1066-ban Hódító Vilmos normandiai herceg a hastingsi csatában legyőzte az angolszász királyt és elfoglalta Angliát, ezzel új szakasz nyílt az ország történetében. Az angol előkelőket megfosztották birtokaiktól, és azokat a normann nemesek között osztották szét. A normann nemesség és főpapság élesen elkülönült az angolszász lakosságtól, amely megőrizte nyelvét, míg a normann udvarban évszázadokon át franciául beszéltek. (A köznép normannok iránti gyűlöletét Robin Hood története őrizte meg.)

Vilmos uralma alatt honosodott meg Angliában a normann hűbéri rendszer, amelynek a csúcsán maga a király állt: e szerint a hűbérúrnak tett vazallusi eskü csak akkor volt érvényes, ha a hűbéres a királyra is felesküdött. Vilmos erős és jól szervezett államot hagyott utódaira, akik Anglia mellett birtokolták a Normandiai Hercegséget is. Az erős királyi hatalom biztosítéka a központosított közigazgatás volt. Anglia területét grófságokra osztották, amelyeknek az élén a sheriffek álltak, az ő feladatuk volt az adók begyűjtése, a közrend fenntartása és az igazságszolgáltatás.

A 12. század közepén kihalt a normann-dinasztia. Az új uralkodóház, a Plantagenet-dinasztia az Anjoukkal állt rokonságban. Az új uralkodóház családi kapcsolatainak köszönhetően fél Franciaországot is birtokolta, ami elvetette a Franciaországgal való ellenségeskedés magvát.

Franciaország történetében az ezredforduló utáni korszak jelentette a mélypontot. A Karoling birodalom széthullása után a tartományok hercegei és grófjai függetlenedtek a Párizsban székelő királytól, majd 987-ben leváltották az utolsó Karoling uralkodót, és helyére maguk közül választottak királyt, Capet Hugót, aki az 1848-ig uralkodó francia királyok, a Capet-, a Valois- és a Bourbon-dinasztiák közös ősatyja lett. A Capetingek Párizs környékének voltak a hercegei, és fennhatóságuk is hosszú ideig csak erre a területre korlátozódott, Normandia és Burgundia hercegei, Anjou, Champagne, Flandria, Bretagne grófjai egyen-rangú társai voltak a Capeting királyoknak. Mindemellett a Capetingek elméletileg megmaradtak valamennyi tartományúr legfőbb hűbérurának, ez tette lehetővé, hogy királyaik lassú és fáradságos munkával maguk alá tudták gyűrni a Párizs környéki hűbérurakat, ez azonban még korántsem jelentette a francia állam egységesítését.

Lovag ábrázolása A hűbéres lovagok magánháborúi

„Ez időben [1010] Alduin limoges-i püspök Vilmos herceggel társulva felépítette Beljoc várát Saint Junien monostora közelében, Jourdain, Chabannes hercege ellen. Miután Vilmos herceg eltávozott, Jourdain válogatott fegyveresekkel a vár megvívására és a püspök legyőzésére sietett. A püspök azonban sok fegyverest gyűjtött össze és testvére, Wido által is segítve elébe ment. Szigorú tél idején kemény csata keletkezett, sok vér folyt, végül is a limoges-iak a püspökkel és vicomte-jaikkal [báróikkal] megfutamodtak. Jourdain tehát győztesen, sok előkelő fogollyal indult haza. Amikor már biztonságban hitte magát, egy lovag, akit ő győzött le, hátulról tarkón vágta, és így meghalt. Viszonzásul azokat, akiket övéi foglyul ejtettek, karddal átdöfködték, úgyhogy vérükkel együtt lelküket is kiadták. Hozzátartozóik ezeket jobban megsiratták, mint azokat, akik a csatában hullottak el. Jourdain Manzer, az elhunyt testvére, kevés idő múlva foglyul ejtette a püspök testvérét és mindaddig fogva tartotta, amíg az említett várat le nem rontották.”

Az „Isten békéje” mozgalom

Az ezredforduló táján Franciaországból indult el az Isten békéje mozgalom, amely Európa egészét meghódította. Ez a hűbérurak állandó háborúskodásának igyekezett gátat vetni, és azt az általános vágyat fejezte ki, hogy legyen végre rend és nyugalom. Isten békéjét elsősorban a helyi püspökök hirdették meg, eszerint a hét bizonyos napjain megtiltották az erőszakos cselekedeteket, fegyverszünetre kötelezték a hadakozókat, az ezt megszegőket pedig egyházi büntetéssel fenyegették meg.

„Ugyanazon időben történt az isteni kegyelem ihletésére, hogy először az aquitaniai részeken, később lassanként Gallia egész területén egyezséget kötöttek az Isten szeretete és félelme által egyként vezettetve; eszerint szerda estétől hétfő hajnalig senki a halandók közül más emberen nem erőszakoskodhatik, sem bosszút nem állhat, sem adósától a zálogot nem követelhet. Ha pedig valaki e közösen hozott határozat ellen mégis tenne valamit, vagy életével fizessen, vagy a keresztények közösségétől kiűzetve, hazáját is hagyja el. Ezenkívül mindenki tetszésével találkozott az is, hogy ezt a megállapodást mintegy köznyelven Treuga Domini-nak (az Úr békéjének) nevezzék.”