A felsorolás, számozás beállításának lehetősége menüben
A dokumentumunk fontos részeit hangsúlyozni, kiemelni többféleképpen lehet. Átláthatóbbá tehetjük anyagunkat, ha felsorolásainkat szimbólummal vagy számmal látjuk el. Ezt legegyszerűbben az eszközsoron tehetjük meg.
Ha szeretnénk más beállítást meghatározni vagy módosítani a már kész listánkon, esetleg finomítani a számozáson (előző lista folytatása, számozás újrakezdése), akkor válasszuk a Felsorolás és számozás parancsot. A három lapból álló panelen vannak közös elemek, és egymástól eltérőek is.
Mindhárom lapon kész mintából lehet választani, és a testreszabásban végrehajtani a módosításokat. A felsorolás/szám helyzetével megadhatjuk a szimbólum vagy szám margótól való távolságát, a szöveg helyzetével pedig a szöveg margótól való távolságát. Meghatározhatjuk a betű/szimbólum/szám típusát, színét, méretét.
A számozott listánál és a többszintű számozásnál igazíthatjuk a számot (ennek akkor van jelentősége, ha a számozott lista számait helyi érték szerint egymás alá szeretnénk igazítani), megadhatjuk a kezdő értéket, a számformátumban a szám után lévő jelet pl. ), § stb.
A többszintű felsorolásnál meg kell határoznunk az egyes szintek számát, értékeit, és a bekezdéseket be kell léptetnünk a Behúzás növelése ikonnal vagy billentyűvel (Alt + Shift + ŕ). Természetesen módosítható a szintek magassága a Behúzás csökkentése ikonnal vagy az Alt + Shift + ß billentyűkombinációval.
A többszintű felsorolásnál ill. számozásnál még azt is meghatározhatjuk, hogy a felette lévő szintekből mit vegyen hozzá az aktuális szinthez.
További beállítási lehetőségeket felkínáló almenüpont.
A szöveg egyes részeinek, szavainak hangsúlyozása valamilyen formázás segítségével, pl. félkövér, dőlt, aláhúzott stílussal.