Az emlékezet
A szóbeli (verbális) tanulás viszont megkülönböztetően emberi dolog, és bizonyos kivétellel nem tanulmányozható más élőlényeknél. A memorizáláshoz, az ismétléssel való tanuláshoz aktív részvételünkre, önellenőrzésre (önmegerősítésre), motivációra és gyakorlásra van szükség. Ennyiben hasonlít a verbális tanulás az operáns kondicionáláshoz. Ebbinghaus 1885-ben az emberi emlékezetről szóló első tanulmányában használta először az értelmetlen szótagokat. Nem akarta, hogy a korábbi tanulás - a rendes szavakkal - befolyásolja a megőrzés mértékének "mérésében". Azt gondolta, hogy a rendes szavak korábban megtanult asszociációk hordozói, és így ellenőrizhetetlenül befolyásolják az anyag megtanulását, majd felidézését. Ezért értelmetlen szótagokat készített, amelyek három betűből álltak vagy mássalhangzó - magánhangzó - mássalhangzó sorrendben (BIK, RAV, GOX), vagy csak mássalhangzókból (CPZ, RND, GJK). Ebbinghaus értelmetlen szótagok hosszú listáját tanulta meg úgy, hogy egyenként olvasta őket egy metronóm ütéseinek ritmusában. Megpróbálta összekapcsolni, társítani azokat, majd végigérve a listán, s kezdve ismét elölről a tanulást, mindig megpróbálta mindegyik szótagnál előrevetíteni, előre mondani a következőt. Ezt nevezzük anticipációs módszernek. Az anticipációs módszer a kötetlen, szabad felidézéssel és a páros asszociációs módszerrel együtt később nagyon elterjedt. Hasonló feladatok köznapi életünkben is akadnak, például vásárlási listákat használunk, amikor egy egész hétre való élelmiszert akarunk bevásárolni. A laboratóriumban egyenletes ritmusban egyenként mutatják be a szavak vagy szótagok listáját egy egyszerű berendezéssel, amelynek memóriadob a neve. A tételek egyenként jelennek meg ennek nyílásában, köztük kis szünet van. A személy egyszer végignézi az egész listát. A következő próbákban már előre meg kell mondania, hogy mi lesz a következő szó vagy szótag. Ezt folytatják egészen addig, amíg meg nem tanulta a teljes listát. Látható, hogy az értelmes szavak könnyebben tanulhatók, mint az értelmetlen szótagok, és könnyebben jegyezzük meg a lista elejét és végét (sorrendi hatás lép fel). A második módszerrel, a páros asszociációs tanulással két szó összekapcsolását, társítását lehet vizsgálni. Az első az ingerszó, a második a válaszszó. Így tanuljuk meg az idegen szavakat. Mikor az idegen szót először halljuk, a tanár megmondja, hogy mit jelent, vagy megnézzük a szótárban. Azután ismételjük úgy, hogy mondjuk a szót, és rávágjuk a megfelelőjét. A kötetlen felidézéssel kapcsolatban gondoljunk megint vásárlási listánkra. Legkönnyebben úgy tudjuk azt a boltban felidézni, hogy eltérünk az eredeti sorrendtől, és csoportosítjuk a zöldségeket, gyümölcsöket, a konzerveket stb. A laboratóriumban egy szólistát mutatnak be vagy olvasnak fel, és arra kérik a személyt, hogy idézzen fel abból annyit, amennyit csak tud, de nem lényeges a sorrend. A szabad felidézés módszere főleg azért érdekes, mert tanulmányozni lehet vele azt, hogy az ember természetesen hogyan szervezi, csoportosítja a verbális anyagot.
Az emlékezeti megtartás
Az emlékezetről, a tanulás, az elsajátítás az emlékezetbe való "beírásnak" (néha "bevésésnek") jut eszünkbe. Egy másik emlékezeti folyamat a tárolás. Az emlékezetünkben tárolt információról azt mondjuk, hogy rendelkezésünkre áll a későbbi felhasználásra. A pszichológia az emlékezettel kapcsolatban különbséget tesz a rendelkezésre állás és a hozzáférhetőség fogalmai között. Ezt a különbséget jól megvilágítja egy sokszor emlegetett hasonlat. A szókincset (szavak, fogalmak tárházát, amelyeket bárki használ vagy használhat) alkotó szavak hasonlíthatók egy könyvtár könyveihez. Egy könyvtár minden könyve az olvasó rendelkezésére áll, de csak akkor hozzáférhetők, ha lelőhelyüket is ismerjük. Az emlékezeti visszaidézés, "előhívás" problémája pontosan az, hogy hogyan találunk meg az emlékezetben már valami ott lévőt.
