Nyelvünk történetének első olyan korszaka, amely nyelvészeti eszközökkel bizonyítható, az uráli kor, amikor a finnugor és szamojéd nyelvek együtt éltek. Az uráli ősnép lakóhelye, az uráli őshaza területe ma is tudományos viták tárgya, feltehetően az Urál-hegységtől keletre, Nyugat-Szibériában volt. Ennek a kornak életkörülményeit közvetlen források alapján nem ismerjük, csak nyelvészeti, régészeti, összehasonlító néprajzi eszközökkel következtethetünk rájuk. Az uráli ősnép életmódja a zsákmányoló-gyűjtögető, vadászó-halászó tevékenységen alapult. Állandó lakóhelyük nem volt, a vadászó életmód gyakori vándorlást követelt meg. Az uráli együttélés kora a finnugor és szamojéd ősnép szétválásával ért véget a IV. évezred határa táján.

Nyelvünk történetének következő szakasza a finnugor kor, amely a finnugor népek és nyelvek együttélésének az időszaka. Ennek az időszaknak a viszonyairól – természetesen szintén csak közvetett fogódzók útján – már valamivel többet tudunk.

A finnugor őshaza területe aligha különbözhetett lényegesen az uráli őshazáétól, legfeljebb a finnugorság – megtartva korábbi lakóhelyét – nyugati irányban is terjeszkedett. A finnugor kor műveltsége sem térhetett el lényegesen az uráli őshaza viszonyaitól. Legfőbb vadászzsákmányuk valószínűleg a rénszarvas volt, a háziasított kutyának nagy szerepe lehetett a vadászatokban. Feltehető, hogy a szomszédos népekkel a cserekereskedelem útján érintkeztek.

Életmódjuk nemzetségi keretek között folyt, amely a vérrokonság tényén és tudatán alapult. Hitéletük a sámánizmus jegyeit mutatja, mely az ősök tiszteletén és egyes természeti jelenségek kultuszán alapult.

A terület nagysága, a népsűrűség csekélysége, a vadászó-halászó életmóddal együtt járó vándorlás a finnugor népek csoportjait nagy területen szórta szét, amely nyelvjárási különbségek kialakulásához vezetett. Ezek a területi elkülönülések, szétvándorlások lettek a gyökerei a későbbi nyelvi különbségeknek, amely a finnugor kor végét jelentette a III. és II. évezred fordulója táján.

A következő szakasz az ugor kor, azaz az ugor népek és nyelvek (mai magyar, vogul és osztják) együttélése. Az ugor őshaza feltételezett területe valahol az Urál hegység keleti, erdős-dombos vidékén lehetett.

Az ugor ősnép kultúrája eltérő és fejlettebb fokot mutat az előző korszakhoz képest. Az egyik leglényegesebb elem az állattenyésztéssel való megismerkedés (juh, tehén, kecske), de ezen belül legfontosabbá a lótenyésztés vált. Az állattartás kialakulása elindította a társadalom lassú átalakulását, differenciálódását is: a ló a vagyoni különbségek jelképe lett – az előkelőket lovukkal együtt temették el. Ekkor már patriarchális nemzetségekben éltek, kicsiny falvakban laktak, amelyekhez némi szántóföld és legelő tartozott. A földművelés kezdetleges formáira is utalnak jelek. Egy-egy faluban egy nemzetség, a házakban feltehetően egy nagycsalád lakott.

Az éghajlat változása, a felmelegedés az egyes ugor népcsoportok széthúzódásához vezetett. Az obi-ugorok (vogulok, osztjákok) északra, az erdős övezet felé húzódtak, és visszatértek az ősi halász-vadász életmódhoz. Az előmagyarok a ligetes övezet felé, délre vándoroltak, és a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva nomád vagy félnomád életmódra tértek át. A szétválás az I. évezred elejére-közepére tehető. Ettől kezdve beszélhetünk a magyar nyelv és nép önálló életéről, magyar őstörténetről.