felkerekedett, mintha csak a népvándorlás viharos századai tértek volna vissza. Nyugat-Európa uralkodói, kalandvágyó lovagjai, szegény parasztok tömegei közel két évszázados harcot vívtak Jeruzsálemért és a Szentföldért. Rendezett lovagseregek és gyülevész nép sokasága hömpölygött végig Európán, szövetből varrt kereszttel a vállán és a hitetlenek iránti égő gyűlölettel a szívében.

Miért mentek? Az uralkodókat a vallásos buzgalom, az egymás közötti versengés hajtotta, ki lesz “Krisztus első katonája”. Sok lovag kelt útra azért, mert az elsőszülöttségi öröklés rendjében már nem kapott földet, csak páncélt, lelkesítette őket a mesés keleti gazdagság híre. A nagy tömegeket a korra oly jellemző vallásos rajongás mozgatta meg. Remélték, hogy az “Ígéret földjén” talán önálló birtokhoz juthatnak. A bizánciak arra számítottak, hogy a keresztesek visszafoglalják a szeldzsukok által megszállt területeket, és az természetesen ismét Bizánc tulajdona lesz. A Szentszék bizonyítani akarta erejét és önállóságát, szeme előtt az egységes keresztény egyház eszméje lebegett, amelyet természetesen nem Bizáncból, hanem Rómából irányítanak. De az itáliai kereskedővárosok, Genova és Velence sem maradt tétlen, egymással versengtek a keleti kereskedelem megszerzéséért, a hadak szállításáért, ellátásáért.

Az első keresztes hadjárat lovagseregeit tekintélyes francia, német és normann nagyurak vezették: a hadjárat élére Bouillon Gottfried lotaringiai herceget választották. Mielőtt a lovagsereg megszerveződhetett volna, útnak indultak a paraszti hadak, A feltüzelt keresztesek nem vártak a Szentföldig, a “pogányok” elleni harcot a francia és német városlakó zsidók elleni pogromokkal kezdték, így akarták megbüntetni “Krisztus hóhérait”. Szervezetlen seregeik tovább folytatták pusztításaikat Magyarországon, Könyves Kálmán magyar király hadaival vonult a sereg hordává züllött része ellen. Nagy részük így is eljutott Bizáncig, ahol csatába bocsátkoztak a szeldzsukokkal, akiktől megsemmisítő vereséget szenvedtek.

A lovagsereg csak később indult útnak. A bizánci császár döbbenten szemlélte a Konstantinápolyba áramló keresztesek tömegét, tudós lánya pedig viszolygással tekintett az udvarban fogadott “frank” lovagokra, akiket mocskosnak és arcátlannak talált. Kelet és Nyugat kultúrája ekkor találkozott először nagy tömegekben. A kölcsönös ellenszenvet táplálta a nyelv, a vallás, a szokások különbözősége is. Bizáncnak kevés haszna lett a keresztesekből, mert mint kiderült, nem azért érkeztek, hogy a császárt segítsék. A keresztesek továbbvonultak Palesztina felé. 1099-ben megkezdték az áhított város, Jeruzsálem ostromát, amelyet kemény harcok után bevettek.

Nem a Szentföld volt az egyetlen hely, ahol a hitetlenek ellen lehetett harcolni. A Pireneusi-félszigeten is feltűntek a francia lovagok, hogy a mórok ellen harcoljanak: ezzel vette kezdetét a reconquista, a félsziget több száz évig tartó visszahódítása az iszlám világtól.

Keresztesek menetoszlopai vonultak Franciaország déli tartományai felé is. A pápa áldásával nem pogányokat, hanem eretnekeket gyilkolni indultak. Véres háborúkban irtották ki őket: “Mindegyiket öljétek meg, majd az Úr megismeri övéit!” – biztatta a lovagokat a pápa követe.

Európa keleti tájai felé is keresztes lovagok indultak, a Balti-tenger vidékén élő pogány szláv és balti törzsek földjei felé. A lovagok nyomában telepes parasztok tömege érkezett az elfoglalt területekre, és a néptelen vagy azzá tett földön falvak ezreit teremtették meg. A térítésben, a harcokban és a telepítésekben a német fejedelmek játszották a vezető szerepet.

A keresztesek lelkesedése

A keresztesek lelkesedése az első keresztes hadjárat meghirdetése után.

„A zsinat befejezése után Franciaország minden részében nagy izgalom támadt. Mindazok, akikhez a szárnyaló hír elvitte a pápa parancsát, hogy induljanak el az Úr Útjára, szomszédaikat és házuk népét a parancs megfogadására buzdítják. A palotagrófok még csak alig-alig kezdtek gondolkozni a dolgon, a lovagok éppen csak mozgolódtak, mikor már íme, a szegények lelkesedése oly nagy fokra hágott, hogy egyikük sem törődött az alacsony árakkal, házának, szőlőjének, földjeinek kedvezőbb eladásáig nem is várt, hanem vagyonának javát sokkal kevesebbért vesztegette el, mintha fogságban a tömlöc szörnyűségei a váltságösszeg minél gyorsabb összegyűjtésére sürgették volna… Ki tudná elmondani, hány gyerek, hány öregasszony indult a háborúba? Ki tudná megszámlálni a szüzek csapatait?

Valami más, nem kevésbé csodálatos dolgot is láthattál volna, amin nagyon jól lehet tréfálkozni: némely szegények az ökröket járomba fogva, lovak módjára megpatkolták, és azokkal húzatták a vagyonkájukkal és gyermekeikkel megrakott szekeret; a gyerekek pedig minden útjukba kerülő kastélyról és városról azt kérdezték, hogy ez-e Jeruzsálem, ahová igyekeznek…”

Zsidóellenes pogromok a keresztes hadjáratok idején

Útközben

Az első keresztes háború idején került sor az első nagy zsidóüldözésekre Európában. A fegyverviselési tilalom miatt a zsidók az uralkodók és az egyház védelmére szorultak, ám néhány városban ez sem tudta megmenteni őket az elvakult csőcselék pogromjaitól. (Pogrom: a lakosság más nemzetiségű vagy vallású része elleni erőszak, gyilkolás.)

„A város [Mainz] főpapja a zsidóktól átvett hallatlanul sok pénzt gondosan biztonságba helyzete, őket magukat házának igen magas tetőteraszán Emicho gróf és társai [a Szentföldre induló keresztesek] elől biztonságba helyezte, hogy ezen az igen biztos és nagyon erős helyen épen és egészségesen megmaradjanak. Azonban Emicho és emberei haditanácsot tartanak, majd napkeltekor nyíllal és lándzsával támadnak a tetőn tartózkodó zsidókra. Betörik a zárakat és kapukat, és mintegy hétszáz zsidót megölnek. Azok hasztalan próbáltak oly sok ezernyi ember erejének és támadásának ellenállni. Ugyanígy halomra ölték az asszonyokat, és kardélre hányták az akármilyen korhoz és nemhez tartozó gyenge gyermekeket is. Mikor pedig a zsidók látták, hogy a keresztények ellenségként törnek rájuk és gyermekeikre, és senkinek sem kegyelmeznek, ők is saját maguk és testvéreik, gyermekeik, asszonyaik, anyjuk és nővérük ellen fordultak és kölcsönösen gyilkolták egymást. Az anyák – még elmondani is borzalom – késsel metszették át szopós gyermekeik torkát, inkább saját kezükkel veszítették el őket, semmint hogy a körülmetéletlenek fegyvere oltsa ki életüket.”