Az emlékezet típusai
Az emlékezeti megőrzés három módszerrel mérhető: a felidézés, a felismerés és az újratanulás vizsgálatával. A felidézés vizsgálata abból áll, hogy a megtanult anyagot - például szólistát - bizonyos idő eltelte után meg meg kell próbálni megismételni. Így pontosan megállapítható az emlékezetben megőrzött szavak száma. A felidézés lehet gépies, szó szerinti visszaadása a megtanult (bemagolt) anyagnak. Az ilyen tipikus reproduktív emlékezés a követelmény laboratóriumi verbális tanulási feladatokban vagy számtani képletek, játékszabályok, jogszabályok, telefonszámok, lakcímek, költemények stb. ismerete esetében. A felidézés sokkal gyakrabban használt fajtája az újraszervezés, helyreállítás (rekonstrukció), az ahogy megpróbáljuk saját szavainkkal összefoglalni a megtanultak lényegét. A felidézés vizsgálatai szerint az ember általában nem emlékezik pontosan. Az emlékezeti magatartás érzékenyebb mutatója a felismerés és az újratanulás. A felismerés az az emlékezeti teljesítményünk, amikor valamit ismerősnek találunk, és tudjuk, hogy már találkoztunk vele valamikor. Ha már az emlékezeti tárolóba került valami, fel tudjuk ismerni. Az újratanulás vizsgálatának kiindulása az a tapasztalat, hogy ha egyszer már megtanultunk valamit, de teljesen elfelejtettük, újratanulása sokkal kevesebb időt és fáradtságot igényel. Minél később tanulta újra az értelmetlen szavak listáját. Ebbinghaus, annál kevésbé mutatkozott ez a megtakarítás. A megtanultakat kezdetben igen gyorsan felejtjük el, aztán lassabban.
A felejtés okai
A felejtés, (mint az információ előhívásának kudarca) legrégibb magyarázata az emlékezet hanyatlására hivatkozik. "Azért felejtünk el valamit, mert kiesett emlékezetünkből" - nézet szerint a tanulás nyomot hagy az agyban vagy az idegrendszerben, és a felejtés ennek az idő múlásával összefüggő változásából áll. Az emléknyom fizikailag változik meg, és egy idő után egyszerűen elvész. Ezt a mindennapi tapasztalatok alátámasztani látszanak. Ellenérvként hozható fel viszont az , hogy a gyerekkor régen elveszettnek hitt emlékei térhetnek vissza például öregkorban vagy önkívülettel járó bizonyos betegségekben. Mégis az "elhalványulás" mellett szól az ikonikus emlékezet vagy a rövid idejű emlékezettel kapcsolatban korábban megismert néhány tény. Igaz, ezek korai folyamatok és nem magyaráznak meg későbbi történést.
Egy másik magyarázat szerint a felejtés oka az, hogy régebben és újabban megtanultak interferálnak, vagyis zavaró kölcsönhatásba lépnek egymással. Az előhívás sikertelenségét eredményező gátló hatás (vagy negatív transzfer) kétirányú is lehet: előreható és visszaható gátlás. Visszaható gátlásról beszélünk, ha az új tanulás megzavarja a régebben tanultak előhívását. Ennek a hatásnak fordítottja is előfordul, amikor a korábban megtanultak zavarják az új tanulást. Ezt az elképzelést alátámasztják azok a vizsgálatok, amelyek szerint alvás alatt kevesebbet felejtünk, mint ébren. Mivel alvás közben jóval kisebb a szellemi aktivitásunk, mint ébren, a zavaró kölcsönhatás is kisebb. A felidézés pillanatnyi zavara, amikor valamit, egy ismerős nevet vagy helyet fel akarunk idézni, és úgy érezzük, tudjuk a szót, csak nem jut eszünkbe. Úgy is mondjuk ilyenkor, némi bosszankodással, hogy a keresett szó a nyelvünk hegyén van már. Ez a "nyelvünk hegyén állapot" a szavak és jelentésük hosszú idejű emlékezeti tárolásával kapcsolatos jelenség. Szintén a hozzáférhetőség pillanatnyi zavarát okozza az elfojtás. Az elfojtás Freud "motivált felejtés"-elméletének fogalma, amely szerint az ember tudattalanul kerüli bizonyos kínos emlékei felidézését, hogy megmeneküljön a velük járó szorongástól. A pszichoanalitikusok kifejezésével az elfojtás az "én védekező eljárása", amely megakadályozza, hogy a kínos emlék a tudattalanból a tudat "felszínére kerüljön". Itt nem egyszerű felejtésről, hanem kínos emlékek előhívásának, felbukkanásának akadályoztatásáról van szó. A gyógyításban alkalmazott szabad asszociációk során vagy hipnózisban az ilyen elfojtott emlékek mégis felidézhetők.
Sorrendi helyhatás
| 
Felejtés
|
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
